Detailed search

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2017. október 13-án elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki ellen kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárás a Monori Rendőrkapitányságon.
 

Értékes szerszámkészleteket vitt el egy nyitott kocsiból az apa-fiú gyanúsítottpáros. Ellenük az Érdi Rendőrkapitányság kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt nyomoz, a bíróság pedig elrendelte a fiatalabb terhelt letartóztatását.

A Debreceni Törvényszék 2021. október 6-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik nagy mennyiségű marihuánát termesztettek püspökladányi otthonukban.

Agresszívvá vált az alkoholtól az a férfi, aki rendszeresen italozott és verte az őt eltartó nőt. Előfordult, hogy sérülései miatt a sértett dolgozni sem tudott menni, mégis csak évekkel később fordult a hatósághoz. Erőszakkal, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt a Nagykátai Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben. A Budakörnyéki Járásbíróság 2022. február 11-én a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el a terhelttel szemben.

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a társtettességben elkövetett halált okozó testi sértés bűntette miatt J. T. I. rendű vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. Az I. rendű vádlottal szemben elsőfokon kiszabott 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és 5 év közügyektől eltiltás ezzel jogerőre emelkedett.

A Szolnoki Törvényszék lényegét tekintve helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét melyben hamis tanúzás bűntette miatt 250 óra közérdekű munkára ítélte azt a középkorú, büntetlen előéletű asszonyt, aki azért, hogy férje büntetőügyében kedvező döntés születhessen valótlan tanúvallomást tett a bíróságon.
 

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. december 14-én tartott tárgyaláson, rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság az elsőrendű vádlottat, mint különös visszaesőt, halmazati büntetésül 3 év 10 hónap börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra, 136.127 forint vagyonelkobzásra, a II. rendű vádlottat 2 év 6 hó börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra, és 4.000 forint vagyonelkobzásra ítélte. Az ítélet jogerős.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklása bűntette miatt H. S. albán állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. A vádlott büntetésének mértékét a táblabíróság 6 évről 7 évre súlyosította, mert úgy ítélte meg, hogy az 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető cselekmény esetében az I. fokon eljáró bíróság eltúlzottan enyhe büntetést szabott ki.
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt K. D. szerb állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék ítéletének a vádlott bűnösségére és a büntetés mértékére vonatkozó részét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év börtön és 6 év, Magyarország területéről történő kiutasítás lett. 
Elsőfokú ítélet kábítószer-kereskedelem ügyében: a Veszprémi Törvényszék 2018. május 30-án kihirdetett ítéletében a vádlottakat bűnösnek mondta ki jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében, ezért I. rendű vádlottat 5 év fegyházbüntetésre, míg élettársát, a holland állampolgárságú II. rendű vádlottat 5 év 6 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésül mindkét vádlottat 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Veszprémi Törvényszék 11 év börtönbüntetésre, 1.000.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától azt a 37 éves veszprémi férfit, akivel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A bíróság a vádlottal szemben vagyonelkobzást rendelt el a bűncselekmény elkövetése idején szerzett vagyonra, továbbá kötelezte őt a több, mint 8 millió forintos bűnügyi költség megfizetésére.

Helybenhagyta a másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék a nyomozási bíró 2025. április 4-én meghozott végzését, amelyben két gyanúsított letartóztatására irányuló ügyészi indítványt elutasította.

A Szolnoki Járásbíróság 2016. november 22-én meghozott nem jogerős ítéletével állatkínzás vétsége miatt 60.000 forint pénzbüntetésre ítélte azt 67 éves tiszasülyi férfit, aki tavaly tavasszal a vele haragos viszonyban lévő szomszédja tyúkjába olyan erővel rúgott bele, hogy az állat elpusztult. 
 

A Komáromi Járásbíróság a 2021. június 8-án tartott tárgyaláson, a Komáromi Járási Ügyészség három vádirata alapján eljárva, az ügyeket egyesítve, 2 év 4 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint a bank kárának megtérítésére kötelezte azt a nőt, aki egy hazai bankfiók kirendeltségének vezetőjeként 2002–2013 között folytatólagosan, jelentős értékre, üzletszerűen követett el sikkasztást, és ezzel több mint 22 millió forinttal károsította meg munkáltatóját. A végzés nem jogerős, azzal szemben az ügyész, a vádlott és a védő is fellebbezést jelentett be.

Rablás bűntettének kísérlete, lopás bűntette és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége 
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. október 9-i elsőfokú végzésében 7.500.000 forint összegű óvadékot állapított meg és enyhébb tartalmú bűnügyi felügyeletet rendelt el az M. R. ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben. Amennyiben a végzés véglegessé válik, az óvadékot három hónapon belül lehet befizetni és ezt követően a gyanúsított Budapest és Pest megye közigazgatási területét csak külön engedéllyel hagyhatja el, lakóhelyét, illetve tartózkodási helyét engedély nélkül nem változtathatja meg.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla  a kábítószer birtoklásának büntette miatt B. M. macedón állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év börtön és 6 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett. Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokú bíróság törvényes és mértéktartó büntetés szabott ki, és az ítélőtábla – tekintettel a vádlott beismerő vallomására – úgy ítélte meg, hogy a büntetés lényeges súlyosítása nem indokolt. Ugyanakkor – éppen az I.

A Győri Törvényszék elsőfokon életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt az I.r. vádlottat, mint társtettest négy év börtönbüntetésre, a II.r. vádlottat, mint társtettest két év három hónap  büntetésre és három év közügyektől eltiltásra, míg a III.r. vádlottat, mint bűnsegédet egy év négy hónap – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a  - korábban - ügyvéd foglalkozású férfinak az előzetes letartóztatását, akit ügyfelei sérelmére elkövetett csalás és sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2014. december 13-ig tart.
 
Gyorsított eljárásban hozott a napokban ítéletet a Debreceni Járásbíróság annak a három férfinak az ügyében, akik november 14-én egy debreceni, Salakos utcai ház udvaráról loptak el egy 25 ezer forintos kályhát. A kályha visszakerült a tulajdonoshoz, így végül 5.000 forint rongálási kárt hagytak maguk mögött az elkövetők, ketten közülük azonban különös visszaesőként így sem kerülhették el a hosszú szabadságvesztést.