Detailed search

Súlyosította a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki 2016 nyarán élettársát több napon keresztül bántalmazta.
 
A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett 2015 óta élettársak voltak, köztük több alkalommal volt vita, veszekedés, amelynek során a vádlott a sértettet tettlegesen is bántalmazta. Emiatt a sértett 2016 nyarán elhatározta, hogy megszakítja az élettársi kapcsolatot a vádlottal és július 2-án unokatestvéréhez ment.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az ügyről

A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljárt büntető tanácsa 2015. december hónap 8-án kelt határozatával helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság ítéletét, amelyben a vádlottat bűnösnek mondta ki járművezetés ittas állapotban vétségében, és ezért 9 hónap közúti járművezetésben eltiltásra ítélte.
 

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta a súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és más bűncselekmény miatt P. S. és társai vádlottak ellen indított ügyben a másodfokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla álláspontja szerint súlyos, a társadalomra veszélyes bűncselekményről van szó. Az ügyben a másodfokú bíróság megalapozott és helyes tényállást állapított meg és helyes az ügy jogi minősítése is. Az ítélet jogerős.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa ma megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és a vádlott feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját 20 évbe határozta meg. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott szabadságvesztés büntetését 6 évre enyhítette, a közügyektől eltiltást pedig 6 évre súlyosította. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt  Nyíregyházi Törvényszék 2018 júliusában több ember életét veszélyeztető emberölés bűntettének kísérlete miatt 8 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte J. T. vádlottat. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. 

Szabályosan járt el a bíróság akkor, amikor úgy rendelkezett, hogy amennyiben nincs akadálya, akkor az előállító büntetés-végrehajtási őr a vádlott kezéről a bilincset levegye. Ilyen esetekben is rajta marad azonban a terhelt kezén az úgynevezett vezetőbilincs, aminél fogva a bv. őr továbbra is fogva tartja. A biztonsági felügyelő ennek segítségével tudja az esetlegesen nem helyénvaló mozgásában megakadályozni vagy korlátozni a vádlottat.

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. március 24-én lényegét tekintve helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben az elsőfokú bíróság személyi szabadság megsértésének bűntettében és könnyű testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek, és 1 év 8 hónap – végrehajtásában 3 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, azt a 41 éves férfit, aki 2014. július 2-án tiszaföldvári házuk udvarán egy műanyag csővel bántalmazta az őt elhagyni próbáló feleségét. Az ítélet jogerős.
 
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. július 21-én meghozott ítéletében kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek, és 6 év fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a szolnoki nőt, aki a nem jogerős ítélet szerint 2015. január 1-jét követően, pontosabban meg nem határozható időpontban ismeretlen személytől legalább 21.18 gramm, AB-CHMINACA nevű pszichotrop anyag tartalma miatt kábítószernek minősülő zöld növényi anyagot, ún.
Zaklatás vétsége miatt 1 év – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság azt a férfit, aki e-mailben fenyegette meg a Miskolci Törvényszék egy büntetőbíráját. 
 

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinak az elsőfokon kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés büntetését, akit 2019-ben miután anyját megölte, az ellene kibocsátott elfogatóparancs alapján egy panzióban vettek őrizetbe.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott (40 éves férfi) 2012. nyarán ismerkedett meg a sértett (2004-es születésű kislány) édesanyjával és ezt követően havi 4-5 alkalommal, esetenként 1-3 napot töltött nála. A nő gyakran nehezményezte a vádlott alkoholizálását, de a férfi italozása ellenére sosem viselkedett agresszíven sem a gyermekekkel, sem vele.

A Jászberényi Járásbíróság 2016. február 12. napján bíróság elé állítás során meghozott ítéletében A. Zs. vádlottat bűnösnek mondta ki a köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntettében, ezért, mint többszörös visszaesőt 4 év fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet a kihirdetésekor jogerőre emelkedett.

A megállapított tényállás lényege szerint a vádlottnak 2016. február 9. napján 8 óra 30 perckor egy folyamatban lévő büntetőügyben vádlottként kellett volna megjelennie a Jászberényi Járásbíróságon.

A Fővárosi Törvényszék ítélete – amelyben hatályon kívül helyezte a rendőrség egyik határozatát a „Becsület Napja” ügyében – nem jelenti a bejelentett rendezvény engedélyezését, mivel az csak a támadott rendőrségi határozat jogszerűsége kérdésében foglalt állást.

A Fővárosi Törvényszék 2025. február 12-én kihirdetett mindkét ítéletében megsemmisítette a Kárpátaljáról érkezett menedékes családok – szálláshelyük további állami támogatására vonatkozó – méltányossági kérelmét elutasító döntéseket. 

Polgári jogi szekció

Elnök: Dr. Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője

Tagok:

  • Dr. Osztovits András, a Kúria bírája
  • Szilágyiné dr. Karsai Andrea, a Debreceni Ítélőtábla elnökhelyettese
  • Dr. Pecsenye Csaba, a Miskolci Törvényszék Polgári Kollégiumának vezetője
  • Dr. Sasvári Péter, a Székesfehérvári Járásbíróság bírája

 

Büntetőjogi szekció

Elnök: Dr. Székely Ákos, a Kúria Büntető Kollégiumának vezetője

Tagok:

Év
2025
Közlöny
File
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa a fellebbezéssel érintett G. B. VII.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 3 év 4 hónapra enyhítette. A vagyonelkobzás összegét 664.333.-Ft-ra felemelte. Egyebekben a másodfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.  
 
A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljárt büntető tanácsa 2015. október 6-án lényegét tekintve helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság 2015. április 17. napján kelt ítéletét, melyben a vádlottat bűnösnek mondta ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és testi sértés vétségében, ezért halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette.
 

Az ügyben elsőfokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2018. szeptember 14-én hozott ítéletet annak az orvosnak és 85 társának a büntetőügyében, akik a nem jogerős ítélet szerint az orvos által kiállított valótlan tartalmú szakvélemények felhasználásával jogosulatlanul jutottak hozzá a súlyos egészségkárosodott személyek után járó költségvetési támogatáshoz.