Detailed search

A Pécsi Ítélőtábla megváltoztatta a Pécsi Törvényszék ítéletét.

Az első fokon eljárt bíróság a következő tényállást állapította meg:
Az I.r. és a II.r. vádlott a Regenye melletti szőlőhegyen, egy présházban éltek. A szőlőhegyen élt a sértett is. Mindannyian szociális segélyből éltek és segélyfizetés környékén többször együtt italoztak.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa súlyosította az elsőfokú bíróság ítéletét. I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését és közügyektől eltiltását egyaránt 9 évre, II.r. vádlott szabadságvesztés büntetését és közügyektől eltiltását 7 évre súlyosította. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 

Tárgyalás: szeptember 26. csütörtök

9 óra – fszt.11-es tárgyaló  

Dr. Mezőlaki Erik büntető tanácsa 

Halált okozó testi sértés bűntette Ásotthalmon

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a rablás bűntette és más bűncselekmények miatt dr. V. P. L. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. A vádlottal szemben elsőfokon kiszabott szabadságvesztés büntetés tartama azonban nem változott, így a vádlott jogerős büntetése 6 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés lett. A közügyektől eltiltás tartamát sem változtatta meg a másodfokú bíróság, melyet a törvényszék szintén 6 évben állapított meg.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. Mindhárom vádlott cselekményének minősítéséből elhagyta az az időskorú, védekezésre képtelen személy sérelmére való elkövetés minősítő körülményt, mert az elkövetés idején az időskorú, védekezésre képtelen személy sérelmére való elkövetés még nem szerepelt a büntető törtvénykönyvben, ha pedig nincs ilyen minősítés a hatályos törvényben, akkor nem lehet figyelembe venni a büntetésnél sem. Ezért az ítélőtábla II.r.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. június 12-én hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki megerőszakolta a sértettet egy Hajdú-Bihar vármegyei városban.

A másodfokú bíróság a szexuális erőszak bűntette, testi sértés bűntette és magánlaksértés bűntette miatt indult büntetőeljárásban a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2024. január 31-én meghozott ítéletét helybenhagyta. A vádlottat a Debreceni Törvényszék jogerősen 7 év fegyházbüntetésre ítélte és 7 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Debreceni Járásbíróság 2025. július 11-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki áthajtott egy, az út szélén fekvő emberen.

 

Pályázási határidő

381.E/2018. (V. 25.) OBHE

határozat 

a Szegedi Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

 

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Szegedi Törvényszék Büntető Kollégiumának kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet. 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

Pályázási határidő

440.E/2018. (VI. 19.) OBHE 

határozat 

a Zalaegerszegi Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

 

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Zalaegerszegi Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet. 

 

Pályázási határidő

442.E/2018. (VI. 19.) OBHE 

határozat 

a Zalaegerszegi Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

 

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Zalaegerszegi Törvényszék elnökhelyettesi tisztségére pályázatot hirdet. 

 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A Szegedi Járásbíróság meghosszabbította a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás során gyanúsítottként kihallgatott dr. C. Cs. A. letartóztatását, emellett a gyanúsított védőjének letartóztatás megszüntetése érdekében tett indítványait is elutasította. A gyanúsított letartóztatása 2018. december hó 05. napjáig tart.

Tárgyalás: január 15. kedd

Dr. Harangozó Attila büntető tanácsa

9 óra - fszt. 11-es tárgyaló

Halált okozó testi sértés Szentesen

 

2014. szeptember 10. napján hozott I. fokú ítéletet a Zalaegerszegi Járásbíróság a vérfertőzéssel vádolt apa és leánya ügyében.

A vád szerint az I. r. vádlott 2005 és 2013 között - pontosan meg nem határozható időpontokban - több alkalommal is közösült szentpéterúri lakásukban saját lányával, a II. r. vádlottal. A kapcsolatból 2008-ban egy fiú, illetve 2011-ben egy kislány született. A nyomozati szakaszban a I. r. vádlott beismerő, a II. r. vádlott részben beismerő vallomást tett. (Utóbbi ezt fenntartotta a bíróság előtt is.)

A Zalaegerszegi Járásbíróság tanácsa 2014. november 4-én hozott nem jogerős elsőfokú ítéletet azokkal a fiatalokkal szemben, akik a magukat rendőrnek kiadva léptek fel egy kiskorú sértettel szemben. 
 

Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az emberölés bűntette miatt K. Józsefné ellen indított büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 10 év börtön és 10 év közügyektől eltiltás lett.
A jogerős döntés ellen fellebbezésnek nincs helye.

A bűncselekményről

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az L. S. afgán állampolgár és 13 társa ellen emberölés és embercsempészés miatt indított büntetőügyben (ún. „Parndorfi halálkamion-ügy”) az elsőfokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét. 

Részben megváltoztatott, részben hatályon kívül helyezett törvényszéki ítélet

A Pécsi Ítélőtábla dr. Krémer László vezette büntető tanácsa részben megváltoztatta, illetve részben hatályon kívül helyezte az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék ítéletét.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt F. Illés ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét, így a vádlott jogerős büntetése 6 év fegyházban letöltendő szabadságvesztés és 6 év közügyektől eltiltás lett.
A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

A bűncselekményről

A Fővárosi Törvényszék 2015. június 9-én kihirdetett határozatában hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét és újabb határozat meghozatalára utasította abban az ügyben, amelyet dr. R. Pál és társai felperesek indítottak a M. Kft. alperes ellen birtokháborítás megszüntetése iránti perben.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta a Miskolci Törvényszék ítéletét. I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 2 év 8 hónapra, a közügyektől eltiltás mellékbüntetést 3 évre, II.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 3 év 8 hónapra, a közügyektől eltiltás büntetést 4 évre enyhítette. III.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 2 év 10 hónapra, közügyektől eltiltás büntetést 3 évre, míg IV.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 3 év 2 hónapra, közügyektől eltiltást 4 évre enyhítette.