Detailed search

Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Image

A Nemzetközi Bírói Egyesület háromtagú delegációja 2019. április 25-én járt az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökénél, ahol részletes tájékoztatást kaptak az OBH és a bírósági szervezet tevékenységéről, eredményeiről.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. A vádlott szabadságvesztés büntetését és a közügyektől eltiltást is 8 évre súlyosította. Egyebekben helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg és helyesen minősítette a vádlott cselekményeit.

Ítéletet hozott a Mezőkövesdi Járásbíróság annak a fiatalkorú nőnek az ügyében, aki azt követően, hogy pénzért szexuális szolgáltatást nyújtott a sértettnek, előbb őt, majd a feleségét is megzsarolta, továbbá lopási cselekményeket is elkövetett, részben a társával együtt. 

Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki leütötte a sértettet, ruháit levette róla, majd pénztárcáját magához véve távozott a helyszínről. 

Pályázási határidő

Pályázat a Szegedi Törvényszék polgári-gazdasági-munkaügyi kollégiumvezető-helyettesi (5. számú) álláshely betöltésére

 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

Debrecen Regional Court of Appeal's council lead by dr. Balla Lajos changed the verdict of the Miskolc Regional Court, reducing it for the first accused to 2 years 8 month imprisonment, plus 3 years deprivation of basic rights, for the second accused to 3 years 8 month imprisonment, plus 4 years deprivation of basic rights. For the third accused 2 years 10 month imprisonment, plus 3 years deprivation of basic rights, for the fourth accused 3 years 2 month imprisonment, plus 4 years deprivation of basic rights.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 408 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2015
2013. április 29-én az MSZP két országgyűlési képviselője és az I. r. alperes (MSZP Szombathelyi Szervezetének elnökségi tagja, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselője) sajtótájékoztatót tartott Szombathelyen a dohány koncessziós pályázatokkal kapcsolatban. 
 

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2020 augusztusában éjszakai szórakozást követően hazatért miskolci ingatlanába, majd depressziós állapotba került, így terápiás mennyiségben nyugtatót vett be. Ezután kora délelőtt közölte az élettársával, hogy öngyilkos lesz, ezért késsel több helyen megvágta a csuklóját és az alkarját. Az asszony igyekezett lebeszélni öngyilkossági szándékáról és a 112-es segélyhívón telefonos segítséget kért, amikor a diszpécser tájékoztatta, hogy először a rendőrök fognak kiérkezni, utána a mentők.

Pályázási határidő

Pályázat a Székesfehérvári Törvényszék gazdasági (cég) ügyszakos csoportvezető bírói (12. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége, valamint előnyt jelent a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalat.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 24 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 34 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 28 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 

Ítéletet hozott a Szerencsi Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik egy borsodi település önkormányzatától rendszeres haszonszerzés végett közel 46 millió forintot tulajdonítottak el jogtalanul.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlottak feladata volt egyebek mellett a szociális étkeztetéssel kapcsolatos térítési díjak beszedése, mely összegeket az egyszerűsített készpénzfizetési számlák másodpéldányaival együtt be kellett fizetniük az önkormányzat vagyonával egyébként gazdálkodó városi kincstárba.