Detailed search

Image

Minden pillanatot kihasznál ismeretei bővítésére az EJTN long term csereprogramjának magyar ösztöndíjasa. Breczkáné dr. Békési Gabriella szeptemberben kezdte meg 10 hónapos munkáját az Európai Unió Bíróságán (EUB), ahol még szabad idejében is a luxemburgi intézmény döntési mechanizmusának megismerésére koncentrál. A vele készült beszélgetésből kiderül, miként küzdenek meg a nemzetköziségből adódó kihívásokkal az uniós jogászok.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 245 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2015

Bódiné dr. Beliznai Kinga: Talár vagy díszmagyar? - Adalékok a bírói uniformis történetéhez

Kötetlen program keretében találkozott június utolsó hetében Sebastian Voinea, a Maros Megyei Törvényszék vezetője és dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke. 

 A Zalaegerszegi Törvényszék több határmenti ország bírósági szervezetével ápol kapcsolatot, többek között Ausztriában a Burgenlandi Jogász Egyesülettel, az Eisenstadti Tartományi Bírósággal, Szlovéniában pedig a Muravidéki Jogász Egyesülettel, a Muraszombati Kerületi Bírósággal, a Ljutomeri Járásbírósággal és a Lendvai Járásbírósággal. 

Sebastian Voinea, a Maros Megyei Törvényszék elnöke (balra) és dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke
Sebastian Voinea, a Maros Megyei Törvényszék elnöke (balra) és dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke

A Maros Megyei Törvényszékkel a zalai bíróság korábbi elnöke, dr. Magyar Károly vette fel a kapcsolatot, s az elmúlt években több alkalommal is segítették egymást a felek szakmai téren. Ezúttal dr. Sorok Norbert tett látogatást a román törvényszéken, ahol minkét vezető kifejezte azon szándékát, hogy a két törvényszék között 2010 óta fennálló kapcsolatot újra tartalommal töltsék meg. A mintegy kétórás látogatás során olyan témákat érintettek, mint a bírói életpálya, a bírák munkaterhe, a független bíráskodás jogállami biztosítékai és aktuális nemzeti kihívások. Sebastian Voinea körbevezette a zalai elnököt az ideiglenesen egy irodaházba költözött Maros Megyei Törvényszék dolgozószobáiban és tárgyalótermeiben. A bíróság 2019-ben kényszerült elhagyni a belvárosban lévő műemlék épületet felújítási munkálatok miatt, amelyek még jelenleg is zajlanak.  A találkozó végén dr. Sorok Norbert meghívta kollégáját Zalaegerszegre, s a tervek szerint a látogatásra egy több napos szakmai program keretében kerülne sor. 

Hasonló, kölcsönös szakmai látogatások és a közös szakmai rendezvények több évtizedre visszamenően jellemzik a zalai bíróság külföldi kapcsolatait. Idén ősszel például az Országos Bírósági Hivatal Lexplorer pályázata révén lehetőség nyílik egy újabb kapcsolat elmélyítésére is: a Varasdi Törvényszékkel és a Csáktornyai Járásbírósággal tervezünk közös szakmai napot a zalai megyeszékhelyen. 

 

dr. Vándor Virág

    sajtószóvivő

 

 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 9 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
2024. 04. 24.

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény rendelkezése szerint az ítélőtáblák és a törvényszékek elnökei évente egyszer tájékoztatják az OBH elnökét, a bírákat és az igazságügyi alkalmazottakat a bíróság működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről. A Pécsi Ítélőtáblán és a Pécsi Törvényszéken erre a 2023. május 4-én megtartott összbírói értekezleteken került sor. A bírák számára tartott zártkörű rendezvény előtt sajtótájékoztató keretében a sajtó munkatársai részére is tájékoztatást adott dr. Benkő Imola, az OBH Jogi Főosztályának vezetője, dr. Túri Tamás, az ítélőtábla és dr. Sipos Balázs, a törvényszék elnöke.

Típus: Szabályzat Sorszám: 8 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2016
2024. 06. 04.

„Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt az elmúlt évről áthúzódó problémakört, amely bár az ország összes bíróságán jelen van, de a Fővárosi Törvényszéken kiemelkedően jelentkezik. Ez pedig az igazságügyi alkalmazottak elvándorlása, amelynek egyértelműen anyagi okai vannak” – többek között erről is beszélt dr. Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Fővárosi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.

2025. 05. 22.

Évértékelő sajtótájékoztatót tartott a Szegedi Törvényszék, melyen elhangzott: az országosan is megfigyelhető, jelentős igazságügyi alkalmazotti fluktuáció ellenére a törvényszék 2024. évben is folyamatosan és kiegyensúlyozottan működött.

Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés

A Veszprémi Törvényszék életében hagyománnyá vált, hogy a dolgozók és családtagjaik együtt töltenek egy jó hangulatú nyári délutánt a törvényszék vagyonkezelésében lévő alsóörsi bírósági üdülő területén. Az immár 11. alkalommal megtartott rendezvényen a beszélgetés, vidámság, kikapcsolódás és bográcsozás mellett pingpongversenyre és vetélkedőkön való részvételre is lehetősége nyílt a résztvevőknek.

Az alsóörsi rendezvényen amellett, hogy önfeledt kikapcsolódásra is lehetőség nyílt, kiváló alkalmat teremtett csapatépítésre, beszélgetésre, a különböző helyeken működő bíróságon dolgozók közötti ismerkedésre.

Munkatársak

Veszprém, 2024. július 4.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály

Év: 2012 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés

A Debreceni Ítélőtábla Dr Elek Balázs vezette tanácsa hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Debreceni Törvényszéket. A szóbeli indoklás szerint az első fokon eljárt bíróság több eljárási hibát vétett. Ilyen volt az, hogy az I.r. vádlott esetében a közjogi mentesség felfüggesztésére irányuló indítvány nem volt teljeskörű, az elsőfokú bíróság által elbírált tényállás egy részére nem vonatkozott a mentelmi jog felfüggesztése.