Detailed search

A Miskolci Járásbíróság szabálysértési eljárásban elmarasztalta azt a férfit, aki a járművezetéstől eltiltó végzés hatálya alatt vezetett, tettenérésekor pedig próbált elmenekülni a rendőrök elől.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 105 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőperben hozott elsőfokú ítéletet a Keszthelyi Járásbíróság egy ügyvéddel szemben, aki III. rendű vádlottja volt egy húsz vádlottas büntetőügynek, azonban egészségi állapotának megromlása miatt vele szemben korábban elkülönítette az eljárást a bíróság. Az ügy többi szereplőjének ügyét 2014. november 14-én a Zalaegerszegi Törvényszék már másodfokon tárgyalta. 
 

A Fővárosi Törvényszék 2018. július 3-án meghozott másodfokú határozatával enyhítette az állatkínzás bűntette miatt indult büntetőügyben kiszabott 3 év végrehajtandó szabadságvesztés büntetést. A vádlott büntetését 1 év 4 hónapra mérsékelte és a szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette, valamint mellőzte a közügyektől eltiltást.

 

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa jogerős ítéletet hozott két vádlottal szemben 3 rendbeli csalás bűntette és 87 rendbeli csalás vétsége miatt. 
A törvényszék az I. rendű vádlottal szemben korábban, elsőfokon kiszabott 2 év felfüggesztett börtönbüntetést felemelte 2 év 6 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre, és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat. 

Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint saját édesapjától az általuk közösen lakott lakásban vette el erőszakkal értékeit. 

A Nyíregyházi Törvényszék 2020. január 16-án helybenhagyta a H.I. vádlottal szemben hozott elsőfokú ítéletet.

A Kisvárdai Járásbíróság 2019. október 10-én a férfit közúti baleset okozásnak vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre, 3 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetésre, valamint 2 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. 

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. október 12-én meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 1 év 10 hónap – végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a 37 éves tiszabői férfit, aki a helyi általános iskolában előbb kérdőre vont, és meg akart ütni egy általános iskolás gyermeket, majd két kézzel meglökte az őt feltartóztatni próbáló iskolai pedagógust. A férfi 2014.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2019. december 7-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy több alkalommal támadott meg nőket éjjel a IV. kerületben.

Az Esztergomi Járásbíróság jármű önkényes elvételének bűntette miatt gyorsított eljárásban tárgyalta annak a férfinak az ügyét, aki a szabadságvesztésből szabadulását követően két hónap múlva újra bűncselekményt követett el.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2023. május-június hónapjaiban, bűnügyi felügyelet hatálya alatt állva, több alkalommal követett el lopási cselekményeket.

Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsít. 

A vádlott 2018. szeptember 16. és 2019. február 26. között összesen 12 sértett járműszerelvényeiből tulajdonított el gázolajat úgy, hogy hét esetben az üzemanyagtank kupakját lefeszítette, a további esetekben a lezáratlan tanksapkát kinyitotta, majd azokból a gázolajat leszívta. A férfi a cselekmények közül kettőt  Lábatlanon, hármat Környén, egyet Csémen, hármat Székesfehérváron, egyet Zámoly külterületén, egyet  Iszkaszentgyörgyön, egyet a 81. számú főúton követett el.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. szeptember 28-án tartott előkészítő ülésen, kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben, 4 év 6 hónap börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra és 5.400 forint vagyonelkobzásra ítélte azt a különös visszaeső férfit, aki összesen tíz rendbeli vagyon elleni bűncselekményt követett el. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott és a védője enyhítésért fellebbezést jelentett be.

A Pécsi Járásbíróság 2014. augusztus 30-án elrendelte egy siklósi család – egy 40 éves és egy18 éves nő, valamint egy 42 éves és 20 éves férfi - előzetes letartóztatását bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette megalapozott gyanúja miatt 1 hónapra. 
 

A Szegedi Törvényszék bűnösnek mondta ki M. N. vádlottat különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettében, ezért őt 6 év 6 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 7 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra, emellett a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztésbe beszámítani rendelte a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt.

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki A. B. vádlottat társtettességben elkövetett embercsempészés bűntettében, valamint határzár tiltott átlépésének bűntettében, ezért őt 3 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
Előzetes letartóztatás elrendelése – végzés
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság a Budapesten 2015. november 24-én meghozott végzésével elrendelte B. Gy. I. rendű és M. P. II. rendű gyanúsítottak előzetes letartóztatását. A gyanúsítottakkal szemben a BRFK Kiemelt Ügyek Főosztálya folytat eljárást robbanóanyag felhasználására szolgáló készülék engedély nélküli tartásával elkövetett robbanóanyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt.
A Füzesabonyi Járásbíróság a 2015. szeptember 22-én kihirdetett ítéletével T. B. vádlottat egy rendbeli folytatólagosan elkövetett személyi szabadság megsértése bűntette és két rendbeli becsületsértés vétsége miatt kettő év börtönbüntetésre ítélte, melynek a végrehajtását négy évi próbaidőre felfüggesztette és a próbaidő tartamára elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét.
 
A Szegedi Járásbíróság tegnap nem jogerősen bűnösnek mondta ki K. M. vádlottat társtettességben elkövetett embercsempészés bűntettében, valamint határzár tiltott átlépésének bűntettében, ezért őt 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.