Detailed search

A Fővárosi Törvényszék a 2015. június 2-án kihirdetett elsőfokú ítéletében P. L-t a terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt emelt vád alól felmentette. 
 
A Gárdonyi Rendőrkapitányságon három gyanúsítottal szemben embercsempészés bűntette miatt azért indult büntetőeljárás, mert a nyomozóhatóság szerint megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2015. szeptember 2-án 20.30 körüli időben a Budapest Keleti Pályaudvaron három útlevéllel bíró, de az államhatár átlépéséhez szükséges vízummal nem rendelkező szír állampolgárral megállapodtak abban, hogy a jogszabályi rendelkezések megsértésével a határátlépéshez segítséget nyújtanak akként, hogy őket fejenként 600 euróért Németországba szállítják.
A Szegedi Járásbíróság tegnap ismét gyorsított eljárás keretében nem jogerősen bűnösnek mondta ki B. Á. vádlottat jogellenes tartózkodás elősegítése vétségében, ezért őt 220 óra fizikai munkakörben végrehajtandó közérdekű munkára ítélte. 
 
Kábítószer kereskedelem bűntette miatt három gyanúsított előzetes letartóztatására került sor a Nyíregyházi Járásbíróságon
 
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója részben jogerős határozatával kábítószer kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatti ügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsítottak előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. július 30. napjáig.
A Nyíregyházi Törvényszék elsőfokú tanácsa a mai napon nem jogerős ítéletével társtettesként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt 6 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a vádlottat és 7 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
 
Kötelezte a bíróság a vádlottat, hogy a sértett női szerzetesrendnek fizessen meg 67.940.000 forint kártérítést kamataival együtt.
 
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt folyamatban lévő ügyben elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb 2015. november 9. napjáig. 
 

Budapest volt főpolgármester-helyettesének és 14 társának a büntetőperében a Kecskeméti Törvényszék a 2015. október 22. napjára kitűzött tárgyalási napot  elhalasztotta.

A halasztás oka az egyik vádlott igazolt távolléte. Jelenleg még nem ismert, hogy 2015. október 27. napján az ügyészi perbeszéd folytatódhat-e.

Kecskemét, 2014. október 22.

A Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya
 

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanács nyomozási bírája 2015. október 20-án 1 hónapra elrendelte hat rendőr előzetes letaróztatását.

A Központi Nyomozó Főügyészség a gyanúsítottakkal szemben üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntette miatt folytat nyomozást, s tett indítványt a mai napon előzetes letartóztatásukra.

A Szegedi Járásbíróság tegnap nem jogerősen elrendelte annak a 10 migráns személynek az előzetes letartóztatását, akiket fogolyzendülés bűntettének megalapozott gyanúja miatt pénteken vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2015. november 26-ig tart. 
 
1./ A Fővárosi Törvényszék 2015. november 3-án ítéletet hirdetett abban a kártérítési perben, melyet K. Cs. és társai indítottak a MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. „fa” ellen.
 
A Kaposvári Törvényszék ítéletében I., II., III. és IV. r. alperesek felelősségét állapította meg abban, hogy az egyik kaposvári iskola beiskolázási körzethatárának megállapítása során jogellenesen különítették el a roma tanulókat a város többi tanulójától, illetve nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy ezt a helyzetet megszüntessék.  
 
A törvényszék ítéletében kötelezte az I., II. és IV. r. alperest a jogsértés abbahagyására. 
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az I.r. vádlottat emberölés bűntettével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével, társát pedig bűnpártolással és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja.
 
A Kecskeméti Törvényszék – a váddal egyező minősítés alapján – az I.r. vádlottat 16 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra, társát pedig 3 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.
 
A Tatabányai Járásbíróság a 2015. november 16-án kihirdetett ítéletével D. Gy. vádlottat bűnösnek mondta ki rablás bűntettében és kifosztás bűntettében, ezért mint többszörös visszaesőt, halmazati büntetésül 15 év fegyház fokozatú szabadságvesztés büntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
 
A Szolnoki Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2015. november 9-én meghozott végzésével jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság azon végzése, mellyel egy 43 éves szegedi férfi előzetes letartóztatását rendelte el.
 
A Veszprémi Törvényszék a 12.B.39/2012. számú, ún. vörösiszap-perben a 2015. december 3., 8., 9., 14., 15., 16., 17. és 18. napjára kitűzött tárgyalást beállítja.
 
Új határnap: 2015. január 11. 9,00 óra.
 
A Győr Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte a győrszentiváni rablás gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.
 
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint V. T. gyanúsított Győrszentiván községben az egyik ismerősét meglátogatta, annak házába érve a sértettet ököllel arcon ütötte, majd sporttáskáját és cipőjét magával vitte. 
A Székesfehérvári rendőrkapitányságon garázdaság vétsége miatt indult büntetőeljárás a gyanúsítottal szemben, aki az alapos gyanú szerint 2015. december 30-án Székesfehérváron, a Vörösmarty térnél található gyalogátkelőhelynél lévő járdaszigeten minden előzmény nélkül egy számára ismeretlen nőt rángatni kezdett, melynek hatására a nő táskája kiszakadt, annak tartalma leesett. Őt ezután a gyanúsított trágár szavakkal illette, majd a táskából kiesett dolgot a földhöz vágta.
Az Egri Törvényszék 2015. június 3-án kihirdetett elsőfokú ítéletével Cs. P. vádlottat kábítószer birtoklása bűntette miatt kettő év börtönbüntetésre ítélte, melynek a végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette, míg az ellene emelt emberölés bűntettének és kifosztás bűntettének vádja alól – bizonyítékok hiányában – felmentette.
 
ÍA Székesfehérvári Törvényszék 2016. január 12-én kihirdetett nem jogerős ítéletével hatályon kívül helyezte a székesfehérvári 1. számú Lakásfenntartó Szövetkezet 2014. április 17-én megtartott küldöttgyűlésén meghozott határozatokat.
 
Emberölés bűntettének kísérlete miatt állt a Zalaegerszegi Törvényszék előtt az a férfi, aki áramot vezetett a kerítésébe.