Szegedi Törvényszék - Emberölés miatt elrendelt letartóztatás

Szervezeti egység
Szegedi Törvényszék

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája – nem végleges végzésével – a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség indítványának helyt adva egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a hétvégén megölte a feleségét Szegeden.

A megalapozott gyanú szerint 2021. április 23-án kora délután a gyanúsított és a felesége szóváltásba keveredtek egymással, miközben a férfi egy 80 cm hosszúságú csővel több alkalommal fejen és nyakon ütötte a sértettet. A bántalmazások következtében a nő hanyatt esett és a helyszínen életét vesztette. 

A letartóztatást elrendelő elsőfokú bíróság kifejtette, hogy az emberölés bűntette kiemelkedő tárgyi súlyú, 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, így a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől tartani kell, emellett a nyomozás kezdeti szakasza miatt az eljárás jogellenes befolyásolásának, a bizonyítás meghiúsításának veszélye is fennáll.

A bíróság a fenti veszélyek kivédését kizárólag a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel, letartóztatással látta elérhetőnek.

A nyomozási bíró letartóztatást elrendelő végzését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezett, így a végzés nem vált véglegessé.

Szeged, 2021. április 26.

Szegedi Törvényszék Sajtóosztály