Detailed search

2024. 09. 19.

Többször bántalmazta élettársát a büntetett előéletű, szabolcsi településen élő gyanúsított, ezért elrendelte  egy hónapra letartóztatását a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2024. szeptember 19-én, súlyos testi sértés és személyi szabadság megsértése bűntette miatt indult eljárásban.

A Nyíregyházi Törvényszék, mint elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett 2012-től élettársi kapcsolatban éltek, mely azonban a köztük lévő elszámolási viták, valamint kiskorú gyermekük nevelésével kapcsolatos nézeteltérések miatt megromlott.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2019 májusában T. M. vádlottat  nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Súlyosította jogerős ítéletében a Debreceni Törvényszék annak a vádlottnak a büntetését, akit a NAV járőrei tavaly márciusban értek tetten Hajdúsámson mellett, egymillió forint értékű csempész cigarettával. B. I-t másodfokon – a korábbi közérdekű munka helyett - egy év börtönbüntetésre ítélt a törvényszék, 3 év próbaidőre felfüggesztve. A Debreceni Törvényszék a bűncselekmény minősítésén is súlyosított és megállapította, hogy a vádlott üzletszerűen követte el a jövedéki orgazdaságot.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
 
Az ügyről
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

A Miskolci Törvényszék bűnösnek találta azt a két vádlottat, akikkel szemben közokirat-hamisítás bűntette és költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség, míg a III. r. vádlottat ezen vádak alól felmentette.