Detailed search

A Komáromi Járásbíróság az ügyészség indítványára elrendelte annak a román sofőrnek a letartóztatását, akinek a mikrobuszában kilenc migránst találtak a járőrök.

A Szombathelyi Járásbíróság büntetővégzésben közúti baleset okozásának vétsége miatt 150 napi tétel pénzbüntetést és 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki a vádlottal szemben.A pénzbüntetés egy napi tételének összegét 1.400 Ft-ban állapította meg, így a terhelt összesen 210.000 Ft pénzbüntetést köteles megfizetni, továbbá az eljárás során felmerült 109.223 Ft bűnügyi költséget is.

A Veszprémi Járásbíróság az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 1 hónapra elrendelte annak a 35 éves férfinak a letartóztatását, aki újév napján akart kirabolni egy ajkai dohányboltot.

Nem jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék büntetőtanácsa azt a férfit, akit a 2016 júniusában Zalaegerszegen történt gyilkossággal  vádoltak.  A vádlott  legkorábban 27 év után kerülhet feltételesen szabadlábra.
 

Az ittas állapotban lévő vádlott a sértettet – előzetes szóváltást követően – térden, majd arcon rúgta, ezt követően pedig a földön fekvő sértettet több alkalommal ököllel is megütötte az arcán, aki a bántalmazás következtében elveszítette a szaglását.

A megalapozott gyanú szerint az ittas állapotban lévő vádlott 2020. május 9-én este oroszlányi lakóhelyükön szóváltásba keveredett a testvérével, majd egy késsel mellkason szúrta őt. A férfi még el tudta hagyni a lakást, hogy az egy szinttel lejjebb lakó szomszédtól segítséget kérjen, majd a helyszínen elhunyt.

 

A Debreceni Járásbíróság 2020. május 28-án távmeghallgatás útján tartott előkészítő ülést annak a két vádlottnak az ügyében, akikkel szemben a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség. 

 

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2020. június 16. napján tartott előkészítő ülést, annak a férfinak az ügyében, aki egy zalai település vezetőjeként több millió forintot csalt el. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akit közveszélyokozás bűntettével gyanúsítanak. A letartóztatás helyéül a bíróság az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.

A Szombathelyi Törvényszék nyilvános ülésen a Szombathelyi Járásbíróság halálos közúti baleset miatt indult ügyben hozott ítéletét akként változtatta meg, hogy a terhére helyesen megállapított bűncselekmény miatt 300.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

A Szombathelyi Járásbíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a büntetlen előéletű vádlottat 1 év 3 hónap -végrehajtásában 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett- fogházra ítélte. 

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 32 éves férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettével.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék 2022. április hó 28. napján tartott nyilvános ülésein bűnszervezetben, vagyoni haszonszerzés végett, államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult három büntetőügyben is jogerős ítéletet hozott. Valamennyi ügy a vádlottaknak és védőiknek az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés enyhítését célzó fellebbezése folytán került a másodfokú bíróság elé. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság - a gyanúsított jelenlétének biztosítására - bűnügyi felügyelet alá helyezte azt az ukrán kamionsofőrt, akinek társa életét vesztette miközben pihenőidejüket töltötték egy zalai telephelyen. 

A gyanúsítottal szemben a Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. október 15-én bűnügyi felügyeletet rendelt el, amelyet a férfi egy budapesti lakásban köteles tölteni. Az épületet, illetve a hozzá tartozó bekerített helyet csak a büntető eljárással összefüggő okok miatt hagyhatja el. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2019. november 29-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2019 szeptemberében egy sokkolóval felfegyverkezve rabolt ki egy pénzváltó irodát.

Helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, és jogerősen 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte – 4 év próbaidőre felfüggesztve - a Debreceni Törvényszék azt az afgán vádlottat, aki 2015. júniusában részt vett a Debreceni Menekülttábor lakóinak zavargásában. A menedékkérők kitörtek a befogadóállomásról, az útra borították a hulladékgyűjtők tartalmát, felgyújtották, és több autót is megrongáltak. A törvényszék az elsőfokú ítéletnek megfelelően S.A.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 31 éves sziráki férfinak, aki a gyanú szerint 2019. november 15-én a bűnügyi felügyelet szabályait megszegve lopást kísérelt meg.

A nyomozás adatai alapján a férfi az egyik sziráki családi ház nyitott ajtaján keresztül bement az ingatlanba, a kezére kesztyűt húzott és az egyik szobában kutatást végzett. Cselekménye közben az ott lakók a férfit tetten érték, aki a helyszínről elfutott.

Pályázási határidő

A Miskolci Törvényszék elnökhelyettese

 pályázatot hirdet

A Kiskunhalasi Járásbíróság önbíráskodás kísérlete és testi sértés miatt jogerősen 1 év 10 hónap – végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélt egy 38 éves és egy 30 éves tompai  testvérpárt, akik egy közlekedési baleset miatt pénzt követeltek egy idős férfitől, akit megöléssel fenyegettek, és egyikük többször meg is ütötte.

Az ítélet szerint a vádlottak 2019. február 22-én délután Tompán egy autóval közlekedtek, amikor nekiütköztek egy előttük elhaladó gépkocsinak, amit egy 70 éves férfi vezetett.

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2020. január 14-én tartott előkészítő ülésen 100 napi tétel, összesen 100.000,- forint pénzbüntetésre ítélte azt a húszas évei közepén járó nőt, aki a 2018-as általános országgyűlési választásokon hamis adatok feltüntetésével, jogosulatlanul aláírt ajánlásokkal kívánt az egyéni választókerületében képviselőjelöltként indulni.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 39 éves kiskunfélegyházi férfinak, aki a gyanú szerint bárddal támadt egy férfira Kiskunfélegyházán.

A megalapozott gyanú szerint az ittas férfi 2020. február 2. napján 14 óra 30 perc körül egy vendéglátóhely előtt, előzetes szóváltást követően a nála lévő húsvágó bárddal két alkalommal halántékon, majd a karján, könyökén és a csuklóján megütött egy férfit.