Detailed search

A Szekszárdi Járásbíróság folytatta az „unokázós csalók” néven elhíresült büntetőügyben a tárgyalást.

A Szekszárdi Járásbíróság a 2022. november 22-én tartott előkészítő ülésen ítéletet hozott a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult büntetőügyben. 

A Keszthelyi Járásbíróság előkészítő ülésen döntött annak a testvérpárnak az ügyében, akik saját fogyasztásra termesztettek kábítószert.   

 

A Zalaegerszegi Törvényszék 2022. december 1-jén hozott ítéletet azoknak a férfiaknak az ügyében, akik ózdi munkásokat szurkáltak meg. 

A Kisvárdai Járásbíróság nyomozási bírája 2017. november 21-én államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult ügyben 2018. január 25-ig meghosszabbította B. R. és társa gyanúsítottak előzetes letartóztatását.
 

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül (előkészítő ülésen) 2 év – végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélt egy kecskeméti nőt, akivel szemben sikkasztás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

Az ügy lényege szerint a nő közel nyolc éven keresztül - 2021 június végéig - alkalmazottként, két kecskeméti Nemzeti Dohánybolt vezetését látta el. Az árubeszerzés mellett a feladatai közé tartozott az értékesítésből befolyt készpénz kezelése, a számlák, munkabérek kifizetése, továbbá az eladók munkájának irányítása.

A mai tárgyalási napon a tanács elnöke a XII. és a XIV. r. vádlottak cselekményeire vonatkozó személyi és okirati bizonyítékokat ismertetett.
 
Ennek keretében a XII. r. vádlott tanúként tett vallomása, a XIV. r. vádlott gyanúsítottként tett vallomásai, híváslista adatok, telefon cellainformációk, autópálya használatra vonatkozó információk ismertetésére került sor, valamint a tanács elnöke térfigyelő kamerák fényképfelvételeit tárta a vádlottak elé.

A Szombathelyi Törvényszék mint másodfokú bíróság ítéletet hirdetett 34 vádlott vonatkozásában bűnszervezetben elkövetett, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben. A másodfokú bíróság a kiszabott büntetéseket illetően 33 vádlott esetében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, míg egy vádlottat felmentett az ellene emelt vád alól.

A Kecskeméti Járásbíróság 8 év fegyházbüntetésre, valamint 8 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 24 éves sásdi férfit, akivel szemben fegyveresen elkövetett rablás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék 2018. június 14-én valamennyi vádlottat felmentette a K.B. és társai ellen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indult büntetőügyben.
 
2018. június 14-én folytatódott az Egri Járásbíróságon az „unokázós csalók” ügyében indított büntetőeljárás. A bíróság a korábbi tárgyalási napokon már kihallgatta a vádlottakat, valamint azokat a tanúkat, akiknek személyes jelenléte szükséges volt. A mai tárgyalási napon mindkét vádlott megjelent. A bíróság 50 sértett – tanú nyomozati szakban tett vallomását olvasta fel. A tanúvallomásokra a vádlottak észrevételeket tettek. Bizonyítási indítványt sem a vádlottak, sem a védők, sem pedig az ügyész nem terjesztettek elő.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki különböző sajóládi ingatlanokba tört be, hogy onnan értékeket vigyen magával.

A megállapított tényállás szerint a férfi 2020 őszétől kezdődően ablakbetörés, ajtóbenyomás és zármegrongálás módszerével több alkalommal sajóládi házakba ment be és mobiltelefonokat, tabletet, laptopot, illetve élelmiszert, parfümöt, gyógyszert, valamint készpénzt vitt magával. Egy alkalommal egy miskolci kórház asszisztensi szobájából vette magához az egyik dolgozó tárcáját a benne lévő iratokkal és készpénzzel együtt.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2022. december 15-én éjszaka megölt egy asszonyt Bódvalenkén.

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében garázdaság vétsége miatt 375.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta azt a férfit, aki dühében szétverte a lottózó eszközeit, mert nem nyert. 

A bíróság megállapította, hogy a vádlott 2022. július 4-én az esztergomi lottózóban virtuális sportjátékon többször veszített. A legutolsó alkalommal a férfi a játékvesztés miatt érzett dühében szitkozódott, majd egy alkalommal, ököllel rácsapott az üzletben lévő táblagépre, és TV-be, azt le is köpte, végül pedig jobb könyökével, nagy erővel belekönyökölt a táblagépbe.

 

A Zalaegerszegi Járásbíróság a 2023. október 24-én megtartott előkészítő ülésén jogerős ítéletet hozott annak a férfinek az ügyében, aki miután meglopta jótevőjét, a hiányzó összeget otthon nyomtatott bankjegyekkel pótolta.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen közveszélyokozás bűntette miatt 2 évre próbára bocsátotta a fiatalkorú vádlottat, megállapította, hogy pártfogó felügyelet hatálya alatt áll. Kötelezte továbbá 216.819 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében, csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt 5 év börtönre és 10 év Magyarország területéről kiutasításra ítélt egy kongói férfit.

A Szekszárdi Törvényszék a 2023. október 31-én megtartott tárgyaláson emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indult büntetőügyben hozott kettő vádlottal szemben elsőfokú ítéletet.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte két fiatalkorú gyanúsított letartóztatását az alábbi cselekmények megalapozott gyanúja miatt:

2023. november 23-án 14 óra körül a berentei buszmegállóban várakozó sértettől pénzt követeltek, majd megkísérelték erőszakkal elvenni a kezében tartott mobiltelefonját, azonban azt a sértett a zsebébe tette. Ekkor fenyegetni kezdték, melynek hatására a sértett átadott nekik 310 forintot, továbbá erőszakkal elvettek tőle egy 500 forint értékű bérlettartó tokot.

A Szombathelyi Törvényszék - dr. Varga Roland tanácsa - mától tárgyalja Gy. I. emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult ügyét. 
 
A vádirat ismertetését követően vádlott úgy nyilatkozott, hogy a vádat visszautasítja az emberölésben, bűnösségét a sértett halálában nem ismeri el, viszont a lőfegyverrel visszaélésben igen. Vallomást nem tett, nyomozati vallomását fenntartotta.