Detailed search

A Fővárosi Törvényszék 2024. január 22-én előkészítő ülést tartott egy férfi ügyében, akit emberölés bűntettének kísérletével vádol az ügyészség.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 17-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsít a Fővárosi Főügyészség. 

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2021. január 15-én éjszaka egy újbudai telephelyen – előzetes szóváltást követően – olyan mértékben bántalmazta a sértettet, hogy az a gondos orvosi ellátás ellenére a helyszínen életét vesztette. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. június 7-én 50 nap elzárásra ítélte azt a férfit, aki lakásának teraszáról ledobta kisméretű kutyáját. 

Az ítélet szerint a terhelt 2020. május 19-én – ismeretlen előzményi okok miatt – felfokozott indula-ti állapotban ledobta kisméretű yorkshire terrier fajtájú kutyáját lakásának 20 méter magasságban lévő, 4. emeleti teraszáról. Az elszenvedett sérülések következtében a kutya elpusztult.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést és tárgyalást tartott egy olyan ügyben, amelyben egy nőt életveszélyt okozó testi sértéssel, valamint a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablással vádol az ügyészség. 

Pályázási határidő

92.E/2022. (III. 25.) OBHE határozat
pályázati kiírás a Fővárosi Ítélőtáblán egy ítélőtáblai bírói álláshelyre

A Fővárosi Ítélőtáblán egy büntető ügyszakos ítélőtáblai bírói (30. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a büntető ügyszakban, törvényszéki szinten szerzett bírói gyakorlatnak van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2022. április 25. napja

Pályázási határidő

94.E/2022. (III. 25.) OBHE határozat
pályázati kiírás a Fővárosi Ítélőtáblán egy ítélőtáblai bírói álláshelyre

A Fővárosi Ítélőtáblán egy polgári ügyszakos ítélőtáblai bírói (46. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a polgári ügyszakban, törvényszéki szinten szerzett bírói gyakorlatnak van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2022. április 25. napja

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy büntető ügyszakos csoportvezető-helyettesi bírói (307. számú) álláshely betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.
A pályázat elbírálásánál – a tényleges működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy fiatalkorú férfit előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, emberölés bűntettének kísérletével, folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés, folytatólagosan elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével és fogolyszökés vétségével vádol az ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék 2024. február 28-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy fuvarozó vállalkozóként dolgozó férfit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és közokirat-hamisítás bűntettével vádol az ügyészség.

A Csődtörvény alapján indított felelősség megállapítási perek kétlépcsős eljárások, melynek során az első lépcsőben a felszámolás alá került adós gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjének felelősségét vizsgálja a bíróság, és kizárólag a felelősség fennállásáról vagy fenn nem állásáról dönt.

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma 2025. április 9-én kihirdetett ítéletében megsemmisítette és új eljárás lefolytatására kötelezte az alperest egy eljárásban, amelyet a súlyosan halmozottan fogyatékos felperes – speciális kommunikációs eszközök megvásárlásához nyújtott támogatás iránti méltányossági – kérelmének elutasítása miatt indított.

A Fővárosi Törvényszék 2023. július 10-i végzésével helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyben 4 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy terheltet, akit szexuális erőszak bűntettének kísérletével vádolt az ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 9-én kihirdetett ítéletében túlnyomó részt elutasította a K & H Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes elleni keresetét.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 16-án kihirdetett ítéletében elutasította az Aegon Magyarország Hitel Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes elleni keresetét, amelyben az általa alkalmazott egyes általános szerződési feltételek érvényességének megállapítását kérte. 
 

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2013. december 5-én jogerős ítéletet hirdetett O. Ferenc és társai ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indított büntetőügyben.

A Fővárosi Törvényszék közérdekű adat kiadása iránt indított perben 2016. október 10-én első fokon meghozott ítéletében - helyt adva a magánszemély felperes keresetének – kötelezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alperest az MKB Bank Zrt. részvényeinek értékesítésével kapcsolatos közérdekű adatok kiadására. A felperes 2016. április 5-én közérdekű adatok megismerése iránti igénnyel fordult az alpereshez, az MKB Bank Zrt.
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. szeptember 29-én M. I. I. rendű vádlottat folytatólagosan elkövetett csalás és számvitel rendjének megsértése bűntette miatt halmazatban 4 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) egy hónapra – 2019. szeptember 25-ig – elrendelte egy horvát és egy koszovói állampolgárnak a letartóztatását, akiket jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a két férfi 2019. augusztus 22-ét megelőzően egy ismeretlen személytől közel 46 kg kábítószernek minősülő kannabiszt szerzett meg továbbértékesítés céljából. A kábítószert egy autó csomagtartójában helyezték el.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. március 5-ig – elrendelte annak a kínai állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak.