Detailed search

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2022. február 21-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsítanak. 

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2022. január 16-án este – pontosan meg nem határozható előzmények után – egy alkalommal mellkason szúrta a sértettet az utcán. A férfi a kórházba szállítást követően elhunyt.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye miatt indítványozta a terhelt letartóztatásának elrendelését.

A Fővárosi Törvényszék emberölés bűntette miatt 11 év 6 hónap börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, aki egy újpalotai étterem előtt halálra vert egy épp ott tartózkodó személyt.

A Győri Törvényszék másodfokú tanácsa a Soproni Járásbíróság elsőfokú ítéletét a megváltoztatta és az I. r. vádlott tekintetében mérsékelte a büntetést. A II. r. vádlott vonatkozásában a döntés még első fokon jogerőre emelkedett, míg a másodfokú döntés az I. r. vádlottat tizennégy év helyett tizenkét év hat hónap – fegyházban végrehajtandó – szabadságvesztésre ítélte, a III. r. vádlott büntetése pedig nem változott. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon 6 év 6 hónap börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, aki ellen szexuális erőszak bűntettének kísérlete, kifosztás bűntette, 2 rendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és kábítószer birtoklásának vétsége miatt indult eljárás.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon másfél év – két és fél évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a két férfit, akiket közveszélyokozás bűntettével és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségével vádolt az ügyészség.

Az Egri Járásbíróság a mai napon további tanúk kihallgatásával folytatta a közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőügy tárgyalását. A bíróság az ügyben ítéletet még nem tudott hozni, mert a mai tárgyaláson több tanú nem jelent meg, ezért a bíróság a tárgyalást elnapolta. A bíróság a tárgyalást 2019 októberében további tanúk kihallgatásával fogja folytatni.



Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 349 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
2025. 01. 14.

A Kecskeméti Járásbíróság 1 hónapra elrendelte a letartóztatását annak az 51 éves férfinek, akivel szemben lőszerrel visszaélés bűntette miatt folytatnak eljárást. 

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2024 decemberében Budapesten egy átalakított jugoszláv gépkarabélyt, valamint hozzá tartozó négy darab tárat és fegyvertáskát vásárolt. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 320 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Image

Francia-Magyar Jogi Napot rendeztek a budapesti Francia Intézetben. Az esemény résztvevői összefoglalták, hogy az európai uniós jog hogyan hatott a magyar joggyakorlatra. Emellett az egybegyűltek arra is kitértek, hogy mi volt az, amit a magyarok vittek be a közös európai gondolkodásba.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 179 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 272 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025

A vádlott és a sértett között nézeteltérés alakult ki annak kapcsán, hogy a vádlott által korábban vásárolt élelmiszerek árával a sértett, mint korábbi lakótársa, még tartozik neki. A vita hevében a vádlott kést ragadva akarta nyomatékosítani követelését, végül azonban önbíráskodás bűntette miatt kell felelnie a Balassagyarmati Járásbíróság előtt.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 187 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 18 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Fővárosi Törvényszék letöltendő fegyházbüntetésre ítélte azt a négy férfit, akiket embercsempészet bűntettével vádolt az ügyészség.   

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 201 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 519 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 582 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019

A Tamási Járásbíróság a 2024. január 31-én tartott előkészítő ülésén 1 év 6 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte azt a Tolna vármegyei férfit, aki engedély nélkül rókákat és borzokat fogott be vadászkutyák számára ún. kotorékozás céljából, továbbá az állatokat vasketrecekben olyan embertelen körülmények között tartotta, hogy az számukra rendkívüli szenvedést okozott, némely egyed pusztulását is eredményezve. A járásbíróság a szabadságvesztés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.