Pécsi Törvényszék - Letartóztatás elrendelése kábítószer birtoklásának bűntette miatt
A Pécsi Járásbíróság 2019. február 26-án egy hónapra elrendelte K. J. és H. J. gyanúsítottak letartóztatását különösen jelentős mennyiségű kábítószerre, tartással elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette megalapozott gyanúja miatt.
A rendelkezésére álló adatok szerint K. J. gyanúsított 2019. február 23-án 16 óra körül Pécs külterületén, az 57. számú főúton közlekedett gépkocsijával, és a járműben utasként foglalt helyet K. J. keresztfia, H. J. gyanúsított. A nyomozó hatóság járőrei az autót közúti ellenőrzés alá vonták, amely során K. J. úgy nyilatkozott, hogy a gépkocsiban kábítószer található.
Ezt követően a rendőrök átkutatták a járművet, amelyből összesen 1405 gramm ismeretlen állagú, kábítószergyanús anyagot – feltehetően amfetamint –, továbbá tablettákat és 220 euró készpénzt foglaltak le. A gyanúsítottak lakásain tartott házkutatások során további kábítószergyanús tabletták, valamint kábítószer fogyasztásához ás adagolásához szükséges tárgyak lettek lefoglalva.
Figyelemmel a gyanúsításban szereplő bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és a magas büntetési tételre (5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a bűncselekmény), megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak – szabadlábon hagyásuk esetén – megszöknének vagy elrejtőznének, továbbá a bizonyítást veszélyeztetnék, ezért a bíróság mindkettőjükkel szemben a legsúlyosabb, szabadságelvonással járó kényszerintézkedést rendelte el.
A végzés ellen a gyanúsítottak és védőik a szabadlábra helyezés érdekében fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem végleges.
Pécs, 2019. február 26.
Pécsi Törvényszék Sajóosztály