Egri Törvényszék - Letartóztatott a bíróság egy idős nő kirablásával gyanúsított férfit
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság a bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt folytat eljárást. Az ügyben a Gyöngyösi Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatást, amit az Egri Járásbíróság 2020. november 27-én egy hónapra elrendelt.
A döntés indoka, hogy a gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, hiszen a cselekmény – figyelemmel arra is, hogy a gyanúsított az idős, 80 év fölötti sértettet kitartóan, testszerte bántalmazta – elkövetésének megállapítása esetén vele szemben 5 és 10 év közötti szabadságvesztés szabható ki. A gyanúsított a helyszínről egyébként pár ezer forinttal távozott.
A bíróság végzése nem végleges, azt az ügyész tudomásul vette, azonban a gyanúsított és védője enyhébb intézkedés alkalmazása érdekében jelentett be fellebbezést.
Eger, 2020. november 27.
Egri Törvényszék Sajtóosztály