A Tatai Járásbíróság hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt indult ügyben, - tárgyalás mellőzésével - büntetővégzésben döntött azzal a férfivel szemben, aki engedély nélkül bontott szét egy gépkocsit. A bíróság a vádlottal szemben jogerősen 1 év – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki, valamint kötelezte a vádlottat 132.749 forint bűnügyi költség megfizetésére.
Detailed search
Az Esztergomi Járásbíróság kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki Dorogon és Tokodon árusította a kábítószert.
A Tapolcai Járásbíróság két év – végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt az 58 éves tapolcai férfit, akivel szemben testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette és személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt folyt büntetőeljárás. A bíróság elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejére, valamint kötelezte őt a büntetőeljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. november 11-én – többek között lopás, illetve egy terhelt vonatkozásában rablás bűntette miatt – 7 fiatalkorú javítóintézeti nevelését rendelte el.
A Tatabányai Járásbíróság hatóság félrevezetésének vétsége miatt indult ügyben tartott nyilvános tárgyaláson hozott ítéletet azzal a többszörösen büntetett előéletű férfivel szemben, aki többször is felhívta a segélyhívót és ott valótlan tartamú bejelentést tett.
Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a három vádlottnak az ügyében, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
A Tatabányai Járásbíróság csoportosan elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet a letartóztatásban lévő két felnőttkorú és egy fiatalkorú férfivel szemben.
Ítéletet hozott az Encsi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki saját édesanyját rabolta ki.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy fiatalkorút rablás bűntettének kísérletével vádolnak.
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, 2025. június 21-ig elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akit kémkedéssel és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.