Budapest Környéki Törvényszék - előzetes letartóztatás, kábítószer kereskedelem bűntette
Beküldés dátuma
2016.08.17. - 13:02
Szervezeti egység
Budapest Környéki Törvényszék
A Budakörnyéki Járásbíróság 2016. augusztus 16. napján megtartott ülésén a kereskedelemmel, oktatási és köznevelési feladatok ellátására rendelt épület közvetlen környezetében elkövetett kábítószer kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt elrendelte Sz. T. gyanúsított előzetes letartóztatását.
A rendelkezésre álló nyomozási adatok szerint Sz. T. gyanúsítottat 2016. augusztus 13-án Szentmártonkátán rendőri ellenőrzés alá vonták, melynek során átvizsgálták a ruházatát.
Az elsődleges igazságügyi szakértői vélemény alapján a gyanúsítottól lefoglalt anyagokban egyrészt kannabiszra jellemző kannabinoid vegyület, másrészt etil-hexedron volt kimutatható, mely új pszichoaktív anyagnak minősül.
Sz. T. gyanúsított 2014 nyara óta, rendszeres anyagi haszonszerzési célzattal kábítószernek minősülő marihuánát, valamint új pszichoaktív anyagnak minősülő kristályt, illetve biofüvet értékesített főként szentmártonkátai fiataloknak.
A vásárlás úgy történt, hogy eleinte a vevők felhívták mobiltelefonon Sz. T. gyanúsítottat és elmondták, hogy miből és mennyi kell nekik, majd a gyanúsított a megbeszélt fajtájú és mennyiségű kábítószert, illetve új pszichoaktív anyagot kivitte a vásárlóknak és a házukhoz közel, az általános iskola sarkánál, az óvodánál, vagy a postánál adta át nekik, a későbbiekben pedig már hívás nélkül, esetenként a parkban adta át a szereket.
A bíróság a gyanúsított előzetes letartoztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2016. szeptember 16. napjáig rendelte el.
Budapest, 2016. augusztus 17.
A Budapest Környéki Törvényszék Sajtóosztálya