Detailed search

2014. augusztus 19-én 1 bank, az AXA Bank Europe SA, valamint 2 pénzintézet, a Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet és a Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet nyújtott be keresetlevelet a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumához. 
 
A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája 2015. január 12-én elrendelte annak a terheltnek az előzetes letartóztatását, aki Dunaújvárosban 2015. január 9-én az esti órákban a Bercsényi úton található Nemzeti Dohányboltban próbálta a bevétel átadására késsel kényszeríteni az eladót. A símaszkos, anorákos terhelt az alkalmazott karját megragadta, majd a nála lévő késsel több szúró mozdulatot tett feléje. Az eladó sikoltozása következtében a rabló pénz megszerzése nélkül elmenekült az üzletből.
Ítélethirdetés a B.46/2016. számú büntetőügyben, amelyben a vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével, zaklatás vétségével és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja az ügyészség
 

A Budaörsi Járásbíróság nyilvános és folytatólagos tárgyaláson folytatta munkáját G. L. és 8 társa büntetőügyében, akiket gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolnak.

Image

Február végéig látogatható a győri bíróságtörténeti kiállítás, amely az elmúlt 150 év igazgatási, ítélkezési történetét mutatja be, valamint egyes büntetőügyek hátterét is megismerhetik az érdeklődők – mondta dr. Bagossyné Körtvélyesi Mária az Inforádiónak.

A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a nőnek az ügyében, aki 5 éven át károsított meg egy horgászegyesületet.

A Szombathelyi Járásbíróság öt év, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a büntetlen előéletű nőt, aki 2020 májusában rábírta – azóta elhalálozott –bűntársát, hogy Szombathelyen raboljon ki egy dohányboltot.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, ittas állapotban ült a volán mögé. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2021. október 12-én a déli órákban Miskolcon ittasan vezette a közúti forgalomban személygépjárművét, amikor rendőri ellenőrzésre került sor vele szemben. 

Az Esztergomi Járásbíróság 2022. május 25-én, nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt indult ügyben, a vádlott távollétében hozott ítéletet.  

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a terheltnek a letartóztatását, aki 2023. március 18-án az éjszakai órákban magára hagyta a félmeztelenül, ittas állapotban földön fekvő sértettet. 

A Kiskunhalasi Járásbíróság előkészítő ülésen 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélt egy 24 éves férfit, akivel szemben magánlaksértés és testi sértés miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 166 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 94 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt H. T. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. A vádlott cselekményét a táblabíróság jelentős mennyiségű kábítószerre forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette kísérletének minősítette, a halmazati büntetésre vonatkozó utalást pedig mellőzte.
Image

Idén is nagy számú fogalmazói állás vár betöltésre a hazai bíróságokon. Összesen 28 bírósági fogalmazói hely áll nyitva a jogi végzettségű fiatalok előtt a fővárosban és 9 megyében.

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben a 2025. június 12-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalás helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. 

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. június 11-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. június 11-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A Szolnoki Járásbíróság 2016. augusztus 26-án az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2016. szeptember 26. napjáig elrendelte annak a 28 éves szolnoki férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016 tavaszán összesen 3 alkalommal 2016. február 3-án, 29-én és április 8-án telefonon olyan tartalmú bejelentést tett, hogy a Szolnoki Törvényszék épületében bomba fog robbanni.