Detailed search

A Fővárosi Törvényszék 2013. december 18-án elsőfokú ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, melyben L. Róbert I. r. vádlott egy pénz- és értékszállító cég fegyveres biztonsági őreként 2011 novemberében V. Péter II. r. vádlottal és a nyomozás során ismeretlenül maradt társaikkal megszervezték az I. r. vádlott által vezetett pénzszállító autó kirablását. A cselekmény során 1.219.736.043 forintot szereztek meg, melyből csak 60.010.834 forint térült meg.

200 millió forintra emelte másodfokon a Fővárosi Törvényszék a Gy. T. ügyében elsőfokon megállapított óvadék összegét.
 
A rendelkezésre álló adatok szerint Gy. T. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megbízta P. T-t, ölesse meg Fenyő Jánost. Bizonyítottság esetén a gyanúsított cselekménye felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének megállapítására alkalmas.
 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy olyan ügyben, amelyben egy férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel vádol az ügyészség. 

A vádirat szerint a terhelt 2016 márciusa és 2017 februárja között rendszeresen, nagy mennyiségben rendelt meg és hozatott be Magyarországra khatlevél-szállítmányokat különböző afrikai országokból azért, hogy azok egy részét továbbértékesítse vagy továbbszállíttassa.

Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 10-én kihirdetett ítéletében elutasította az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében benyújtott keresetét. 
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 23-án kihirdetett ítéletében elutasította a Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 52 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
A Fővárosi Törvényszék a mai nyilvános ülésen 2018. április 20-án 12 órára napolta a Sándor palota áprilisi rongálása miatt indult büntetőügy másodfokú tárgyalását.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. április 13-án bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson bűnösnek mondta ki az ügy két vádlottját és halmazati büntetésül közérdekű munkára ítélte őket. Az elsőfokú bíróság az épület rongálása során okozott kár összegét nem határozta meg pontosan.
Pályázási határidő

5.E/2020. (I. 7.) OBHE 
határozat 
a Fővárosi Törvényszék elnöki állásának
 pályázati kiírásáról

Típus: Szabályzat Sorszám: 7 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
A Fővárosi Törvényszék a 2015. április 9-én kihirdetett ítéletben 7 év börtönbüntetésre ítélte emberölés bűntettének kísérlete, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt H. Cs-t, aki szerelemféltésből akarta lelőni volt élettársát egy bevásárlóközpontban lévő autóparkolónál. 
 

A Fővárosi Törvényszék 2016. február 22-én kihirdetett ítéletében megállapította, hogy a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. alperes az általa üzemeltetett televíziócsatornákon sugárzott műsorokban megsértette H. Lajos felperes becsületét és jó hírnevét.

A bíróság kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül valamennyi érintett műsorában törölje a felperes teljes nevét és helyette a H. Lajos megjelölést alkalmazza. Kötelezte az alperest arra is, hogy 15 napon belül fizessen meg 3.600.000 forint nem vagyoni kártérítést a felperesnek.

H. D. és társa: hivatali vesztegetés bűntette – ítélet
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. április 21-én ítéletet hirdetett a H. D. és társa ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben. H. D. I. rendű vádlottat a hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt ellene emelt vád alól felmentette
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015. november 5-én K. Krisztián Sándor előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítványt elutasította és elrendelte a gyanúsított házi őrizetét abban a büntetőügyben, amelyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya folytat nyomozást közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt.

A házi őrizet 2015. december 5-éig tart.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2014. február 21-én meghozott végzésével elrendelte P. Z. előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, melyben a Budapesti XI. kerületi Rendőrkapitányság jár el rablás bűntette miatt.
A bíróság a bűnismétlés veszélyével indokolta a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, amely az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2014. március 21. napjáig tart.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 175 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
2024. 03. 13.

A Fővárosi Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt tizennégy év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélt egy nőt az ún. Kapás utcai emberölés ügyében.