Detailed search

A jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya indított nyomozást.
 
A nyomozás eddigi adatai szerint S. Cs. és T. I. megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy külföldi kapcsolatikon keresztül kereskedés céljából nagy mennyiségű, különböző fajtájú kábítószereket szereztek be.
A Budakörnyéki Járásbíróság 2016. augusztus 16. napján megtartott ülésén a kereskedelemmel, oktatási és köznevelési feladatok ellátására rendelt épület közvetlen környezetében elkövetett kábítószer kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt  elrendelte Sz. T. gyanúsított előzetes letartóztatását. 
 
 
A mai napon a Gödöllői Járásbíróság az ügyészi vádirattal egyező tényállás megállapítása után bűnösnek mondta ki L. L. vádlottat foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében, amelyért őt 1 év 2 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte. 
 

A Budapest Környéki Törvényszék másodfokú tanácsa 2019. július 4-ei tanácsülésén elutasította az Érden halálos balesetet okozó vádlott óvadék megállapítása mellett bűnügyi felügyelet elrendelése iránti indítványát és továbbra is fenntartotta a terhelt letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig. 

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. június 18-án megtartott nyilvános tárgyalásán ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik „virágnyelven" egyeztették egymással és az ügyfelekkel a kábítószer rendeléseket. A bíróság a 2019. február 18-a óta szökésben lévő S. Cs. I.

A Budakörnyéki Járásbíróság mai ülésén elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak. 
 

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. december 17-én folytatólagos és nyilvános tárgyalássorozatot követően hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiket a Pest Megyei Főügyészség testi sértés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolt. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. február 12-én elrendelte annak a török származású, holland állampolgárnak a letartóztatását, aki ellen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Vizsgálati Osztálya folytat nyomozást. 

Több személy részvételével luxusóra- és ékszergyűjteményt loptak el egy házaspár otthonából. Vezetőjük ellen jelentős értékre, fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt nyomoz a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója pedig elrendelte a letartóztatását.

2017. november 23-án rendőrök kísérték K. Cs. gyanúsítottat a Váci Járásbíróság nyomozási bírója elé. A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel megalapozottan gyanúsítják hajléktalan társa felgyújtásával.
 
A Budapest Környéki Törvényszéken 2017. november 30. napján Dr. Katonáné Dr. Gombos Ilona büntető bíró hirdetett ítéletet, annak a két vádlottnak az ügyében, akiket az elkövető hozzátartozója, nevelése, felügyelete és gondozása alatt álló, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádoltak.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2021. május 21-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén döntött annak a férfinak a letartóztatásáról, aki ellen a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt a Nagykőrösi Rendőrkapitányság folytat eljárást.

Meghosszabbította a nyomozási bíró annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak az 59 éves asszonynak az előzetes letartóztatását, aki ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség folytat eljárást.
 

Házhoz mentek ügyfelei a kábítószer-kereskedéssel gyanúsított férfihez – egyik üzletkötését követően kutatták át a lakását a rendőrök. 2023. június 7-én letartóztatta a bíróság a terheltet. Ellene kábítószer-kereskedelem bűntette és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Felederítő Osztálya indított eljárást.

A Budapest Környéki Törvényszéken 2017. december 05-én megkezdődött annak a férfinak a nyilvános tárgyalása, aki zárkatársát hét alkalommal testszerte megvágta. Az első tárgyalási napon a vádlott védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt állt bíróság elé és tagadta a terhére rótt cselekmény elkövetését. 
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. augusztus 11-én, távmeghallgatás útján megtartott ülésén az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. szeptember 11-ig elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt nyomoz.

2024. 03. 17.

A Pest Vármegyei Főügyészség a férfit nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolja. A Budakörnyéki Járásbíróság 2023. július 5-től elrendelte a vádlott ingatlanhoz kötött bűnügyi felügyeletét, melynek szabályait a férfi megszegte, ezért a Budapest Környéki Törvényszék 2024. március 4-én ellene elfogatóparancsot adott ki.

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. március 3-án megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott végzést emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt H. A. és 2 társa ellen indított büntetőügyben.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem fulladt tragédiába a testvérek verekedése. Váratlanul, hátulról rontott a sértettre a terhelt, aki késével többször megszúrta a lányt. Előre kitervelt emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat ellene a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2025. június 30-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.