Budapest Környéki Törvényszék - Rendszeresen bántalmazta édesanyját

Szervezeti egység
Budapest Környéki Törvényszék

Többször fajultak tettlegességig a vádlott és a sértett közötti viták. Volt, hogy a terhelt tányérokkal próbálta megdobni idős édesanyját. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a bántalmazó nő ellen a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék 2025. április 7-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

A sértett a vádlott édesanyja, többnyire együtt éltek, ahogy a bűncselekmény idején is. Kapcsolatuk feszültséggel terhelt volt, a vádlott gyakran kiabált a sértettel, többször meglökte, megütötte az évek során. 2016-ban a vádlottnak gyermeke született, akit egyedül, illetve édesanyja segítségével nevelt. 2016. június 3-án a terhelt megütötte a sértettet, aki ezért eltávolodott tőle, majd a hűtőszekrényből ételt vett ki. Nem sokkal később a terhelt két porcelántárgyat dobott az édesanyja felé. Amikor a sértett kiment a konyhából, lánya még két tányért összetört, illetve a sértett is bedobott egy tányért a konyha kövezetére, ez azonban nem tört össze. Ezt a tányért a vádlott felvette és a sértett irányába dobta.
2016. június 15-én a vádlott a lakásuk lépcsőházában többször megütötte az édesanyját és más módon is bántalmazta. Emiatt mindkét szem körül pápaszemes hematomát és arccsonttörést diagnosztizáltak. A sértett nem tett feljelentést, az orvosi ellátásakor azt nyilatkozta, hogy elesett. 2018. április 11-én a terhelt egy kemény fedeles könyvvel bántalmazta a sértettet, aki az orvosi ellátásakor ismét azt állította, hogy elesett.
2019 szeptemberétől is számos alkalommal bántalmazta a vádlott a sértettet, akinek a bántalmazások következtében zúzódások és véraláfutások keletkeztek a testén. 2020 március-április környékén egy rendelőben a vádlott hajánál fogva földre rántotta és megütötte, valamint megrúgta az édesanyját.
2020. május 17-én a sértett játszani vitte az unokáját. Amikor a gyermek kinyitotta a kerti csapot, a sértett rászólt, hogy zárja el, mert vizes lesz a ruhája. Mivel az unoka nem fogadott szót, a sértett ráütött a kezére. A gyermek sírva fakadt, ezért hazamentek. A vádlott kijött az előtérbe, a gyermek elpanaszolta neki a történteket, mire a vádlott kiabálni kezdett a lépcső szélén álló sértettel, majd meglökte. Ekkor a sértett egyensúlyát elveszítve arccal lefele leesett a lépcsőn, úgy, hogy fejét a fakorlátba is beütötte. Ezt követően a vádlott értesítette a mentőket.

Indokolásában a bíróság kiemelte, hogy a bizonyítási szakban beszerzett elmeorvos-szakértői vélemény alapján az volt megállapítható, hogy a sértettnek az eljárás alatt nem volt tanúzási képessége, így az általa a vádlott terhére előadott vallomását nem lehetett bizonyítékként értékelni.
A törvényszék a vádlottat a bizonyítás eredményeként az ellene életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vád alól - bizonyítottság hiányában - felmentette, azonban az édesanyja – mint védekezésre idős koránál fogva korlátozottan képes személy - sérelmére rendszeresen testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettében bűnösnek mondta ki őt. Ezért a vádlottat a bíróság 1 év és 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek a jelentős időmúlásra és a teljeskörű sértetti megbocsátásra tekintettel, végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette.
Az eljárás során jogi végzettséget szerzett vádlottat a bíróság a későbbi elhelyezkedési lehetőségeire tekintettel előzetes mentesítésben részesítette, mert a bántalmazó cselekménye 2020-as befejezése óta, a továbbra is egy háztartásban élő édesanyjával kapcsolatát megnyugtatóan rendezte. Így a bíróság őt már a próbaidő alatti időre is mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. 
A döntést a vádlott és a védő tudomásul vette, az ügyész jogorvoslat benyújtására 3 nap gondolkodási időt jelentett be, így az ítélet nem jogerős.

Budapest, 2025. április 7.

Budapest Környéki Törvényszék Sajtóosztály