Veszprémi Törvényszék – Elrendelte a bíróság az ismerőseit bántalmazó férfi letartóztatását
A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a többszörösen büntetett előéletű, 52 éves veszprémi férfinak, akivel szemben rablás bűntette, 2 rendbeli garázdaság vétsége és magánlaksértés vétsége miatt indult büntetőeljárás.
A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2025. január 12-én az esti órákban megjelent egy veszprémi kávézóban, ahol egy férfi ismerőse fejét előzetes szóváltást követően az általa elfoglalt asztalhoz nyomta, őt szidalmazta, valamint arcon ütötte, melynek következtében a férfi könnyű sérüléseket szenvedett.
Ezt követően a gyanúsított megjelent egy másik ismerőse közelben található albérleténél, – ahol szívességi használóként lakott – csengetett, azonban a korábbi konfliktusok miatt a lakás bérlője az ajtót nem nyitotta ki. A gyanúsított két nagy erejű rúgással betörte az ingatlan bejárati ajtaját, a lakásba bement, ahol ott tartózkodott két ismerőse: az ingatlan bérlője, valamint a lakásba a hétvégére vendégként érkezett férfi, akit a gyanúsított korábban már bántalmazott a kávézóban. A gyanúsított az ismerőseivel szóváltásba került, majd a lakást bérlő férfival dulakodásba keveredett. A szóváltást, illetve dulakodást követően az ingatlan bérlője a lakást elhagyta, ott a gyanúsított és a vendégként érkezett férfi maradt. Mindezek után a gyanúsított a lakásban maradó sértettet több alkalommal megütötte és bántalmazta, fejét a térdével megrúgta, bordáit és az állát ököllel, nagy erővel megütötte. Amikor a férfi az ingatlanból távozni kívánt, a gyanúsított a nyakában viselt övtáskájának átadását követelte tőle, amelyet a férfi – a korábbi bántalmazások, és a gyanúsított által tanúsított erőszakos magatartás végett – át is adott a gyanúsítottnak, és félve a további bántalmazástól, nem is merte határozottan visszakövetelni azt. A gyanúsított átkutatta az övtáskát, majd egy borítékban 160 000 forint körüli összeget talált, amelyet eltett, a sértett kérésére sem adta vissza, csupán az övtáskát.
Ezt követően a gyanúsított ismételten megjelent a kávézóban, ahol a lakás bérlőjét előzetes szóváltást követően szidalmazta, arcon ütötte és meglökte, amely bántalmazás következtében a férfi az asztalok közé esett, és könnyű sérüléseket szenvedett.
A bíróság a gyanúsított letartóztatását szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt, továbbá a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása érdekében rendelte el.
A végzés végleges.
Veszprém, 2025. január 22.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály