A Fővárosi Törvényszék 2024. június 14-én az ún. ANTIFA-ügy I. rendű vádlottjával szemben folyamatban lévő büntetőeljárást felfüggesztette, s arról határozott, hogy az Európai Parlament Elnökéhez fordul azért, hogy az EP hozzon döntést a nő mentelmi jogának felfüggesztéséről, hiszen S. I.-t a magyar ügyészség két esetben társtettesként, egy esetben pedig bűnsegédként, bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja, ezért büntetőeljárás van ellene a Fővárosi Törvényszéken.
Detailed search
A Fővárosi Törvényszék 2024. január 10-én kihirdetett elsőfokú – nem jogerős ítéletével – 2 év 6 hónap börtönbüntetésre, valamint 3 év közügyektől és 5 év szakértői tevékenységtől mint foglalkozástól eltiltásra ítélt egy igazságügyi szakértőként is tevékenykedő pszichiátert, akit hatósági eljárásában elkövetett vesztegetés, továbbá büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás bűntettével vádolt az ügyészség.
Drogfogyasztás miatt vált agresszívvé a férfi. Családja éveken át szenvedett a terhelt rendszeres dühkitörései miatt. 2024. április 11-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a gyanúsított letartóztatását, aki ellen a Váci Rendőrkapitányság súlyos testi sértéssel vagy súlyosabban minősülő könnyű testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz.
Két sikertelen próbálkozás után tudott betörni a kiszemelt családi házba a terhelt. Az ingatlanból számos értéket és készpénzt tulajdonított el. Jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt a Dunakeszi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. február 6-án megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.