Detailed search

A Kazincbarcikai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki megfojtotta az unokaöccse által tartott egyik ebet, amiért az megsebesítette saját kutyáját. 

 

A Nagykanizsai Járásbíróság 2025. április 3-án előkészítő ülésen tárgyalta és hozott ítéletet annak a nőnek az ügyében, aki több száz embert károsított meg hamis hirdetéseivel.

A Zalaegerszegi Törvényszék 2025. április 29-én hozott nem jogerős ítéletet azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik két évvel ezelőtt ismerősük eszteregnyei házához utaztak, ott kicsalták otthonából az áldozatot, leütötték és kirabolták.

Négy fős bűnszövetség három tagját tartóztatta le a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónap időtartamra, míg a negyedik gyanúsítottnak bűnügyi felügyeletét rendelte el, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntett kísérlete miatt.

Előkészítő ülésen kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt halmazati büntetésül 3 év börtönre ítélt egy büntetett előéletű férfit a Szombathelyi Járásbíróság, a vádlottal szemben 48.405 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

A Kiskunhalasi Járásbíróság 240.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy nőt, akivel szemben hatóság félrevezetése miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.

Emberölés bűntett kísérlete miatt egy hónap időtartamra elrendelte a letartóztatását a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2025. július 2-án annak a férfinak, aki testvérére támadt.

Felfegyverkezve elkövetett rablás, valamint lopás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, akit a Kecskeméti Járásbíróság 6 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2023. december 27-én (szerda) a Nyíregyházi Törvényszéken és az illetékességi területéhez tartozó járásbíróságokon az Ügyfélsegítő Nap szünetel, 2024. január 3-án a megszokott módon, kizárólag internetes, illetve telefonos időpontfoglalás alapján lehet igénybe venni. Ugyancsak 2023. december 27. napján a bírósági kezelőirodák 8 órától 14 óráig tartanak ügyfélfogadást.

Elektronikus időpontfoglalásra szolgáló felület:

https://ugyfelsegito.birosag.hu

Az ügyfélsegítőre telefonon a bíróságok központi számán lehet időpontot foglalni:

Fehérgyarmati Járásbíróság: +36 44/364-111

Kisvárdai Járásbíróság: +36 45/415-155

Mátészalkai Járásbíróság: +36 44/310-018

Nyírbátori Járásbíróság: +36 42/524-076

Nyíregyházi Járásbíróság: +36 42/523-800

Vásárosnaményi Járásbíróság: +36 45/470-213

2024. 01. 30.

Mint az a tudósításokból már ismert lehet: a tárgyalás helyszínére érkező dr. Póta Péter ügyben eljáró bírót a tárgyaló előtt a másodrendű vádlott fia – egy rövid párbeszédet követően – leöntötte kávéval a Fővárosi Törvényszéken.

A gyors és hatékony rendőri intézkedés után – némi csúszást követően – a tárgyalás a normál rendben kezdődött el.

Image

Január 1-jén kezdte meg működését az Érdi Járásbíróság, ahol tizennyolc, korábban nagyrészt a Budakörnyéki és a Budaörsi Járásbíróságon ítélkező bíró folytatja munkáját. Dr. Gerber Tamás, a Budapest Környéki Törvényszék elnöke szerint az első másfél hónap mérlege egyértelműen pozitív: a bíróságra érkezett ügyfelek nagyon örülnek az új bíróságnak, az Ügyfélcentrumban pedig megfelelő körülmények között és gyorsan tudják az ügyüket elintézni.

2024. 03. 19.

A Fővárosi Törvényszék 2024. március 19-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit vesztegetést színlelve, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, magát hivatalos személynek kiadva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, illetve jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével, három másik társát pedig hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével vádol az ügyészség.
 

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2024. május 14-én a Nyíregyházi Törvényszék Bocskai utcai épületének kezelőirodáiban személyes ügyintézésre kizárólag 09:00 és 10:00 óra között lesz lehetőség, ezt követően a személyes ügyfélfogadás szünetel. Ügyfeleinknek ezen időtartam alatt van lehetőségük a bírósági épület előterében található gyűjtőládában a papír alapú beadványaik elhelyezésére is. Az elektronikus ügyintézés egész nap változatlanul, a megszokott módon történik.

2025. 05. 06.

Kirántották az autóból, majd bántalmazták a sértettet a terheltek. Miután a férfi egy betonozott vízelvezető árokba esett, a vádlottak tovább bántalmazták, majd távoztak a helyszínről.  Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a terheltek ellen a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2025. május 6-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

2025. 06. 05.

Politikai nézeteinek terjesztésére hozott létre egy csoportot az I. rendű vádlott. Társaival Különböző ismert közéleti szereplőkkel és politikusokkal szemben fogalmazták meg a halálos ítéletüket. Alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a vádlottak ellen a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék 2025. június 4-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

2024. 05. 29.

A Szolnoki Törvényszék másodfokú ítéletével jogerősen lezárult annak az 56 éves, büntetlen előéletű nőnek a büntetőügye, aki egy nagy mezőgazdasági cég pénzügyi előadójaként 2012. márciusa és 2021. októbere között, majdnem 10 éven át, összesen több mint 1000 alkalommal, összességében csaknem 105 millió forintot utalt át jogosulatlanul, munkáltatóját megtévesztve, annak tudta és beleegyezése nélkül munkáltatója bankszámlájáról a saját számlájára, valamint az általa, a gyermekei tudta nélkül, az ő nevükre nyitott  bankszámlákra, majd felvette és felélte azt. 

2024. 11. 21.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2024. november 19. napján megtartott nyilvános ülésen meghozott végzésével a Komlói Járásbíróság elsőfokú ítéletét helybenhagyta, így O. Cs. vádlottat a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt – mint többszörös visszaesőt – kilenc év fegyházra és mellékbüntetésül tíz év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint megállapította, a vádlott a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. A vádlott vagyonára 1.355 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

2025. 01. 16.

A Szolnoki Törvényszék hivatali vesztegetés bűntette miatt 2 év 8 hónap börtönre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyektől azt a 26 éves, büntetett előéletű férfit, aki mialatt letartóztatásban volt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, 2020. október 29-én a koraesti órákban 100.000 forintot ajánlott fel az egyik börtönőrnek, ha jogszabályi kötelezettségét megszegve behoz neki egy mobiltelefont a büntetés-végrehajtási intézetbe, de a börtönőr visszautasította az ajánlatot, és jelentette a történteket.

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a 14. életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt H. J. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlott jogerős büntetése 12 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett. A vádlott a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. A vádlott szülői felügyeleti jogát – mind a meglévő, mind pedig az esetlegesen jövőben születendő gyermeke vonatkozásában - megszüntette a bíróság. 

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott – aki súlyos alkoholfüggősége miatt gyógyszeres kezelés alatt állt - egyedül nevelte 6 éves leánygyermekét egy Bács-Kiskun vármegyei házban. 2022. szeptember 13-ára virradó éjjel az anya – aki több napja nem fogyasztott már alkoholt és felírt gyógyszereit sem szedte - felriadt, majd a konyhába ment és ott alkoholt fogyasztott, ezután visszafeküdt a vele egy ágyban alvó lánya mellé. A nő hajnalban ismét felébredt, ekkor újból kiment a konyhába, ahol magához vett egy 19 cm pengehosszúságú konyhakést. 

 

A vádlott ezután a továbbra is a szobában alvó gyermeke fölé hajolva „Sátán, sátán!”, illetve „Megszabadítalak!” szavakat kiabálva a késsel rátámadt a lányára, kétszer a fejére célozva megszúrta. Az anya cselekményét az szakította félbe, hogy a kiabálásra felébredtek a házban tartózkodók és az őrjöngő nőt eltávolították a gyermekétől. A kislány a bántalmazás következtében életveszélyes koponya- és agyi sérüléseket szenvedett, halála kizárólag az időben kiérkező orvosi segítségnek köszönhetően maradt el.

 

Az elsőfokú bíróság döntésével szemben a vádlott és védője egyezően enyhítés érdekében – rövidebb tartamú szabadságvesztés büntetés kiszabása érdekében - jelentett be fellebbezést. Az ügyészség az elsőfokú ítéletet tudomásul vette, annak helyben hagyására tett indítványt.

 

Az immár jogerős végzés indokolása során, Dr. Nagy Erzsébet, a Szegedi Ítélőtábla jelen ügyben eljáró büntető tanácsának tanácselnöke kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényállás alapján a vádlott bűnösségének megállapítása és az általa elkövetett cselekmény minősítése is törvényes volt, ezek vonatkozásában az ítélőtábla az elsőfokú bíróság jogi indokait mindenben osztotta. 

 

A tanács elnöke az indokolás során kifejtette, hogy az ítélőtábla megítélése szerint a törvényszék vádlottal szemben elsőfokon kiszabott büntetése kifejezetten enyhe. Tekintettel azonban arra, hogy az ügyészség a vádlott terhére nem jelentett be fellebbezést – az így beállt súlyosítási tilalomra figyelemmel – az ítélőtáblának nem volt törvényes lehetősége súlyosabb, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabására. A fentebb kifejtettekre, valamint a megállapított, kiegészített és ekként mérlegelt bűnösségi körülményekre is figyelemmel, nem látott indokot és lehetőséget a büntetés enyhítésére. Erre tekintettel a vádlott és védő által enyhítés érdekében bejelentett fellebbezések nem foghattak helyt, azokat a másodfokú bíróság alaptalannak ítélte.

 

A tanács elnöke hangsúlyozta, hogy jelen ügyben ez volt a legsúlyosabb szankció, melyet a másodfokú bíróság a törvényes keretek között kiszabhatott.

 

Az ítélőtábla tehát végzésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését. 

 

A jogerős végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.