Detailed search

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2022. március 24. napján tartott ülésen, különösen nagy értékre üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt rendelte el 3 nő és 2 férfi letartóztatását. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelése a bűncselekmény jellegére, a nyomozás állására és érdekeire, valamint a bűnismétlés, illetve a szökés, elrejtőzés veszélyének lehetősége miatt szükséges és indokolt.

Majdnem sikerült kicseleznie a magyar rendőröket annak a férfinak, aki öt afgán állampolgárt rejtett el egy kisteherautó vezető ülése alatt. Utasai átfagyva és fuldokolva zsúfolódtak össze egy titkos raktérben, amelyet végül sikerült megtalálniuk a hatóság embereinek. A csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz az ügyben, az ügyészség pedig kezdeményezte a terhelt letartóztatását. A legszigorúbb kényszerintézkedést 2022. február 3-án a Budakörnyéki Járásbíróság rendelte el a gyanúsítottal szemben.

A Szolnoki Törvényszék 2018. január 24-én 2 év végrehajtandó börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra súlyosította annak a huszonéves férfinak a büntetését, aki tavaly januárban letört és tüzelőnek hazavitt egy több mint kétméteres kopjafát a törökszentmiklósi Katolikus Temetőből. Az ítélet jogerős.
 
A Pécsi Törvényszék 2018. február 9-én bírálta felül és lényegében helybenhagyta a Pécsi Járásbíróság 2017. szeptember 12-én kihirdetett ítéletét, melyben dr. F. I. vádlottat felbujtóként elkövetett garázdaság bűntette miatt 200.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 25.000 forint bűnügyi költség megfizetésére.
 
Az Egri Törvényszék R. Z. K. vádlottat súlyos testi sértés bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette és folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége miatt két év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette.
 
A Szolnoki Járásbíróság hamis tanúzás bűntette miatt jogerősen 1 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a harmincas éveiben járó büntetlen előéletű törökszentmiklósi férfit, akit hárman is bántalmaztak, egyik támadója meg is késelte, mégis a bíróság előtt tett tanúvallomásában valótlan dolgokat állítva menteni próbálta őket.
 
Jogerős ítéletével felmentette a Zalaegerszegi Járásbíróság a vádak alól azt a férfit, aki gyilkossággal fenyegette a falujában élőket, majd miután rendőrt hívtak rá, a kiérkező járőröket is vasvillával fogadta. 
 

Éjszakai akciót indított egy telephelyen a gyanúsított. Társaival több száz méternyi értékes kábelt tulajdonított el. 2024. február 29-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a terheltet, aki ellen a Ráckevei Rendőrkapitányság jelentős értékre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt indított eljárást.

A Budapest Környéki Törvényszék bírói tanácsa 2018. április 26-ra kitűzött tárgyalása elmaradt a hivatali vesztegetés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével megvádolt V. T. T. és vádlott társai büntetőügyében.
 

A Német Szövetségi Köztársaság Pénzügyminisztériumát károsította meg az a nő, aki jogtalanul kérvényezett második világháborús jóvátételt és vette fel a kiutalt pénzt. 

Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a két férfinak az ügyében, akik előbb egy vak férfi otthonába törtek be, majd egyikük egy idős házaspártól szerzett pénzt, miután bántalmazta őket. 

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Miskolcon dühében ököllel bántalmazta a sértettet, mert az nem őt választotta alvótársául. A sértett belehalt sérüléseibe.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és édesapja egy házban éltek, italozó életmódot folytattak. Az utcájukban lakott a sértett nő élettársával, ők is rendszeresen italoztak és gyakran veszekedtek, ilyen alkalmakkor a nő náluk keresett menedéket, amely során mind a vádlottal, mind az apjával szexuális kapcsolatot létesített.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2025. április 15-én büntethetőséget kizáró ok miatt felmentette azt a férfit, aki ellen az ügyészség – többek között – fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat.

Szándékosan vágott földhöz egy kölyök kutyát az a férfi, akit az Ózdi Járási Ügyészség állított bíróság elé.

A tényállás szerint az ittas férfi 2023. március 25-én házuk udvarán - egy náluk tartott kutya és kölykei miatt - vitába keveredett édesanyjával, indulatos lett, majd az egyik 5-6 hetes pitbull jellegű kölyökkutyát szándékosan, nagy erővel földhöz vágott, melynek következtében az állat elpusztult. 

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2021 májusában egy borsodi kistelepülésen, ittas állapotban előbb egy ingatlan ablakait törte be, majd az annak közelében élő sértett férfit egy lapáttal többször megütötte, az ütések közül kettő a hátát érte.  A sértett a bántalmazás következtében sorozatbordatörést szenvedett el, valamint esetében légmell is kialakult, mely közvetetten életveszélyes állapotot idézett elő. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. április 12-én tartott ülésen, embercsempészés bűntette miatt 1 hónapra elrendelte egy olasz állampolgárságú férfi letartóztatását. A végzés végleges.

A férfi letartóztatása a büntetőeljárásban való jelenlétének biztosítása, illetve a nyomozás kezdeti szakasza, a tényállás tisztázása miatt is indokolt.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 105 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. január 19-én tartott előkészítő ülésen, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult ügyben, 9 hónap börtönbüntetésre és 2 év Magyarország területéről kiutasításra ítélte azt a cseh állampolgárságú férfit, aki a tatabányai kórházban ápolókat ütött és rúgott meg.  Az ítélet jogerős.

A Debreceni Járásbíróság ma ítéletet hirdetett annak a három  vádlottnak a büntetőügyében, akik 80-90 év körüli idős embereket fosztottak ki Debrecenben, 2013 őszén.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. I.r. vádlott 5. tényállásban írt cselekményét hivatali visszaélés bűntettének minősítette. A 7. tényállásban foglalt hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettét a vádlott felbujtóként követte el. III.r. vádlott cselekményét a 45. tényállásban hivatali visszaélés bűntettének, XXXI.r. vádlott cselekményét felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettének minősítette. XIX.r. vádlott 22.