Detailed search

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. november 20-án tartott tárgyalásán – megváltoztatva, jelentősen enyhítve a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – csalás bűntette miatt jogerősen megrovásban részesített egy hatvanas évei elején járó férfit. 

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a huszonéves, büntetlen előéletű buszsofőrnek a büntetőügye, aki gyűjtőszenvedélyétől hajtva 2016. és 2018. között, volt, hogy egyedül, volt, hogy barátaival, személygépkocsival járta az országot, és 4 megye csaknem negyedszáz településéről, mintegy 20 autóbuszból csaknem 150 db autóbuszalkatrészt, valamint több mint 10 buszmegálló és rendszámtáblát lopott. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2019. október 17-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit szexuális erőszak bűntettének kísérletével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2019. szeptember 13-án délelőtt egy VI. kerületi társasház bejáratáig követett egy nőt, akit a kapualjban fogdosni kezdett. A sértett a gyanúsítottra kiabált, aki ezért elfutott a helyszínről. Ezt követően nem sokkal egy VII. kerületi lépcsőházba rángatott be egy másik nőt, akit megpróbált szexuálisan bántalmazni.

Nem jogerősen 6 év fegyházbüntetésre ítélte 2022. február 3-án a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a nőt, aki a felfüggesztett börtönbüntetése alatt kirabolt egy idős férfit.

A Kiskunhalasi Járásbíróság 7 év fegyházra, és 7 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 38 éves kiskunmajsai férfit, aki rablást és magánlaksértést követett el.

Az Ózdi Járásbíróság 2017. július 30. napjáig rendelte el az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben rablás bűntette és testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárás.
 
Image

A családtagok, barátok vallomása, vagy a szomszédok által tapasztalt események is elegendőek lehetnek ahhoz, hogy a bántalmazót utolérje a törvény. A kapcsolaton belüli erőszak tényállása szakít a régi vélekedéssel: nem kell, hogy vér folyjon. A törvény adta lehetőségekről beszélgettünk dr. Frech Ágnessel, a Be. hatályosulását támogató munkacsoport elnökével.

A Pécsi Járásbíróság 2015. április 8-án elrendelte egy 47 éves, pécsi férfi előzetes letartóztatását közokirat-hamisítás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt 1 hónap időtartamra.
 

A Pécsi Járásbíróság 2019. június 12-én elrendelte két fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra életveszélyt okozó testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt, melyet egyikük bűnsegédként követett el.

A nyomozás eddigi adatai szerint 2019. június 9-én 19 óra körüli időben, Pécsett, a két gyanúsított ittas állapotban haladt a sértett férfi házának utcájában. Eközben az egyik gyanúsított azt kiabálta, hogy a sértett aznap meg fog halni. A sértett ekkor ittas állapotban a házában aludt.



Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2022 márciusában frontálisan nekiütközött egy őt megállítani szándékozó rendőrautónak.

A férfi az egyik ismerőse hozzátartozójának autóját vezette a baleset éjszakáján, amelyről tudni vélte, hogy az már korábban a rendőrség látókörébe került, emellett a vádlottnál nem volt érvényes vezetői engedély sem.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki a gyanú szerint két hét alatt hét bűncselekményt követett el.
 

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akit 1 év, végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság halált okozó közúti baleset okozásának vétsége miatt.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 26 éves férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint rablást követett el Kecskeméten.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak az 59 éves asszonynak az előzetes letartóztatását, aki ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség folytat eljárást.
 

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2024. január 16-án hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki szexuális erőszakot követett el egy fiatal lány sérelmére Hajdúszoboszlón. Az elsőfokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki szexuális erőszak bűntettében és súlyos testi sértés bűntettének kísérletében, ezért őt, mint különös visszaesőt halmazati büntetésül 10 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A büntetett előéletű vádlottat a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből kizárta.

Helybenhagyta a felmentő ítéletet a Balassagyarmati Törvényszék egy 56 éves férfi ügyében, akit azzal vádolt az ügyészség, hogy 2012 októberében megerőszakolta a saját 13 éves lányát Bátonyterenye környékén, az egyik faluban.
 
A Nyíregyházi Járásbíróság zsarolás bűntettének kísérlete és csalás bűntette miatt  1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte S. E. vádlottat. Ezenkívül arra is kötelezte a bíróság, hogy fizessen meg a sértett részére 1 millió Ft kártérítést.
 

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2019. szeptember 6-án távollétében hozott ítéletet annak a vádlottnak az egyesített ügyeiben, aki 2018-ban több alkalommal meghamisított hatósági jelzésű gépkocsival közlekedett a megyeszékhelyen, valamint álarcban, meztelenül önkielégítést végzett.

Ítélet a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult ügyben