Budapest Környéki Törvényszék – Szerszámokat tulajdonított el apjával a gyanúsított

Értékes szerszámkészleteket vitt el egy nyitott kocsiból az apa-fiú gyanúsítottpáros. Ellenük az Érdi Rendőrkapitányság kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt nyomoz, a bíróság pedig elrendelte a fiatalabb terhelt letartóztatását.

2021. május 4-én az apa-fia kapcsolatban álló gyanúsítottak megjelentek egy építési területen. Egy ott parkoló, nyitott gépkocsiból nagyjából fél millió forint értékű szerszámgépeket és eszközöket tulajdonítottak el. A gyanú szerint a terheltek egy présgéppel, egy ütvefúró-csavarozógép szettel, egy véső-fúró szettel, csiszolóval, valamint ezek tartozékaival távoztak a helyszínről.

Igazolt jövedelemmel a fiatalabb gyanúsított nem rendelkezik és jelen cselekményt bűnügyi felügyelet hatálya alatt követte el. Továbbá az ellene folyamatban lévő más eljárások sem bizonyultak számára visszatartó erejűnek, ezért szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követhet el. Minderre tekintettel az ügyészi indítvány szerint a gyanúsítottal szemben más, enyhébb kényszerintézkedés nem szolgálná a nyomozás érdekeit, így a terhelt letartóztatása indokolt.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján megtartott ülésén meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2021. június 14-ig.

A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezett ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.

Budapest, 2021. május 14.

Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály