Detailed search

A vádlott és Sz. J. L. sértett között viharos szerelmi kapcsolat volt, 2015. július 26-án közös gyermekük született. A vádlott gyakran kifogásolta a sértett korábbi kapcsolatból született gyermekeinek életmódját, illetve féltékeny volt és italozó életmódot folytatott. Mivel a vádlott és a sértett kapcsolata megromlott, a vádlott 2016. május 5-én a sértett házából elhozta az ingóságait, veszekedve a sértettel, ennek során rendőri intézkedésre is sor került. A sértett házában tartózkodott aznap a sértett 4 gyermeke, valamint M. J.-né P. D és P. Z. sértettek is.

A vádlott (1980) és a sértett házastársak voltak, együtt nevelték a 12 és 14 éves lányukat. Kapcsolatuk megromlott, elváltak, azonban továbbra is együtt laktak enyingi családi házukban. A sértett közelebbi kapcsolatba került egy középiskolai osztálytársával, telefonáltak és üzeneteket küldtek egymásnak. 2022. október 13-án este a gyerekek a szobájukban lefeküdtek, a sértett a saját szobájában lefekvéshez készülődött, mikor barátjától hangüzenete érkezett.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a sértettek – anya és fia – szívességi lakáshasználóként tartózkodtak egy ingatlanban. Az elsőrendű vádlott alkalomszerűen a sértettekkel lakott ebben az ingatlanban, így ismerte a ház beosztását és azt, hogy ki melyik szobában alszik. A másodrendű vádlott szintén tudta, hogy a sértettek ebben a házban laknak és járt is ott.

A megállapított tényállás szerint a harmadrendű és a negyedrendű vádlottak fuvarozás-szervezéssel foglalkoztak Németország-Hollandia-Magyarország területén, mely során személy és csomagok szállítását is vállalták. A 2020. június 9-én Magyarországról induló járatot közösen indították és szervezték. A másodrendű vádlott június 8-án kereste meg telefonon a negyedrendű vádlottat egy csomagnak Hollandiából Magyarországra történő szállítása érdekében, melyet a negyedrendű vádlott elvállalt.

A Debreceni Ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú ítéletet: I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését és közügyektől eltiltását is 9 évre súlyosította.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2018 márciusában J.R I.r. vádlottat szexuális erőszak bűntette miatt 8 év fegyházbüntetésre, és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. J.R.M. II.r. vádlottat szexuális erőszak bűntette miatt 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek.

A Debreceni Ítélőtábla a vádlottat a folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette és a folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntette miatt emelt vád alól bizonyítottság hiányában felmentette.
 
A másodfokú ítélet ellen a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása érdekében az ügyész fellebbezett, így az ügy a Kúrián folytatódik.
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 61 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 676 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 29 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 30 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 122 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 144 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 230 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 678 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 679 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Image

Példaértékűek a digitalizáció terén elért eredmények, a közigazgatási ügyek pertartama a negyedik, a polgári ügyek pertartama pedig az ötödik legrövidebb Magyarországon - a legfrissebb európai igazságügyi eredménytábla eredményeit ismertette dr. Handó Tünde, az OBH elnöke a Szegedi Törvényszék és a Szegedi Ítélőtábla összbírói értekezletén. A törvényszék és a táblabíróság egyaránt kimagasló eredményekkel zárta a tavalyi évet.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a költségvetési csalás és pénzmosás bűntette miatt az I., II. és a III. rendű vádlottak ellen indított büntetőügyben az első fokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. Az elsőfokú ítélet megváltoztatására azonban csupán a bűncselekmények minősítése, az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításának korrigálása, az I. rendű vádlottat érintő zár alá vétel feloldása és az eljárás során felmerült, a vádlottakat terhelő bűnügyi költségek összegének helyesbítése miatt volt szükség.