Detailed search

A Budai Központi Kerületi Bíróság tegnapi ülésén egy hónapra – 2022. március 16-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2022. február 14-ét megelőzően ismeretlen helyen és körülmények között 30 darab kokaint tartalmazó kapszulát nyelt le abból a célból, hogy azt Magyarországra csempéssze. A gyanúsított egy nemzetközi buszjárattal érkezett az egyik budapesti állomásra, ahol a rendőrség intézkedés alá vonta.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 232 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019

Válogatott szakirodalom

 

E bibliográfia a bírósági intézmények könyvtári állományának legújabb szakirodalma, valamint a kiadók által megjelentetett ajánlatok alapján készült.

 

Válogatás a kereskedelemben kapható szakkönyvekből:

Az üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt E. T. vádlott ellen indult büntetőügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. január 8-án bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson nem jogerősen egy év három hónap fogházbüntetésre ítélte a vádlottat, ezzel egyidejűleg megszüntette előzetes letartóztatását.
 

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy férfi ügyében, akit az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntettének kísérletével vádolnak.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével, illetve vétségével, kifosztás bűntettével, könnyű testi sértés vétségével, üzletszerűen, nagyobb értékre egy vagy több közokirat, magánokirat, készpénz-helyettesítő fizetőeszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntettével vádol az ügyészség. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 704 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 296 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 33 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 36 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 329 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 96 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 418 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 155 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 35 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 482 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

Az emberölés bűntette miatt Sz. A. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2021. május 12-én tanácsülésen meghozott határozatával helybenhagyta a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletét. 

Az elsőfokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt terhelt legkorábban 30 év kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2013. november 11-én harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte S. Péter gyanúsítottat, aki nem a vele szemben más ügyben elrendelt házi őrizet szabályainak a megszegése, hanem újabb büntető ügyben, lőfegyverrel visszaélés előkészületének bűntette és egyéb bűncselekmény elkövetése miatt került ismét előzetes letartóztatásba.

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Vegyes Bűncselekmények Elleni Osztálya folytatja.