Detailed search

400 napi tételre, azaz 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélte megismételt másodfokú eljárásában a Debreceni Törvényszék T. J.-t, aki 2005-ben a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat gazdálkodásáért felelős alelnökeként és az M3-as Kht. felügyelőbizottsági tagjaként részt vett az M3-as Kht. közmunka programjában fellelt törvénytelenségek elkendőzésében. Egyebekben a bíróság helybenhagyta a Debreceni Járásbíróság ítéletét.
 

A Szegedi Ítélőtábla a Szegedi Törvényszék, mint másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra kötelezte az R. F. és társai ellen társtettesként elkövetett embercsempészés bűntette miatt indított büntetőügyben. Az ítélőtábla kimondta, hogy a megismételt másodfokú eljárásban a Szegedi Törvényszék másik tanácsának kell eljárnia. 

Bizonyítottság hiányában felmentette a Hajdúszoboszlói Járásbíróság azt a két vádlottat, akiket üzletszerűen elkövetett uzsora bűncselekménnyel vádolt a Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség. A bíróság szerint kétséget kizáróan nem bizonyítható a vádlottak bűnössége: a sértettek és a tanúk ugyanis még a nyomozati szakban visszavonták terhelő vallomásaikat, egyéb bizonyíték pedig nem állt rendelkezésre. 
Pályázási határidő

173.E/2019. (III. 20.) OBHE 

határozat 

a Tatabányai Törvényszék elnökhelyettesi állásának  pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Tatabányai Törvényszék elnökhelyettesi tisztségére pályázatot hirdet. 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

Pályázási határidő

566.E/2019. (X. 22.) OBHE 

határozat 

a Budapest Környéki  Törvényszék Gazdasági Kollégiuma kollégiumvezetői állásának 

pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

569.E/2019. (X. 22.) OBHE 

határozat 

a Győri Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Győri Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási-Munkaügyi  Kollégiumának kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet. 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A Fővárosi Törvényszék 2016 szeptemberében hirdetett elsőfokú ítéletet a M. C. Kft. felperes által Budapest Főváros Önkormányzata alperes ellen felmondás hatálytalansága és érvénytelensége megállapítása iránt indított polgári perben. A Fővárosi Közgyűlés 2015 őszén mondta fel a céggel kötött szerződést, és nekilátott a M. C. Kft. hirdetőcég hirdetőoszlopainak eltávolításához.  
 
Év: 2019 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Image

Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága a 2019. június 7-én hozott határozatában elutasította az OBT-nek az OBH elnöke ellen előterjesztett indítványát.

Pályázási határidő

171.E/2019. (III. 20.) OBHE 

határozat 

a Pécsi Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma kollégiumvezetői állásának  pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Pécsi Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet. 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

Pályázási határidő

174.E/2019. (III. 20.) OBHE 

határozat 

a Tatabányai Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői állásának

 pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Tatabányai Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet. 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

Pályázási határidő

5.E/2020. (I. 7.) OBHE 

határozat 

a Fővárosi Törvényszék elnöki állásának

 pályázati kiírásáról

Halmazati büntetésként, mindkét, többszörös visszaeső vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék egy 2005-ben elkövetett debreceni gyilkosságban. A két férfi házvásárlás ürügyén kereste fel az áldozatot, akiről tudták, hogy jó anyagi körülmények között él. A Debreceni Törvényszék társtettesként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, jármű önkényes elvétele és okirattal visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottakat. T. Gy.
Év
2018
Időszak
I. féléves
Ülésterv

A Debreceni Járásbíróság 2019. október 30-án szabálysértési eljárásban marasztalta el azt a férfit, aki nem vette komolyan, hogy a korábban már többször elvett jogosítványa nélkül nem vezethet.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta a másodfokon eljárt ítéletet.
 
Az ügyről
 
Pályázási határidő

96.E/2019. (II. 15.) OBHE 

határozat 

a Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiuma kollégiumvezetői állásának

 pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiuma kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet. 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

Pályázási határidő

97.E/2019. (II. 15.) OBHE 

határozat 

a Balassagyarmati Törvényszék elnökhelyettesi állásának

 pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Balassagyarmati Törvényszék elnökhelyettesi tisztségére pályázatot hirdet. 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

Pályázási határidő

342.E/2019. (VI. 20.) OBHE 

határozat 

a Pécsi Törvényszék elnökhelyettesi állásának

 pályázati kiírásáról