Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a társtettességben előre kitervelten, aljas célból elkövetett emberölés bűntette miatt N. T. I. rendű és V. L. II. rendű vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlottak jogerős büntetése egyezően 13 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás. A vádlottak a szabadságvesztés büntetésből – az elkövetéskor hatályban lévő régi Btk. szabályai szerint – annak legalább négyötöd részének kitöltését követően bocsáthatók feltételes szabadságra. 

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a két vádlott (egy jelenleg 50 és 52 éves férfi) rendfenntartóként, „kidobóként” dolgozott egy kecskeméti diszkóban, ahol 2000. október 1-én hajnalban, ittas állapotban, megjelent az ügy sértettje.

Ezt észlelve a II. rendű vádlott a tánctéren odament hozzá, hogy eltávolítsa a szórakozóhelyről. Szóváltás, majd dulakodás alakult ki közöttük, melynek során a II. rendű vádlott ököllel, valamint egy „viperával” megütötte a sértettet, aki az ütéstől a földre rogyott, de ekkor még fel tudott állni. A dulakodásba – vádlott társa oldalán - bekapcsolódott az I. rendű vádlott is. A vádlottak két oldalról karon ragadták a sértettet, és a diszkó főbejáratához vezették, miközben kézzel többször megütötték. 

A főbejárattól az I. rendű vádlott és egy másik kidobó először az Izsáki út felé, majd onnan a belváros irányába vezette a bántalmazástól és ittasságától tényleges védekezésre már nem képes sértettet, miközben az I. rendű vádlott a „viperával” a fejét ismét megütötte. A sértett a bántalmazásoktól eszméletét vesztette majd összeesett. A sértett a bántalmazás következtében koponyacsont-töréseket szenvedett el, majd miután földre került, a II. rendű vádlott is megérkezett.

A vádlottak a bántalmazás miatti büntetőjogi felelősségre vonás elkerülése, valamint a szórakozóhely hírnevének megőrzése érdekében úgy döntöttek, hogy az eszméletlen férfit nem hagyják életben, az esetet vonatbalesetnek fogják álcázni. Ennek érdekében a magatehetetlen sértettet a közeli vasútvonalhoz vitték, és a sínek közé fektették olyan testhelyzetben, mintha aludna. A vádlottak bíztak abban, hogy a vonatgázolás okozta sérülések elfedik majd a bántalmazások nyomait is.

 A magára hagyott sértettet rövid idő múlva egy (29-38 km/h sebességgel közlekedő) menetrend szerinti vonat elgázolta, amitől a helyszínen azonnal életét vesztette. Figyelemmel az éjszakai időpontra a mozdonyvezető a sértettet már csak féktávolságon belül észlelhette, ezért objektív lehetősége nem volt arra, hogy időben lefékezze a szerelvényt.

Az elsőfokú bíróság döntésével szemben az ügyészség mindkét vádlott terhére súlyosítás – hosszabb tartamú fegyházbüntetés kiszabása - érdekében, míg a vádlottak felmentés míg védőik elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés céljából jelentettek be fellebbezést. 

Az immár jogerős végzés indokolása során, Dr. Mezőlaki Erik, a Szegedi Ítélőtábla jelen ügyben eljáró büntető tanácsának tanácselnöke kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényállás alapján a vádlottak bűnösségének megállapítása és az általuk elkövetett cselekmény minősítése is törvényes volt, ezek vonatkozásában az ítélőtábla az elsőfokú bíróság jogi indokait mindenben osztotta. Erre figyelemmel az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésre, illetve a vádlottak felmentésére irányuló vádlotti és védői fellebbezések nem foghattak helyt.

A tanács elnöke az indokolás során kifejtette, hogy az ítélőtábla megítélése szerint a törvényszék vádlottakkal szemben elsőfokon kiszabott büntetése törvényes és az ügy összes körülményét figyelembe véve – különösen az elkövetés óta eltelt közel 25 évre – arányosnak is tekinthető. A tanács elnöke hangsúlyozta, hogy jelen ügyben – a régi Btk. szabályai alapján – kiszabott és jelen végzéssel jogerőre emelkedett szabadságvesztés büntetések a büntetés középmértékénél súlyosabbak, azok a vádlottak vonatkozásában megfelelően szolgálják a büntetési célok elérését. 

A fentebb kifejtettekre, valamint a mérlegelt bűnösségi körülményekre is tekintettel, az ítélőtábla nem látott indokot sem a kiszabott büntetés jelentős súlyosítására, sem pedig annak enyhítésére. Erre tekintettel sem az ügyészség súlyosításra irányuló, sem a vádlottak és védőik által enyhítés érdekében bejelentett fellebbezéseket nem találta alaposnak.

A jogerős végzés ellen további fellebbezésnek nincs helye