Zalaegerszegi Törvényszék - Jogszerű volt a dohánybolti ellenőrzés
2013 nyarán a Zala Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége ellenőrzést tartott egy zalai nemzeti dohányboltban. A fiatalkorú bevonásával zajló próbavásárlás során az eladó dohánytermékkel szolgálta ki a fogyasztót. A történtek miatt a dohányboltot üzemeltető vállalkozót 100.000 Ft. fogyasztóvédelmi bírsággal sújtották, továbbá a vállalkozás által üzemeltetett kereskedelmi egységben 30 napra felfüggesztették a dohánytermékek forgalmazását.
A döntés ellen - miután eredménytelenül fellebbezett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz – a vállalkozó keresettel fordult a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz, mely 2014. február 10-én hozott ítéletet az ügyben.
Mint a tárgyaláson a felperes részéről elhangzott: az eladóban a vevő testi jegyeit - erősen fejlett, akár 25 évesnek is kinéző hölgy - figyelembe véve nem merült fel a gyanú, hogy fiatalkorúval áll szemben. A felperes sérelmezte azt is, hogy az ellenőrzés során nem derült ki számára a fiatalkorú tényleges életkora, és hogy a közreműködő megbízólevelének bemutatása sem történt meg. Ezen felül jogellenesnek tartotta a dohánytermékek forgalmazásának 30 napos felfüggesztését is.
A felek meghallgatását követően a bíróság elutasította a keresetet. Az ítélet indokolása szerint az ellenőrzés során csak az ellenőrök kötelesek magukat hitelt érdemlően igazolni, a fiatalkorú résztvevő megbízólevele nem kötelezően bemutatandó okmány (de az ellenőrzöttnek joga van betekintést kérni e dokumentumba). A felperesnek azzal az érvelésével, hogy a vonatkozó jogszabályok a fogyasztó fiatalkorú voltának gyanúja esetén kötelezik csak az eladót az életkor hitelt érdemlő megállapítására (márpedig az eladóban gyanú nem merült fel), a bíróság nem értett egyet. Az ítéleti álláspont értelmében a törvény megfelelő értelmezése az, hogy a kereskedőnek kötelessége a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényben foglalt előírás - 18 év alatti személy ne juthasson dohánytermékhez - be- illetve megtartása. Ebből az következik, hogy objektív kétség esetén ellenőrizni kell a vevő életkorát. A dohánytermékek forgalmazása felfüggesztésre a fogyasztóvédelmi törvény a bíróság szerint a perbeli esetben lehetőséget adott.
A bíróság a kereset elutasítása mellett a felperest kötelezte a perköltség megfizetésre is.
Az ítélet jogerős.
Zalaegerszeg, 2014. február 10.
A Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztálya