Detailed search

A Debreceni Törvényszék a mai napon határozatot hirdetett a J.A. és társai ellen bűnszervezetben, társtettesként, folytatólagosan elkövetett embercsempészés bűntette miatt indított büntető ügyben.

A Debreceni Járásbíróság 2016. október 16-án hozott ítélete ellen az ügyész valamennyi vádlott terhére jelentett be fellebbezést, míg a vádlottak és védőik felmentés, illetve enyhítés végett éltek jogorvoslati jogukkal.

A vádlott 2016. február 13-án este E.-n, a város központján található dohányboltnál volt és italozott. Itt találkozott egyik távoli rokonával E. J.-vel, akit nehezen, de rávett arra, hogy L.-n át Székesfehérvárra vigye. E. J. L.-ben az Ő. Presszó előtti murvás parkolóban megállt. B. G. sértett a presszó előtt tartózkodott, cigarettázott. A vádlott a sértettet „adjál tüzet” kifejezéssel megszólította, mire a sértett „ha kell, akkor kiszállsz” mondattal válaszolt.
A Zalaegerszegi Törvényszék másodfokon eljáró büntetőtanácsa helybenhagyta az első fokon hozott ítéletet azzal a vádlottal szemben, aki a zalaegerszegi Penny áruháznál történt lövöldözés kapcsán került bíróság elé.
 

A Fővárosi Törvényszék jogerősen 5 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit többek között azzal vádoltak, hogy kölcsönügyleteiben fedezetként hamis aranytömböket használt fel.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. november 30-án egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki ellen eljárás folyik többek között lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntette miatt.
 
Image

Újabb hat évre kapott kinevezést a Kaposvári Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának élére Győriné dr. Vajda Andrea.

Előkészítő ülést tartott 2020. június 16-án a Debreceni Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

A Miskolci Törvényszék április 9-én tartott előkészítő ülést annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A Veszprémi Törvényszék különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte azt az 50 éves férfit, aki 2019 augusztusában Balatonfűzfőn lakótársát halálra verte. A bíróság 2021. április 29-én kihirdetett ítélete szerint legkorábban 33 év elteltével vizsgálható meg, hogy a vádlott feltételes szabadságra bocsátható-e.

A Budapest Környéki Törvényszék 2017. szeptember 20. napján megtartott nyilvános tárgyalásán  15 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a nőt, aki halálra verte az édesanyját.
 
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2017. október 17-én elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
 

A Miskolci Törvényszék fenntartotta annak a férfinak és nőnek a letartóztatását, akikkel szemben előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2023. január 22-ig – elrendelte egy férfi letartóztatását egy életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben.

A mai tárgyalási napon tanúkihallgatásra és az I. r. vádlott által használt telefonról 2015. augusztus 13. 14. 15. 16. 17. 18. és 19. napjain rögzített beszélgetések lejátszására került sor. A 2015. augusztus 13. 14. és 15. napjain lejátszott telefonbeszélgetések az I. és a XII. r. vádlottnak a bűnszervezetben betöltött szerepére vonatkoztak, míg a 2015. augusztus 16-én és 17-én rögzítettek a XIX., a 2015. augusztus 18-án és 19-én rögzítettek a XX. vádponthoz kapcsolódtak.
 
A Szolnoki Törvényszéken májusban két tárgyalási napon, 2018. május 10-én és 17-én további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság mindkét napra egész napos tárgyalást tűzött ki. 
 

Büntetővégzés meghozatalával – tárgyalás mellőzésével – ítélt el a Debreceni Járásbíróság egy biatorbágyi férfit 60 rendbeli csalás bűntette és 474 rendbeli csalás vétsége miatt.

 

Büntetővégzésében a bíróság a büntetlen előéletű vádlottat 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette. A bíróság a vádlottal szemben 961.800 forint erejéig vagyonelkobzást is elrendelt.

A járásbíróság a magánfelek által előterjesztett polgári jogi igényeket egyéb törvényes útra utasította.

 

Négy fős bűnszövetség három tagját tartóztatta le a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónap időtartamra, míg a negyedik gyanúsítottnak bűnügyi felügyeletét rendelte el, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntett kísérlete miatt.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2024. december 5-én előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, aki pornográf tartalmú képeket kért egy kislánytól. Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot. Az ügyészség beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a vádlottal szemben mértékes indítványt tett a büntetés tartamára vonatkozóan.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 405 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
2024. 04. 24.

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény rendelkezése szerint az ítélőtáblák és a törvényszékek elnökei évente egyszer tájékoztatják az OBH elnökét, a bírákat és az igazságügyi alkalmazottakat a bíróság működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről. A Pécsi Ítélőtáblán és a Pécsi Törvényszéken erre a 2023. május 4-én megtartott összbírói értekezleteken került sor. A bírák számára tartott zártkörű rendezvény előtt sajtótájékoztató keretében a sajtó munkatársai részére is tájékoztatást adott dr. Benkő Imola, az OBH Jogi Főosztályának vezetője, dr. Túri Tamás, az ítélőtábla és dr. Sipos Balázs, a törvényszék elnöke.