Detailed search

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. február 21-én meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Jászberényi Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság csekély mennyiségű kábítószer birtoklásának vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta azt a 28 éves büntetlen előéletű férfit, akit a rendőrök 2014 őszén Jászladányban kábítószer fogyasztáson értek.
 

A jogerősen megállapított tényállás alapján N.T. vádlott és a sértett 2014 évtől szerelmi kapcsolatban álltak egymással. Kapcsolatuk konfliktusokkal terhelt volt, számos alkalommal szakítottak, majd kibékültek. Gyakoriak voltak közöttük a heves veszekedések, amik esetenként kölcsönös tettlegességhez is vezettek. 

A Debreceni Ítélőtábla bűnösnek mondta ki mindkét vádlottat társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntettében is. Az ítélőtábla I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 15 évre súlyosította. II.r. vádlott szabadságvesztés büntetését és közügyektől eltiltását 7-7 évre enyhítette. Az ítélet nem jogerős. A magánlaksértés bűntettében való bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása ellen fellebbezéssel élhetnek a vádlottak. I.r. vádlott védője bejelentette fellebbezését, II.r. vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt kért. Így az ügy a Kúrián folytatódik. 

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság a mai napon helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú döntését annak a fiatalembernek az ügyében, aki 2019 tavaszán gyógyszeres befolyásoltság alatt a hozzá kiérkező mentősökre támadt. Jogerős döntésével a bíróság 250 óra közérdekű munka büntetésre ítélte a terheltet.

Nyilvános tárgyaláson, április 15-én, 10:00 órától bírálja el a Kúria eljáró tanácsa a felülvizsgálati kérelmet, a Pfv.21556/2019-es számon iktatott, személyhez fűződő jog megsértése miatt indult perben.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a 41 éves, büntetlen előéletű, Somogy megyei férfi vádlott egy háztartásban élt testvérével és 1951-ben született apjával, a sértettel. A vádlott és a sértett kapcsolata régóta rossz volt, mindketten italoztak és korábban is előfordult, hogy bántalmazták egymást.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2024 márciusában a vádlottat különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette kifosztás bűntette és okirattal visszaélés vétsége miatt, az élet elleni és a közbizalom elleni bűncselekmények esetében, mint visszaesőt, míg a vagyon elleni erőszakos bűncselekmény esetében, mint különös visszaesőt életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban 40 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. március 8-án helybenhagyta a Tiszafüredi Járásbíróság azon ítéletét, amelyben egy 30 éves tiszaörsi férfit bűnösnek mondott ki testi sértés bűntettében, míg 28 éves tiszaigari férfi társát társtettesként elkövetett garázdaság és testi sértés vétségében találta bűnösnek, és az I. rendű vádlottat, mint különös visszaesőt 10 hónap börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra, míg a II. rendű vádlottat halmazati büntetésül 180 óra fizikai munkakörben letöltendő közérdekű munkára ítélte. 
A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljárt büntető tanácsa 2016. május 3-án meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Karcagi Járásbíróság azon ítélete, amelyben fiatalkorú H.Zs. I. rendű, Cs.F. II. rendű és Z.A. III. rendű vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként, csoportosan, a bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettében és társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntettében. Ezért az I.
Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. május 4-én meghozott ítéletével jogerőre emelkedett a Tiszafüredi Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság egy 23 éves tatabányai férfit önbíráskodás bűntettének kísérlete és társtettesként elkövetett garázdaság vétsége miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra, míg 24 éves egyeki lakos társát 2 rendbeli társtettesként elkövetett garázdaság vétsége miatt 252.000,- forint pénzbüntetésre ítélte.
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa ma helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. október 4-én meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Karcagi Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság három kisújszállási orvhalászt ítélt el. 
 

A Miskolci Törvényszék 2019. január 3-án határozatot hirdetett annak a férfinak az ügyében, akit az elsőfokú bíróság pénzbüntetésre ítélt, mert többször megakadályozta, hogy az őt megelőzni kívánó sértett biztonságos manővert hajtson végre.

Az új Büntetőeljárási törvény hatályba lépése után a Nyíregyházi Törvényszéken – első fokon - megszületett az első ítélet.
 
A törvényszék 2018. július 3-án bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte L. I. vádlottat.
 

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt ifj. U. M. és társai ellen indított büntető ügyben a Szegedi Törvényszék I fokon meghozott ítéletét. Az I. rendű vádlott büntetését az ítélőtábla 5 évre súlyosította, és súlyosabb lett a II. rendű vádlott id. U. M. büntetése is, akit 4 év 6 hónap börtönre ítélt a bíróság.

A másodfokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék ítéletével helybenhagyta a járásbíróság döntését, és a közúti veszélyeztetés bűntette miatt indult büntetőeljárásban a vádlottra nézve végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett 1 év szabadságvesztés büntetést szabott ki.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2019. június 20-án megtartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2019. január 30-án kelt ítéletét – amellyel D. D. J. vádlottat halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre, 7 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 6 év közügyek gyakorlásától való eltiltásra ítélte – megváltoztatta, és a közúti járművezetéstől eltiltás tartamát 6 évre enyhítette, valamint mellőzte a közügyektől való eltiltást. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét.
 
Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2016 decemberében K. J. vádlottat emberölés bűntette és közveszély okozás büntette miatt 8 év 8 hónap börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.  Az ítélet ellen a vádlott védője enyhítésért fellebbezett.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a Jász-Nagykun-Szolnok megyében praktizáló osztályvezető főorvosnak a büntetőügye, aki 2015. december 4-én pénteken, annak ellenére mulasztotta el elrendelni az egyik kórházban kezelt páciense szoros megfigyelését, ismételt testi, vérnyomás és pulzus vizsgálatát, valamint laborkontrollját, hogy ezt a beteg állapota, panaszai és addigi vizsgálati eredményei a szakma szabályai alapján egyértelműen indokolták volna.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

JOG ÁLTALÁBAN