Debreceni Ítélőtábla - Vascsővel bántalmazta a nénit - 20 évre fegyházba megy

Szervezeti egység
Debreceni Ítélőtábla

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2019 májusában T. M. vádlottat  nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2016 májusában Szamossályiban italozott egy presszóban, majd onnan távozva bemászott egy lakóház kapuján, és vascsővel a kezében bement a házba. A hálószobában pénz után kutatott, mire belépett az ott lakó idős hölgy, és rákiáltott a vádlottra. A vádlott ezután nagy erővel fejen ütötte a sértettet, aki elesett. A vádlott a földön fekvő nő fejére még legalább 8-9 alkalommal ráütött a vascsővel. A vádlott brutális bántalmazása a sértettnek különösen nagy szenvedést okozott. Ezután átkutatta a sértett ruháját, és 1.200 Ft-ot kivett a zsebéből, majd egy elektromos szivattyút magához véve elment a helyszínről. Az idős nő a bántalmazás következtében meghalt.
Néhány órával később egy másik házba, egy idős férfihez is bement a vádlott pénzszerzés céljából, aki rajtakapta és dulakodni kezdtek. A vádlott a sértettet többször fejbe vágta egy kalapáccsal, majd elmenekült a helyszínről.