Detailed search

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 27 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

Előkészítő ülésen hozott jogerős ítéletet a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki egy hivatalos üggyel való egyet nem értése miatt elektronikus úton fenyegető levelet küldött a hivatalvezető és egy ügyintéző részére megölésükre célozva, annak módját előrevetítve. 

A Debreceni Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet megváltoztatta annyiban, hogy mind a szabadságvesztés, mind a közügyektől eltiltás tartamát 5 évre enyhítette. Egyebekben helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét.



Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2018 novemberében S. Á. L. vádlottat testi sértés és önbíráskodás bűntette miatt 7 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Pályázási határidő

Pályázat a Székesfehérvári Törvényszék 

polgári ügyszakos tanácselnöki 

(16. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

Az Érdi Rendőrkapitányság gyorsított szabálysértési eljárás keretében állított az Érdi Járásbíróság elé egy elkövetőt 2019. október 3-án. Az elkövető 2019. október 1-én Érd belterületén úgy közlekedett az általa vezetett gépkocsival, hogy tisztában volt azzal, hogy a bíróságok korábban jogerősen eltiltották a közúti járművezetéstől. Az Érdi Rendőrkapitányság járőrei az elkövetőt vezetés közben tettén érték, a helyszínen őrizetbe vették.

Pályázási határidő

Pályázat a Debreceni Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportvezető 

(9. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Fővárosi Törvényszék 2016. június 22-én másodfokú ítéletet hirdetett a KÖZGÉP Építő- és
Fémszerkezetgyártó Zrt. felperesnek a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
alperes ellen közbeszerzési ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt
indított perében. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság a Közgép Zrt. kérelmét részben megalapozottnak találta és az alperes

A Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott korábbról ismerte a sértettet, mivel 2021 tavaszán kétszer segített neki a bevásárlásban. Az asszony házába is bejutott, vele beszélgetett, a sértett egészségi állapotával, körülményeivel tisztában volt. A terhelt a lakásban különböző értéktárgyakat látott, így amikor néhány hónappal később pénz szűkében volt, elhatározta, hogy eltulajdonítja azokat. 2021 szeptemberében az ablakon bemászott a sértett házába, majd öngyújtóval világítva kutakodni kezdett. Az asszony felébredt a zajra és megkérdezte, hogy ki van ott.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 112 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 42/A. §-a alapján, a törvény 41. §-a szerint, a Sárvári Járásbíróság illetékességébe tartozó szabálysértési ügyekben, továbbá a szabálysértési elzárásra történő átváltoztatás iráni eljárásra dr. Andor Szabolcs a Szombathelyi Törvényszék elnöke 2014. május 1. napjától a Szombathelyi Járásbíróság illetékességét állapította meg.

Pályázási határidő

A Kúria elnöke pályázatot hirdet a Kúria polgári tanácselnöki (17. számú) álláshelyének betöltésére

Image

A Kúria elnöke, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és a Legfőbb Ügyész javaslatára a Kormány 45/2020. (III. 14.) Korm. rendelete értelmében rendkívüli ítélkezési szünet kerül elrendelésre. A rendelet március 15-én lép hatályba.

Az elkövetéstől számított öt órán belül marasztaló határozat született egy szabálysértési ügyben az Érdi Járásbíróságon. Az Érdi Rendőrkapitányság gyorsított eljárás keretében állított bíróság elé egy személyt, aki 2019. március 6-án reggel, Érden a Penny Market Áruházban a ruházata alá rejtett három db 1.437.- Ft értékű pacalkonzervet, amelyeket fizetés nélkül kívánt az áruházból kivinni. Az elkövetőt tetten érték, az Érdi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és még aznap délutánra az Érdi Járásbíróságra előállította.

2025. 04. 24.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki megerőszakolta a kiskorú sértettet.

Az Országos Bírósági Hivatal együttműködő partnerként vesz részt a Miskolci Állami- és Jogtudományi Kar "Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek büntetőjogi védelme” című projektjének megvalósításában.

Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés