A Fővárosi Törvényszék másodfokon megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság ítéletét és 3 vádlott esetében súlyosította, 2 vádlott vonatkozásában pedig enyhítette a kiszabott büntetés mértékét egy többek között fegyveresen, csoportosan, bűnszövetségben, társtettesként elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőügyben.
Detailed search
A Veszprémi Törvényszék illetékességi területéhez tartozó Pápai Járásbíróság múltjának több, mint másfél évszázada vált megismerhetővé a Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat keretében elkészült újabb bíróságtörténeti kiadvány nyomán, amelynek ünnepélyes könyvbemutatóját 2024. október 9-én tartották a Pápai Járásbíróságon.
A Veszprémi Törvényszék még 2016-ban, az Országos Bírósági Hivatal által kiírt Ráth György pályázat keretében jelentette meg első bíróságtörténeti kötetét „Emlékkönyv − A Veszprémi Királyi Törvényszék története 1872−1945" címmel, és most – immáron ötrészes sorozattá bővülve – jelent meg a legfrissebb kiadvány, „Emlékkönyv V. – A Pápai Járásbíróság története 1872-1990” címmel.
A törvényszék a 2024-ben kiírt Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat keretében a bíróságtörténeti kutatás újabb mérföldkövének számító kiadvány megjelentetésére vállalkozott, s kérte fel Simon Zsolt helytörténészt a pápai bíróság rendszerváltás előtti múltjának feltárására.
A Simon Zsolt által megalkotott „Emlékkönyv V. – A Pápai Járásbíróság története 1872-1990” című kötet ünnepélyes bemutatójára a Pápai Járásbíróságon a társhivatás rendek képviselői, bírósági vezetők, önkormányzati vezetők, valamint érdeklődő bírák jelenlétében került sor.
A könyvbemutatót dr. Némethné dr. Szent-Gály Edit, a Veszprémi Törvényszék elnöke nyitotta meg, köszöntötte a megjelent vendégeket, majd dr. Nagy Szabolcs PhD, a Széchenyi István Egyetem egyetemi adjunktusa mutatta be a kötetet; a jogtörténész hangsúlyozta a bíróságtörténeti kutatások szerepét, jelentőségét a jogtörténet összefüggéseiben, a könyv által felölelt kort, egyúttal kiemelte a kiadvány erősségeit a közönség számára. A könyv bemutatását követően dr. Tóth Ágnes, a Pápai Járásbíróság elnöke mondott záróbeszédet.
A könyvbemutatót követően a rendezvény dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő pohárköszöntőjével zárult.
Veszprém, 2024. október 11.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) energetikai korszerűsítést hajt végre a Pécsi Törvényszék és a Pécsi Ítélőtábla közös épületében. A beruházás segítségével mérséklődik a globális környezetterhelés és az üvegház-hatású gázok kibocsátása. A környezettudatosabb energiafelhasználásnak köszönhetően nő a megújuló energiaforrások hasznosítása és az energiahatékonyság.
A Miskolci Törvényszék mint másodfokú bíróság – megváltoztatva az elsőfokon eljárt Miskolci Járásbíróság döntését – elrendelte a bűnügyi felügyeletét annak a gyanúsítottnak, aki a megalapozott gyanú szerint egy verekedés során megszúrta a 16 éves sértettet olyan súlyos sérülést okozva neki, hogy a fiú a helyszínen elhunyt.
Az Országos Bírósági Hivatal 2024. június 20-án kiírta a Szolnoki Törvényszék 1893-ban, Wagner Gyula építész tervei alapján épült, tavaly 130. éves jubileumát ünneplő, helyileg védett státuszú, műemléki környezetben álló Szolnok, Kossuth utca 1. szám alatti épülete külső felújításának kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárást.
A Szolnoki Törvényszék épülete 2024. június 21-én
A tervezett külső renováció a tetőszerkezet tartószerkezeti felújítását, a tetőfedés és bádogos szerkezetek cseréjét, a homlokzati felületek teljeskörű felújítását, a külső nyílászárók cseréjét, az épület lábazatának bevonatos és injektálásos vízszigetelését, valamint az épület körüli utcai járdák és udvari térburkolatok felújítását foglalja magában.
A munkálatok volumenét jól mutatja, hogy a felújítandó tetőszerkezet alapterülete meghaladja a 2700 négyzetmétert, a megújuló tetőhéjazat több mint 3300 négyzetméteres, valamint több mint 3200 négyzetméteres homlokzatfelújításra és több mint 400 külső nyílászáró cseréjére kerül majd sor.
A nyílt eljárásban, a munkálatokra kivitelezőként pályázni kívánó cégeknek 2024. július 16-án délig van lehetőségük árajánlatuk előterjesztésére. A nyertes kivitelező kiválasztását követően, előreláthatóan 2024. októberében indul meg a munka, ami a tervek szerint 12 hónapig tart majd.
A munkálatok ideje alatt a Szolnoki Törvényszék és a Szolnoki Járásbíróság az épületben működik majd. Mindkét bíróság mindent megtesz majd annak érdekében, hogy a felújítás a lehető legkisebb mértékben zavarja az épületet felkereső állampolgárok komfortérzetét.
Annak érdekében, hogy a megromlott állapotú épület a fenti munkálatok megkezdéséig is biztonságos maradjon, 2024. augusztusában a törvényszék tetőszerkezet-javítási, megerősítési munkákat végeztet majd, és rögzítteti az épület elmozdult lábazati köveit.
Szolnok, 2024. június 21.
Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya
Az S. R. T. és társa ellen bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő 15.B.478/2024. ügyszámú büntetőügyben 2025. február 21-én 9 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart a II. emelet 36. számú tárgyalóteremben.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2025. február 20-án 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. február 20-án 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
Helyszíni vizsgálatra érkezett minisztériumi ellenőröket vesztegetett meg a terhelt. Hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt emelt vádat ellene a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig a 2025. április 9-én megtartott előkészítő ülésén hirdetett ítéletet a büntetőügy rá vonatkozó részében.
A Fővárosi Törvényszék és az illetékességi területéhez tartozó bíróságok 2024. július 15-én, hétfőn zárva lesznek, 2024. július 15. és 2024. augusztus 20. között pedig ítélkezési szünetet tartanak.
A K. N. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 2.B.229/2022. ügyszámú büntetőügyben 2024. november 14-én 09:00 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart.
A tárgyalás helyszíne: a Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. számú tárgyalóterme.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2024. november 13-án 09:00 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. november 13-án 16.00 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék
Sajtóosztály