Detailed search

A Soproni Járásbíróság ma, 2014. november 11. napján 15 órakor hirdet elsőfokú ítéletet H. Antal, a Sopronban működő SFAC U17-es női labdarúgó csapata edzőjének büntetőügyében.
 
A bíróság az ügyben zárt tárgyalást rendelt el, az ítélethirdetés azonban nyilvános, azzal, hogy a sértettekre vonatkozó adat (név, egyéb, a sértett beazonosítására alkalmas adat) nem közölhető.
 
Az ítélethirdetés helyszíne: Sopron, Klebelsberg Kuno tér 1.

Győr, 2014. november 11.

A Salgótarjáni Járásbíróság 2014. november 10-én olyan ügyben hirdetett határozatot, amelyben egy gépjármű vezetésével kapcsolatos, szinte mindenféle szabályszegés megvalósult.

A határozat indokolása szerint az eljárás alá vont személynek vezetői engedélye soha nem volt, ennek ellenére rendszeresen közlekedik gépkocsikkal közutakon; idén már kétszer vonták ezért felelősségre:

24 órán belül kétszer is visszament ugyanarra a helyre lopni az a lenti férfi, akit nem sokkal tette után bíróság elé is állítottak.
 

A Hajdúböszörményi Járásbíróság 2018. október 10-én hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelynek vádlottja 2017 szeptemberében elütött egy kerékpárost Hajdúdorogon. Az előkészítő ülésen a vádlott a tárgyalás tartásáról lemondott, valamint a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást tett, melyet a bíróság elfogadott. Az elsőfokú bíróság D. F.-t halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért őt 10 hónap fogházbüntetésre ítélte, 2 év próbaidőre felfüggesztve, valamint 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A Szegedi Járásbíróság gyorsított eljárás keretében nem jogerősen bűnösnek mondta ki C. E. montenegrói állampolgár vádlottat embercsempészés bűntettében, ezért őt 10 hónap végrehajtandó, börtön fokozatú szabadságvesztésre és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
A Szegedi Járásbíróság tegnap jogerősen bűnösnek mondta ki F. K. vádlottat kábítószer birtoklásának bűntettében, ezért őt 1 év 2 hónap végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte. Megállapította, hogy a vádlott - a szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén - legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
Az M. L. és társa ellen dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatti büntetőügyben a 2015. január 29-re kitűzött tárgyalás elmarad.
 
A bíróság hivatalból tűz ki új határnapot.
 
Szeged, 2015. január 28.
 

A Békéscsabai Járásbíróságon 14.B72/2012. számon jelentős kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt, A.Sz. (jósnő) vádlott ellen indult büntetőügyben a bíróság a 2013. január 10. napjára kitűzött tárgyalást elhalasztotta, új tárgyalási határnap 2013. február 5. napjának 8 óra 30 perce.

A Veszprémi Törvényszéken zajló, a Vörösiszap-katasztrófával összefüggésben indult büntetőper 10 hónapos tárgyalás-sorozatában az ítélkezési szünet előtti utolsó tárgyalási hét zajlik a tegnapi naptól kezdődően.

A monumentális ügy kapcsán néhány adatot összesítve az alábbiak állapíthatók meg a 2012/13-as ítélkezési év eddigi mérlegeként:

Költségek:

Az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta a Szegedi Törvényszék az osztrák állampolgárságú B.T.R. vádlott előzetes letartóztatását.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2013. november 15-én a bizonyítás meghiúsításának, és megnehezítésének, valamint a bűnismétlés veszélye miatt harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte V. János gyanúsítottat.

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya folytatja és V. Jánost több emberen, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítja.

Győr Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte a hétvégén Győrött elkövetett rablási kísérlet gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013. november 28. napján kelt ítéletében elutasította Ny. Rezső felperes keresetét abban a perben, amelyet a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított a Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter alperes ellen.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

Érdemben nem változtatott az I. fokon született ítéleten a másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék abban az ügyben, amelyben egy ingatlanközvetítőt vádoltak csalással. A vádlott 2011-ben összesen 11 ingatlanvásárlót tévesztett meg, s csalt ki tőlük 45.150.000 Ft-ot.

A vádlott egy országos ingatlanközvetítő cég zalai partnereként tevékenykedett 2010 áprilisától. Munkája során 2011 januárjától rendszeres haszonszerzésre törekedve több ügyféllel szemben folytatott megtévesztő magatartást, ezzel kárt okozva az ügyfeleknek.

A Debreceni Törvényszék ma hirdetett ítéletet annak a férfinak a büntető ügyében, aki 2015 áprilisában olyan súlyosan bántalmazta féltestvérét, hogy az asszony röviddel azután elhalálozott.
 

A Kúria a Haladás volt vezetőedzője, A. Z. ügyében ítéletet hozott, az általa bejelentett felülvizsgálati eljárás során a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

Az ügy előzménye:

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki G. N. vádlottat embercsempészés bűntettében, ezért őt 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 600.000,- forint pénzbüntetésre és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Sem az I., sem a II. rendű vádlott nem jelent meg 2014. április 23-án a Zalaegerszegi Járásbíróságon, ahol vérfertőzés bűntettének vádja miatt kellett volna a bíróság elé állniuk.

Az I. r. vádlott 2005 és 2013 között pontosabban meg nem határozható időpontokban több alkalommal is közösült lakásukban saját lányával, a II. r. vádlottal. A vádirat szerint a viszony a lány 18 éves korában kezdődött, kezdetben gyakoribb, később egyre ritkuló együttlétekkel. A kapcsolatból 2008-ban egy fiú, 2011-ben pedig egy kislány született.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója nem jogerős határozatával a lopás bűntette miatt indult bűnügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. április 19. napjáig.
 
A Gyulai Törvényszék Polgári-Gazdasági-Munkaügyi és Közigazgatási Kollégiuma 2014. május 8. napján a törvényszék dísztermében kollégiumi ülést tartott. Az ülésen a kollégium tagjain kívül jelen volt a Szegedi Törvényszék részéről dr. Krajkó Zsuzsanna kollégiumvezető és dr. Komáromi Zoltán tanácselnök, továbbá dr. Vajda László, a Kecskeméti Törvényszék tanácselnöke és dr. Ócsai Beatrix csoportvezető bíró, európai jogi szaktanácsadó. Részt vett dr. Legeza László, a Békés Megyei Ügyvédi Kamara elnökhelyettese is.