Detailed search

Bűnösnek találta a Debreceni Törvényszék valamennyi vádlottat abban az ügyben, melynek elsőrendű vádlottja egy volt debreceni kiemelt főnyomozó. Az I.r. vádlottat felbujtóként elkövetett bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett lopás, bűnsegédként elkövetett csalás, felbujtóként elkövetett sikkasztás, orgazdaság, lopás bűntette, rablás előkészülete vétsége, közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés bűntette miatt marasztalta el. Dr. Cz.

Az Országos Bírósági Hivatal szervezésében 2014. július 15-én megrendezésre került Juhász Andor, a Kúria egykori elnöke születésének 150. évfordulóján a Bíróságok Napja alkalmából megtartott ünnepség.

Az esemény keretében sor került az Országos Bírói Tanács által a 2014. évben adományozott Juhász Andor-díjak, Bírósági Szolgálatért oklevelek és címek, továbbá idén első alkalommal "A Magyar Igazságszolgáltatásért – Pro Iustitia Hungarorum" plakett ünnepélyes átadására.

TÁJÉKOZTATÓ
 
A Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet által  a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. augusztus 22-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.30; Helyszín: V., Markó u. 27., II.36.).
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt szombaton vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2014. október 23-ig tart.
 
A Pécsi Járásbíróság 2014. szeptember 19-én elrendelte egy 28 éves pécsi nő előzetes letartóztatását bűnsegédként elkövetett rablás bűntette megalapozott gyanúja miatt 1 hónapra. 
 
A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája a jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt dr.S.I.I. gyanúsított ellen folyamatban lévő ügyben tartott ülést, amelynek keretében 1 hónap időtartamra elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, a tanúk befolyásolása és a bűnismétlés veszélye miatt. A gyanúsított a gyanú szerint a bűncselekményeket részben az ellene megindult büntetőeljárások hatálya alatt követte el.
A Pécsi Törvényszék 2015. július 24-i – nem jogerős - ítéletével
A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. november 17-én közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt N.B. gyanúsított előzetes letartóztatásra irányuló ügyész indítványt elutasította, őrizetét megszüntette és azonnali szabadlábra helyezését rendelte el. 
 
Mint erőszakos, többszörös visszaesőt, halmazati büntetésként tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a testvérpárt, akik tavaly novemberben bementek egy 92 éves, tiszagyulaházai asszony házába és kalapáccsal olyan súlyos sérüléseket okoztak, hogy az idős néni pár hónappal később elhunyt. 
 
- Ugye tisztában van azzal, hogy Ön most saját magát vádolta meg? - kérdezte a tárgyalóteremben dr. Sorok Norbert bíró egy költségvetési csalási büntetőügyben  tanúként beidézett, s meghallgatott fiatalembertől. 
 

A Szombathelyi Járásbíróság 2018. szeptember 13-án  elrendelte annak a 23 éves férfinek a letartóztatását, aki ellen emberölés bűntette kísérletének gyanúja miatt folytat eljárást a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

Felfegyverkezve elkövetett rablás kísérletével gyanúsítják azt a férfit, aki 2018. július 30-án Hernádnémetiben egy dohányboltból késsel próbált sört szerezni. A férfi a boltba belépve az eladótól egy üdítőt kért, majd amikor az eladó a hűtőszekrényhez fordult, a férfi mögé lépett, elővette a nála levő kést, felemelte a feje fölé és közölte az eladóval, hogy adjon neki sört. Egy alkalommal az eladó irányába is szúrt, aki a támadást elhárította és a gyanúsított kést tartó kezét fogva dulakodni kezdtek. E közben az eladó vágásos sérülést is szenvedett.

A Pécsi Járásbíróság 2018. augusztus 16-án elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását szeméremsértés vétségének alapos gyanúja miatt egy hónapra.

 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2018. augusztus 13-án az esti órákban, Pécsett egy játszótéren, egy ott tartózkodó nő közelében önkielégítést végzett. 

 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. augusztus 27-én gyorsított eljárásban 48 óra közérdekű munka büntetésre ítélte B. A. és társa vádlottakat hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt.

 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak 2018. július 28-án elmentek egy szabolcsi település színesfém felvásárló telephelyére, és ott a felvásárlónak eladásra kínálták a magukkal vitt 35 db akkumulátort.

 

A Mohácsi Járásbíróság 2018. szeptember 11-én a szerb állampolgárságú B. M. vádlottat embercsempészés bűntette miatt 2 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte és 5 évre kitiltotta Magyarország területéről.

A terhelt a büntetése kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A Pécsi Törvényszék 2013. április 5-én 9.00 órakor folytatja a tárgyalást P.L. vádlott ellen aljas indokból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vád ügyében, Pécsett, a Rákóczi út 34. földszint II. számú tárgyalótermében.

2013. július 15-e a törvény értelmében a Bíróságok Napja. E nap az ország valamennyi bíróságán  munkaszüneti nap.

 A Zalaegerszegi Törvényszéken a nyári tárgyalásmentes időszak („ törvénykezési szünet”)  2013. július 16. napjától augusztus 16. napjáig tart.

 A tárgyalásmentes időszak alatt tárgyalásokat a megyében működő bíróságok  csak kivételesen, a jogszabályok által előírt soron kívüli esetekben  tartanak.

Azt követően, hogy 2013. július 24.-én szabadult abból a 3 napi elzárásból, amit a sárbogárdi járásbíróság által elrendelt távoltartó határozat szabályai megszegése miatt rendőrségi szabálysértési feljelentés alapján a Székesfehérvári Járásbíróság szabott ki egy dégi férfival szemben, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt büntető eljárást is indított, mert a férfi tettlegesen is bántalmazta feleségét.
 

A Székesfehérvári Járásbíróság 2013. október 17. napján jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2013. október 12. napján, Baracson megölte élettársát, és nevelt fiát.

Az előzetes letartóztatás elrendelését, a bűncselekmény törvényi fenyegetettségére tekintettel, a szökés és elrejtőzés veszélye tette indokolttá. A terhelt a kényszerintézkedés elrendelését tudomásul vette.

Székesfehérvár, 2013. október 17.

A Nyíregyházi Járásbíróság, mint elsőfokú bíróság a 2013. február 22. napján meghozott határozatával K. D. vádlottat 4 rendbeli készítéssel elkövetett tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntette, 2 rendbeli megszerzéssel elkövetett tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntette, valamint 14 rendbeli szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének vétsége miatt 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.