Detailed search

Rablás gyanúja miatt egy hónapra rendelte el két fiatalkorú letartóztatását a Pécsi Járásbíróság.

Az eset 2020. május 1-jén történt. A 13 éves értelmi fogyatékkal élő sértett épp az utcán sétált, amikor a gyanúsítottak először lökdösni kezdték, majd elvették tőle a hóna alá szorított bluetooth hangszóróját. Később az eszközt az egyik gyanúsított eladta egy ismerősének. 

A vádlott 2019. június 24-én este ismerőseivel az esztergomi Kis Duna sétányon nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd közülük ketten elmentek, a sértett pedig az elfogyasztott alkohol hatására elaludt. A férfi az így védekezésre képtelenné vált sértett pulóverének zsebéből elvette annak 25 000 Ft értékű mobiltelefonját, majd távozott a helyszínről. A férfi a telefont az esztergomi buszvégállomáson 1500 Ft-ért adta el.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. október 9-én a rablás bűntette és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt indult eljárásban 2020. november 9-ig elrendelte fiatalkorú Z.F. gyanúsított letartóztatását. 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. november 9-én megtartott tárgyaláson fiatalkorú K.B.A. vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és testi sértés bűntette miatt halmazati büntetésül 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte, és megállapította, hogy a próbaidő alatt a vádlott pártfogó felügyelet alatt áll. A bíróság a csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vád alól azonban felmentette a férfit.

A Nyíregyházi Törvényszék 2020. november 16-án különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére és védekezésre képtelen személyek sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, 6 rendbeli rongálás és 2 rendbeli magánlaksértés bűntette miatt – halmazati büntetésül - 14 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte B.K. vádlottat. 

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság a bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt folytat eljárást. Az ügyben a Gyöngyösi Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatást, amit az Egri Járásbíróság 2020. november 27-én egy hónapra elrendelt. 

A Tatabányai Törvényszéken 2019. március 1-jén a vádlott felmentésével fejeződött be a felesége megölésével és feldarabolásával vádolt férfi ügyének tárgyalása.

A Zirci Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével 100.000,- Ft pénzbüntetéssel sújtotta azt a 48 éves zirci nőt, akivel szemben az ügyészség sikkasztás és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat. Kötelezte továbbá az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére is.

 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója lopás vétsége és lopás bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. július 19-ig elrendelte B.I.L. gyanúsított letartóztatását. 

Kifosztás és lopás miatt rendelte el a letartóztatását a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a gyanúsított férfinak, aki néhány nap alatt több edelényi ingatlanból vitt el különböző informatikai eszközöket, szerszámokat és élelmiszert.

A Miskolci Járásbíróság 2021. február 11-én szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki a vád szerint kirabolta a három zárkatársát. 

Az Esztergomi Járásbíróság büntetővégzésében állatkínzás vétsége miatt 5 hónap – 1 évre felfüggesztett – fogházbüntetést szabott ki azzal a férfivel szemben, aki földhöz vágta 8 hetes kismacskáját. A végzés jogerős.

A vádlott és a felesége egy körülbelül 8 hetes, fekete színű házi macskát tartott egy dorogi társasházban található lakásukban. A macska rendszerint a közös udvaron tartózkodott. A társasház egyik lakója többször jelezte a vádlott feleségének, hogy a macska állandóan az ajtaja előtt nyávog, mert éhes és be akar menni hozzá, csináljanak vele valamit.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. február 18-án közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és testi sértés vétségének kísérlete miatt indult eljárásban 1 hónap időtartamra elrendelte H.A. gyanúsított letartóztatását.

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt 2 év próbára bocsátotta azt a fiatalkorú lányt, aki egy céget telefonon hívott fel azzal, hogy a gyárban bomba van elhelyezve. A bíróság elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét a próbára bocsátás időtartamára. 

A Tatabányai Járásbíróság nyomázási bírája két hónappal, 2021. június 9-ig meghosszabbította a kábítószer kereskedelemmel gyanúsított tatabányai férfi letartóztatását. 

A Tatabányai Törvényszék a 2021. május 27-én tartott tárgyaláson, jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete miatt az elsőrendű vádlottat 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre, míg a másodrendű vádlottat 5 év fegyházbüntetésre ítélte, valamint mindkét vádlott esetében 5 év közügyektől eltiltásról is rendelkezett. Az ítélet nem jogerős, a vádlottak és a védőik fellebbezést jelentettek be, míg az ügyész 3 napot tartott fenn a jognyilatkozat megtételére.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. február 25. napján tartott előkészítő ülésén mindkét vádlottat bűnösnek találta 6 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, ezért őket halmazati büntetésül 1 év 4 hónap börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Budai Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy fiatal férfit súlyos testi sértéssel, valamint életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádol az ügyészség. 

A Szombathelyi Járásbíróság 2021. március 8- án – távmeghallgatás útján – egy másik ügyben jogerős büntetését töltő vádlottat ítélt el testi sértés bűntette miatt. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. május 13-án tartott tárgyaláson, a tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 18 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a különös visszaeső férfit, aki két gyermekkel rendszeresen végzett szexuális cselekményt.