Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet a Debreceni Járásbíróság annak a 21 éves nőnek az ügyében, aki testvére vezetői engedélyével akarta magát igazolni a rendőröknek, de valamire nem számított.
Detailed search
A Fővárosi Törvényszék elnöke négy, a Pesti Központi Kerületi Bíróság illetékességi területén működő egészségügyi intézmény vezetőjével állapodott meg 2020. március 26-án az úgynevezett elmefelügyelet veszélyhelyzet idején is megnyugtató módon történő biztosításáról.
A Fővárosi Törvényszék 2024. április 17-én másodfokon helybenhagyta annak a férfinak a büntetését, akit az elsőfokú bíróság többrendbeli zaklatás vétsége miatt 1 év 6 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett –fogházbüntetésre ítélt.
A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság két eljárásban is letöltendő börtönbüntetést szabott ki ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt. A visszaeső, illetve a többszörös visszaeső vádlottat a bíróság 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte – míg az előbbit 2 év 6 hónapra, az utóbbit pedig végleges hatállyal el is tiltotta a közúti járművezetéstől.
A Budai Központi Kerületi Bíróság nem tartóztatta le azt a nőt, akit hivatali helyzettel visszaélésre irányló hivatali vesztegetés bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak.
A Tanács tagjai a 2016 október 11-én megtartott ülésen először rövid tájékoztatót hallgattak meg az Európai Jogi Szaktanácsadói hálózat működését szabályozó új OBHE utasítás tervezetről Dr. Gyarmathy Judittól, az Országos Bírósági Hivatal Elnökhelyettesétől. Az új szabályzat a szaktanácsadói hálózat eddigi működése során felmerült problémákra ad választ. Magáról a hálózatról a szaktanácsadók koordinátora, Dr. Osztovits András kúriai bíró tartott összefoglalót az OBT-nek.
A Balkáni és Euro- Mediterrán Térség Igazságügyi Tanácsainak Hálózata 2015. május 27-29. napjai között tartotta meg az első közgyűlését - egyben jubileumi 10. Konferenciáját. A Hálózat alapító okiratának elfogadására a 2014. május 13. napján Bukarestben megtartott éves konferencia záróeseményeként került sor így nagy várakozás előzte meg az immár 10 éve folyamatosan működő, de tavaly alapjaiban megújult szervezet vezető tisztségviselőinek megválasztását.