Detailed search

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt L. R. és társai ellen indított büntetőügyben a Gyula Törvényszék elsőfokon kimondott ítéletét. 

Az I. rendű vádlott büntetését 12 év fegyházról és 10 év közügyektől eltiltásról 9 év fegyházra és 9 év közügyektől eltiltásra, a II. rendű vádlott R. B. M.  és a III. rendű vádlott M. M. büntetését 9-9 év fegyházról és 9-9 év közügyektől eltiltásról 7-7 év fegyházra és 7-7 év közügyektől eltiltásra enyhítette. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy IV. és VI.r. vádlottak bűncselekményének helyes megnevezése hivatali vesztegetés bűntette. II. VI.r. vádlottak feltételes szabadságra bocsátásának lehetősége - a szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén - a büntetés 2/3 részének kitöltését követő nap. A bíróság IV.r. vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. Egyebekben helybenhagyták az elsőfokú bíróság ítéletét.

Az ügyről

Illegális úton szerzett több tízmillió forintot a sértett és a párja. Baráti körben, egy utazással akartak ünnepelni, de ismerőseik eltulajdonították a pénzüket. Jelentős értékre, fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség a terheltek ellen. 2022. november 29-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék hirdetett ítéletet az ügyben.

A Szombathelyi Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy litván férfi letartóztatását több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult ügyben.  

Az ügyben elsőfokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2018. szeptember 14-én hozott ítéletet annak az orvosnak és 85 társának a büntetőügyében, akik a nem jogerős ítélet szerint az orvos által kiállított valótlan tartalmú szakvélemények felhasználásával jogosulatlanul jutottak hozzá a súlyos egészségkárosodott személyek után járó költségvetési támogatáshoz. 

 

A Nagykanizsai Járásbíróság 2019. június 24-én, távollétében hozott elsőfokú ítéletet annak a férfinak a büntetőügyében, aki az interneten hirdetett megvételre nem létező mobiltelefon-készülékeket. 

A Debreceni Ítélőtábla a felmentő rendelkezés érintetlenül hagyása mellett a vádlott vagyon elleni bűncselekményét folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettének, míg a közbizalom elleni bűncselekményt folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségeként minősítette. A vádlott börtönbüntetését és közügyektől eltiltását is 2 évre enyhítette.

 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét és új eljárás lefolytatására utasított a Nyíregyházi Törvényszéket. Az ítélőtábla elrendelte I., II., IV. és V. r. vádlottak előzetes letartóztatását, mely a megismételt eljárásra utasított bíróságnak a megismételt eljárásban a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig tart. A bíróság ugyanakkor III.r. vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta a megismételt eljárás előkészítő szakaszáig.
 

Az elsőrendű és a másodrendű vádlott hatósági állatorvosként dolgozott, feladataik közé tartozott többek között az áruk nemzetközi forgalmának jogszabályban írt ellenőrzése és a szükséges állategészségügyi bizonyítványok kiállítása. Az állatorvosoknak a kereskedelmi szállítmányok indítását megelőző 48 órán belül klinikai vizsgálatot kellett végezniük a szállítmányba tartozó minden egyed vonatkozásában és az ennek során elvégzett ellenőrzéseket követően állíthatták ki az ún. Traces bizonyítványokat.

A Körmendi Járásbíróság csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt, mint bűnszervezeti elkövetőt 4 év 6 hónap fegyházra és 9 év Magyarország területéről való kiutasításra ítélt egy letartóztatásban lévő ukrán férfit azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a rablás bűntette és más bűncselekmények miatt D. Cs. és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kiszabott büntetéseit. Így az I. és a II. rendű vádlott büntetése egyezően 9-9 évről 11-11 év, a III. rendű vádlotté 6 évről 7 év szabadságvesztésre emelkedett. 

A Pécsi Járásbíróság 2022. május 25-én elrendelte egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének és az ország területére behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának alapos gyanúja miatt.

Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akik 2021 januárjában a 66 éves, mozgásában korlátozott sértett sajókazai házába, a kulcsra nem zárt bejárati ajtón keresztül bementek és értékeket vettek magukhoz. Néhány héttel később meg akarták ismételni cselekményüket, de nem találtak semmit. Az őket számonkérő sértettet puszta kézzel megverték, több alkalommal fejen, vállon ütötték, meg is rúgták. Az idős férfi félelmében átadta pénztárcáját a benne lévő 1.500 forinttal.

2013. december 19. napjánaz Egri Járásbíróság elrendelte 30 napra Sz.A. előzetes letartóztatását abban az ügyben, amelyben a nyomozó hatóság folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. Sz.A. házi őrizetét a bíróság korábban már elrendelte pornográf felvétel készítésével elkövetett gyermekpornográfia bűntette, kiskorú veszélyeztetése, kényszerítés bűntette és zaklatás vétsége miatt. Ez ügyben az ügyészség vádirata a bíróságra már megérkezett.

A Kaposvári Járásbíróság egy hónapra elrendelte 3 férfi és 2 nő letartóztatását a Somogy Vármegyei Főügyészség indítványának helyt adva. 

Volt élettárs sérelmére elkövetett zaklatás bűntette miatt gyorsított eljárásban 10 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a bíróság egy vádlottal szemben. A vádlott és a sértett korábban élettársak voltak, de kapcsolatuk megszakadt. A tényállás szerint a vádlott 2016. június 8-től július 29-ig összesen 41 esetben zaklatta a sértettet és családját telefonon és személyesen is, őket megöléssel fenyegette. Az ítélet jogerős.

A Weideni Államügyészség 2016. február 8-án emelt vádat két magyar állampolgárral szemben bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűncselekmény elkövetése miatt.
 

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa egy hónapra – 2021. július 7-ig elrendelte annak a három rendőrnek a letartóztatását, akiket hivatalos eljárásban csoportosan elkövetett bántalmazás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak.

Két hét alatt húsz ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Öt ügyben kisebb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás vétsége miatt jogerősen 1-1 évre próbára bocsátotta a bíróság a vádlottakat. Végrehajtásában 1 évre felfüggesztett 6 hónap fogházbüntetésre ítélte a bíróság azt a vádlottat, aki valótlan nyilatkozata ellenére 200 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát kívánt az országba behozni.