Detailed search

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája – nem végleges döntéseivel – egy hónapra elrendelte három személynek a letartóztatását, akik vagyonvédelmi szolgáltatással foglalkozó cégek felhasználásával több, mint 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek, míg az egyik gyanúsított esetében 4 hónapra bűnügyi felügyeletet rendelt el. 

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégium Gazdasági Szakágában tanácselnöki (15. számú) álláshely betöltésére

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 23-án megtartott ülésén az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. augusztus 23. napjáig elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki ellen a Ráckevei Rendőrkapitányság bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást.

Rossz hatással volt az alkohol a férfira, késsel támadta meg ismerősét. Az ügyben emberölés bűntettének kísérlete miatt indított nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a bíróság pedig elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét.

A felperes gazdasági társaságnál az elsőfokú adóhatóság általános forgalmi adónemben, 2013. május hónapra vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A felperes egy automata élcsiszoló gépet szerzett a 37.465.000-Ft értékben az eladó Kft-től. Az értékesítésről kiállított számlában szereplő áfa tartalom kapcsán levonási jogával élt.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta a másodfokon eljárt ítéletet.
 
Az ügyről
 
Év
2023
Közlöny
File

A Tatabányai Törvényszék a 2024. február 12-én tartott nyilvános folytatólagos tárgyaláson, terrorcselekménnyel elkövetett fenyegetés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 3 év fegyházbüntetésre, mellékbüntetésként 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. március 2-án tartott előkészítő ülésen, kiskorú veszélyeztetésének bűntette és kapcsolati erőszak bűntette miatt a vádlottat 2 év, végrehajtásában 5 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A bíróság a próbaidő tartamára elrendelte a férfi pártfogó felügyeletét, kötelezte arra, hogy tartsa távol magát a sértettektől, valamint két kiskorú gyermek vonatkozásában a férfi szülői felügyeleti jogát megszüntette.

Év
2013
Közlöny
File

A Budai Központi Kerületi Bíróság négy hónapra – 2020. július 7-ig – elrendelte annak a külföldi állampolgárságú férfinak a bűnügyi felügyeletét, akit szexuális kényszerítés bűntettével gyanúsítanak. A bíróság továbbá rendelkezett arról is, hogy a bűnügyi felügyelet szabályainak betartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrizzék.

Bűnügyi felügyelet alatt állva törte rá az ajtót élettársára és annak családjára az a férfi, akinek vasárnap letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

Év
2023
Közlöny
File
A vádbeli napon az úszni tudó I. r. vádlott és az úszni nem tudó II. r. vádlott, akik egyébként élettársak voltak, elhatározták, hogy fürdeni mennek. Magukkal vitték a III. r. vádlott úszni tudó 13 éves gyermekét, majd unszolásra és a III. r. vádlott beleegyezésével az úszni nem tudó két kisebbik gyermekét és unokáját is, a II.-IV. r. sértettet. A III. r. vádlott megkérte az I. és II. r. vádlottat, hogy vigyázzanak a gyerekekre. A tónál az I. r. vádlott és az I. r. sértett úszni ment. A II., III., IV. r. sértettek a II. r.

infoblokkA bírósági igazgatás további elektronizálása (Digitális Bíróság) projekt 

KÖFOP-1.0.0.-VEKOP-15-2017-00052

2024. 10. 10.

Vasútállomások közelében kihelyezett tárolókat vett célba a gyanúsított. Hónapokon át vitt el a helyszínekről lelakatolt rollereket és kerékpárokat.  2024. október 10-én a Budakörnyéki Járásbíróság letartóztatta a férfit, aki ellen kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Dunakeszi Rendőrkapitányság indított eljárást.