Detailed search

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 102 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017

A Tapolcai Járásbíróság büntetővégzésével közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett, valamint 2 rendbeli, kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt egy év – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta a 34 éves, hajléktalan életet élő férfit.

A Veszprémi Járásbíróság két év – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt az 57 éves Veszprém vármegyei nőt, akivel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint testi sértés bűntette miatt folyik a büntetőeljárás. A bíróság a vádlottat előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól, továbbá kötelezte őt az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A Veszprémi Törvényszéken zajló, a Vörösiszap-katasztrófával összefüggésben indult büntetőper 10 hónapos tárgyalás-sorozatában az ítélkezési szünet előtti utolsó tárgyalási hét zajlik a tegnapi naptól kezdődően.

A monumentális ügy kapcsán néhány adatot összesítve az alábbiak állapíthatók meg a 2012/13-as ítélkezési év eddigi mérlegeként:

Költségek:

Az Ajkai Járásbíróság 90 nap elzárásra ítélte azt az 58 éves ajkai férfit, akivel szemben állatkínzás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A bíróság kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 361 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

Az Ajkai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével egy év – végrehajtásában egy év hat hónap próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, továbbá nyolc hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől azt a 44 éves ajkai férfit, akivel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt volt folyamatban büntetőeljárás.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével 1 év – végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetést szabott ki azzal az 50 éves férfival szemben, aki szerszámokat lopott egy veszprémi hotelből.

A vádlott 2019 decemberében besurrant egy veszprémi hotelbe, majd a raktárhelyiségből eltulajdonított többek között egy csavarbehajtó gépet, csavarkulcsot, vésőt, fúrószárat, fúrógépet.

A lopással okozott kár megtérült, a nyomozó hatóság a vádlott lakásán lefoglalta az eltulajdonított szerszámokat, gépeket.

Az Ajkai Járásbíróság egy év négy hónap börtönbüntetésre ítélte, továbbá három évre eltiltotta a közúti járművezetéstől és két évre a közügyek gyakorlásától azon ügy I. rendű vádlottját, melyben kisebb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt indult eljárás. A II. rendű vádlottat a bíróság 100 óra közérdekű munka büntetésre ítélte. Kötelezte a bíróság a vádlottakat a bűncselekménnyel okozott kár sértettnek történő megtérítésére, valamint az ezzel kapcsolatosan felmerült eljárási illeték, továbbá az I. rendű vádlottat a bűnügyi költség megfizetésére.

A Veszprémi Törvényszék a 2015. május 20. napján kihirdetett ítéletével I.r. S.R. vádlottat bűnösnek mondta ki két rendbeli, bűnszövetségben és üzletszerűen, társtettesként elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettében, befolyással üzérkedés vétségében, valamint hat rendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás vétségében, ezért őt halmazati büntetésül három év börtönbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte. A törvényszék a II.r. I.Sz.

A Veszprémi Törvényszék elnöke 2024. szeptember 1-től kezdődő hatállyal határozatlan időre polgári-gazdasági ügyszakos tanácselnökké kinevezte dr. Keresztes Klára törvényszéki bírót.

 

Dr. Keresztes Klára 1986-ban fogalmazóként kezdte bírósági pályafutását a Veszprémi Városi Bíróságon, majd 1988-tól bírói kinevezést kapott. 1999-től a Zirci Városi Bíróság elnöke, majd a Veszprémi Törvényszék másodfokú tanácsban eljáró polgári bírája lett. Kirendeléssel teljesített szolgálatot a Kúrián is.

 

Veszprém, 2024. július 22.

 

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály

A Tapolcai Járásbíróság 2019. március 26-án bíróság elé keretében ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt 160.000 Ft pénzbüntetésre és 6 hónap "B" kategóriájú járművek vezetésétől eltiltásra ítélte M. J. S. vádlottat, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 20.000 forint bűnügyi költség megfizetésére. A bíróság a járművezetéstől eltiltás időtartamába beszámítani rendelte a vezetői engedély elvétele óta eltelt időt.

 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 31 éves tapolcai hajléktalan férfinak, akivel szemben rablás bűntette és más bűncselekmény miatt folyik nyomozás.

A Veszprémi Törvényszék 2018. szeptember 5-én kihirdetett – nem jogerős – ítéletével S. Gy. vádlottat az ellene emelt életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete, személyi szabadság megsértésének bűntette vádja alól büntethetőséget kizáró okból, míg könnyű testi sértés vétségének vádja alól bizonyítottság hiányában felmentette, egyúttal elrendelte a vádlott kényszergyógykezelését.

2016. január 28-án a Veszprémi Törvényszék ítéletet hirdetett B. Zoltán és 14 társa ellen a vörösiszap- katasztrófával összefüggésben indított büntetőügyben.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 35 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019