Detailed search

A Sárvári Járásbíróság bíróság elé állításon foglakozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 200.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy férfit.

A Pécsi Járásbíróság 2024. március 26-án elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a sértett születésétől fogva nem tud önállóan beszélni és mozogni, csak elektromos kerekesszékével, de mozgása így is koordinálatlan.

Az Esztergomi Járásbíróság ítéletet hozott azzal az esztergomi férfival szemben, aki nem fizetett tartásdíjat három gyermeke után. 

A tényállás szerint a bíróság a vádlottat 2021-ben arra kötelezte ítéletével, hogy három gyermeke tartására minden hónap 15. napjáig előre esedékesen, önkéntes teljesítéssel gyermekenként 20 ezer forint, összesen 60 ezer forint tartásdíjat fizessen meg az esztergomi sértett részére. A férfinak 2021. decemberétől 2023. március 21-ig önhibájából 960 ezer forint hátraléka keletkezett. 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki az idős sértett nyakából kitépte aranyláncát. 

Miskolci Törvényszék – Szeméremsértés miatt szabadságvesztésre ítélték

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, akivel szemben szeméremsértés miatt indult büntetőeljárás.  

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 23 éves budapesti férfinak, akivel szemben szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt folyik a nyomozás.

A Pécsi Járásbíróság a napokban elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra, különösen nagy értékre, illetve jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki rágyújtotta a házat három ismerősére.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen 1 rendbeli garázdaság vétsége és 2 rendbeli hamis vád bűntette miatt halmazati büntetésül 70 nap elzárásra ítélt egy büntetett előéletű férfit.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, 2025. március 13-ig elrendelte egy férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki háromszor jutott be az idős asszony ingatlanába, míg végül fülbevalóját és aranyláncát letépte róla. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2025. február 9-én a hajnali órákban bemászott egy miskolci családi ház udvarára azzal a céllal, hogy onnan értékeket szerezzen meg, azonban a tulajdonos észlelte a behatolást és távozásra szólította fel a férfit, aki ennek eleget is tett. 

A Sárvári Járásbíróság önbíráskodás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt halmazati büntetésül 2 év 6 hónap börtönre ítélt, egy más ügyben, jogerős szabadságvesztés-büntetését töltő férfit, továbbá elrendelte egy korábbi ítélettel kiszabott 1 év 2 hónap börtönbüntetés utólagos végrehajtását.

Az önbíráskodás tényállása szerint a vádlott 2024. február 27-én délután szüleinél, tartózkodott a meggyeskovácsi lakóházuk udvarán, ahol ismét veszekedésbe kezdett a szüleivel, és pénzt követelt tőlük azért, mert velük korábban Ausztriában együtt dolgozott. 

Többször fajultak tettlegességig a vádlott és a sértett közötti viták. Volt, hogy a terhelt tányérokkal próbálta megdobni idős édesanyját. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a bántalmazó nő ellen a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék 2025. április 7-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

A Tatabányai Járásbíróság a különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen, 1 hónapra – 2025. május 7. napjáig – elrendelte a gyanúsított letartóztatását. Figyelemmel a gyanúsított pszichés állapotára, a terhére rótt cselekmény elkövetésének módjára – indok nélküliségére – arra, hogy a nyomozás még csak most indult, valamint a bűnismétlés veszélyére, a letartóztatás elrendelése indokolt.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki egy népszerű miskolci üzletből rabolhatott ruhaneműket. 

A Sárvári Járásbíróság veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt 2 év -végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett- börtönre ítélt egy büntetett előéletű férfit. Kötelezte mintegy 750.000 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Tatabányai Járásbíróság pénzmosás bűntette miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 1 év 2 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 2 millió forint összegű vagyonelkobzásra ítélte. Az ítélet jogerős.   

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. november 20-án tartott tárgyalásán – megváltoztatva, jelentősen enyhítve a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – csalás bűntette miatt jogerősen megrovásban részesített egy hatvanas évei elején járó férfit. 

A Pécsi Járásbíróság 2024. augusztus 28-án elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2024. augusztus 23-án este 20 óra és 2024. augusztus 24-én hajnali 4 óra közötti időben behatolt egy idős pécsi férfi családi házába, hogy értékek után kutasson. Eközben a házban egyedül tartózkodó sértett férfit testszerte, részben eszközt is használva bántalmazta többek között úgy, hogy száj és orrnyílásaiba fémtárgyat erőszakolt. A sértett az őt ért bántalmazás következtében elhunyt.

Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta a Zalaegerszegi Járási Ügyészség egy zalaegerszegi presszóban évek óta drogot árusító férfinek, valamint a neki kábítószert beszállító hálózat négy tagjának letartóztatását.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2024. augusztus 29-én 30 napra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának, valamint a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében.

A gyanúsítottak és védőik fellebbeztek, így a végzés nem jogerős.