Detailed search

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében 160 óra közérdekű munka büntetéssel sújtotta azt a férfit, aki két gyermeke után félmillió forintot is meghaladó hátralékot halmozott fel. 

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte egy férfi letartóztatását emberölés bűntette miatt indult ügyben.



A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2024. január 5-én este egy felsőszölnöki, közösen használt és lakott családi házuk konyhájában testvérét, szóváltás és dulakodás közben a kezében tartott 15 cm pengehosszúságú konyhakéssel egyszer a bal lapocka tájékán hátba szúrta, amelynek következtében a sértett a helyszínen elhalálozott.

Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki közterületen több alkalommal mutogatta magát nemi vágyának felkeltése végett. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben gyermekpornográfia minősített esetének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Év
2019
Közlöny
File

A Veszprémi Törvényszék Büntető Kollégiuma 2025. február 14-én szakmai nappal egybekötött kollégiumi ülést szervezett, melyen a Veszprémi Törvényszék és az illetékességi területéhez tartozó járásbíróságok büntető ügyszakos bírái, büntető és szabálysértési ügyszakos bírósági titkárai és fogalmazói vettek részt.

A szakmai napon elsőként dr. Kapitány Attila törvényszéki bíró „A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény (Dáptv.) alkalmazása a gyakorlatban” címmel tartott előadást a jelenlévők számára, majd dr. Pfeifer Péter kollégiumvezető és dr. Gyenizse Zsolt kollégiumvezető-helyettes számolt be a büntető kollégium tavalyi eseményeiről, a büntető ügyszak helyzetéről, az időszerűség és a soronkívüliség érvényesüléséről Veszprém vármegye bíróságain.
Dr. Varga Gábor ítélőtáblai kollégiumvezető, dr. Bótor Szabolcs tanácselnök, valamint dr. Solymosi István tanácselnök a büntető peres másod-és harmadfokú ítélkezés tapasztalatait osztották meg a hallgatósággal, majd dr. Szántai Orsolya járásbírósági bíró több, precedenshatással rendelkező kúriai döntés lényegét foglalta össze a jelenlévők számára.

A szakmai nap lezárásaként egyéb aktuális jogalkalmazási kérdéseket vetettek fel és tárgyaltak meg a kollégák.

Veszprém, 2025. február 19.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a hat kormánytisztviselőnek a házi őrizetét, akiket hivatali vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kedden vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak házi őrizete 2015. szeptember hó 06. napjáig tart.
 

11 hektár művelési ágát változtatta meg a földhivatal szántó és géptároló megnevezésről telephely, udvar, géptároló, parkoló megnevezésre a vádlott valótlan tartalmú kérelme alapján. Az ügyintézőt a Komáromi Járásbíróság pénzbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a földügyi ügyintéző foglalkozástól.

Halmazati büntetésként másfél év börtönbüntetésre ítélte – két évre felfüggesztve - a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly áprilisban bántalmazott egy buszsofőrt Debrecenben. A bíróság első fokon V. B-t közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és testi sértés kísérletében mondta ki bűnösnek. A vádlottnak 31 ezer forint kártérítést is ki kell fizetnie a sértett számára, valamint neki kell állnia az eljárás 56 ezer forintos bűnügyi költségét.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 63 vádlott tekintetében hozott ítéletet abban az ügyben, amelyben egy Somogy megyei ügyvédi irodában tevékenykedő ügyvédek és alkalmazottak - összesen 5 fő - is szerepet játszottak. 

A Kaposvári Járásbíróság ma kihirdetett ítéletében az I. r. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt 3 évi javítóintézeti nevelésre ítélte. 

A II. r. vádlottat 2 évre, míg a III. r. vádlottat 1 év 6 hónapra próbára bocsátotta, azzal, hogy annak tartama alatt pártfogó felügyelet alatt állnak.

Zaklatás vétsége miatt tartóztatott le egy férfit a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. október 15-én.  Az ügyben az Érdi Rendőrkapitányság indított nyomozást, amelynek eddigi adatai szerint a gyanúsított a sértett családtagjait is háborgatta.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. november 26-án a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt gyorsított eljárásban I.r. G.L. vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, míg II.r. B.V.D. vádlottat 80 nap elzárásra ítélte. 

1 év 10 hónap, két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Hajdúszoboszlói Járásbíróság azt a 19 éves férfit, aki még 2015. szeptember 15-én ittasan támadt egy mentősre Hajdúszoboszlón. A bíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében, becsületsértés és könnyű testi sértés vétségében találta bűnösnek a vádlottat.
 

A Szekszárdi Járásbíróság a 2021. január 8. napján megtartott bíróság elé állításon, gyorsított eljárás keretében társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek azt a bolgár származású férfit, aki 9 illegális bevándorlót, köztük egy kiskorú személyt szállított át Magyarország területén, ezáltal pedig társaival segítséget nyújtott a Közel-Keletről embercsempészek segítségével Magyarországra érkező kilenc személynek az Ausztriába történő jogellenes átjutásához.  

A Via Video rendszer segítségével tárgyaláson hirdetett ítéletet a Berettyóújfalui Járásbíróság 2021. november 24-én annak a vádlottnak az ügyében, aki késsel a kezében megöléssel fenyegette a rendőröket egy Hajdú-Bihar megyei településen.

Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki a 30 éves férfit felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, ezért őt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. december 9-én a bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt indult eljárásban 2022. január 9-ig elrendelte öt férfi letartóztatását. 

Ablakokat betörve és ajtókat felfeszítve tulajdonított el értékeket több családi házból a terhelt. 2022. március 28-án megtartott ülésén a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a férfi letartóztatását. Az ügyben a Szentendrei Rendőrkapitányság nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal és üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa ítéletet hozott a vadnai horgásztavon 2017-ben történt halálos kimenetelű csónakbaleset ügyében.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2022. szeptember 13-án távmeghallgatás útján tartott előkészítő ülést annak a vádlottnak az ügyében, aki fenyegetően lépett fel a vele szemben intézkedő rendőrökkel szemben.