Detailed search

A bíróságok felvételt hirdetnek bírósági fogalmazói álláshelyekre
Pályázati határidő: 2025. január 24.  14 óra  

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) adott otthont július 5-én a "Digitális Bíróság" projekt nyitórendezvényének. Aznap este az internetes kapcsolattartást és a videós távmeghallgatást is magába foglaló projekt állásáról, illetve magáról a nyílt napról dr. Maka Mária, a Veszprémi Törvényszék Polgári, Gazdasági, Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium vezetője beszélt az Inforádió Paragrafus című műsorában.

Típus: Szabályzat Sorszám: 27 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Image

Több mint 2000 Nyitott Bíróság-program valósult meg tavaly a bíróságok aktív, kreatív közreműködésével, s ezek összesen mintegy 60 ezer érdeklődőt vonzottak.   A Nyitott Bíróság Országos Programot 2013-ban hirdette meg az Országos Bírósági Hivatal a társadalmi felelősségvállalás jegyében, a felnövekvő generációk jogtudatos állampolgárrá válása és az igazságügyi pályaorientáció elősegítése érdekében.

Robbanóanyaggal visszaélés bűntette miatt indult büntetőügyben a gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a mai napon egy hónapra a Budai Központi Kerületi Bíróság. A végzés nem jogerős.
 

A bíróságok felvételt hirdetnek bírósági fogalmazói álláshelyekre. A jelentkezéssel kapcsolatos részletek a mellékletben találhatók.

Típus: Szabályzat Sorszám: 13 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:

Ki pályázhat?

✓ cselekvőképes
✓ magyar állampolgár
✓ aki egyetemi állam- és jogtudományi diplomával rendelkezik, és
✓ hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény 11. § (4) és (5) bekezdésében meghatározott körülmény vele szemben nem áll fenn.

Hová kell benyújtani a pályázatot?

Az Országos Bírósági Hivatalhoz
- személyesen (1055 Budapest, Markó u. 9.) vagy postai úton (1363 Budapest Pf.: 24.)
- igazságügyi alkalmazott esetében a munkáltatói jogkör gyakorlójának egyidejű tájékoztatásával
- 1 példányban

FIGYELEM!

A pályázatnak legkésőbb 2024. június 21-én 14 óráig meg kell érkeznie az Országos Bírósági Hivatalhoz!

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

https://birosag.hu/eletpalya/palyazatok/birosagi-fogalmazoi-palyazatok

 

 

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa kisebb jogszabályi pontosítással helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék részítéletét abban a – nem nyilvános – büntetőügyben, amely hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és egyéb bűncselekmények miatt indult V. L. és társai ellen. A 2020. december 18-án tanácsülésen meghozott másodfokú döntéssel a bűnösségüket beismerő I., XI. és XX. r. rendű vádlottakkal szemben is jogerősen befejeződött az eljárás.

A bíróságok felvételt hirdetnek bírósági fogalmazói álláshelyekre. A jelentkezéssel kapcsolatos részletek a mellékletben találhatók.

2015. január 13-án megtartotta ez évi első ülését az Országos Bírói Tanács.

Korsósné Kovács Andrea a Gazdálkodási Főosztály Főosztályvezetője tájékoztatta a Tanácsot a Bíróságok Fejezet 2015. évi költségvetéséről. A bíróságok 2015-ben 87,553 milliárd forint támogatást kapnak, ami a 2013-as bázisévhez képest 4,3%-os növekedést jelent. Ez a többlet különösen a dologi kiadások és beruházások növekedésében mutatkozik meg.

Év
2012
Közlöny
File
Image

Balassagyarmatra, Egerre és Zalaegerszegre is elért a Digitális Bíróság road-show. A törvényszékeken Digitális Nyílt Nap alkalmával mutatták be a bírósági szervezetet érintő informatikai fejlesztéseket, innovációs újdonságokat és a Digitális Bíróság Projekt legfontosabb mérföldköveit.

Megelevenedik a múlt a Digitális Bíróság nyitórendezvényén az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Szalay utcai épületében. A július 5-i "Digitális nyílt napon" a bíróságok informatikai múltját, jelenét és jövőjét bemutató 12 stand egyike a magyar informatika rendszerváltozás előtti hőskorát idézi meg.

A Fővárosi Törvényszék előreláthatóan 2016. szeptember 26-án hirdet elsőfokú ítéletet a D. E. és társai ellen különösen nagy adóbevétel csökkenést okozó adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult, majd hatályon kívül helyezés folytán megismételt büntetőeljárásban. A Fővárosi Főügyészség 2011. december 28-án benyújtott vádiratában az adóbevételt különösen nagy mértéket meghaladó mértékben csökkentő, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntettével és magánokirat-hamisítás vétségével vádolta D. E. I.
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 174 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés

A bírósági iratokhoz, határozatokhoz, valamint a közhiteles nyilvántartáshoz való hatékonyabb elektronikus hozzáférés megvalósítása az európai uniós támogatással megvalósuló Digitális Bíróság projekt feladata.

Image

Október 4-ig jelentkezhetnek az amatőr fotográfusok az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Fókuszban a bíróság fotópályázatára. A pályázók négy kategóriában (Bíró a digitális világban, Régi épületek új fényben, Zöld bíróság, Nyitott Bíróság) készíthetnek képeket, a zsűri továbbá külön értékeli a mobiltelefonnal készített alkotásokat. A pályázat mindenki számára nyitott, nevezési díj nincs.

Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés