Detailed search

Image

A közigazgatási bíróságok felállításának támogatása az Országos Bírósági Hivatal (OBH) egyik kiemelt feladata az idei évben. Történelmi esemény tanúi vagyunk, hiszen visszatérünk a gyökereinkhez, a bírósági rendszer lényegében visszanyeri 1869 és 1949 közötti formáját - mondta dr. Vajas Sándor, az OBH elnökhelyettese a Győri Törvényszék és a Győri Ítélőtábla összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.  

Image

Országos szinten mintegy felére csökkentek a két éven túl folyamatban maradt peres ügyek - fontos megállni és elismerni a bírósági eredményeket. Jeles esemény ezért a beszámolási időszak, amikor láthatóvá válik, hogy mi mindennel foglalkoznak a bíróságok - mondta az OBH elnöke a Tatabányai Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.

Image

Kedden az Országgyűlés plenáris ülése – az Igazságügyi Bizottság indítványával egyezően – megerősítette hivatalában az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét. Erről, az elmúlt évek eredményeiről, a Digitális Bíróságról és a bíróságok családbarát intézkedéseiről is beszélt dr. Handó Tünde a Kossuth Rádióban, az Inforádióban és a Magyar Nemzetnek adott interjúban. 

Típus: Szabályzat Sorszám: 15 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2012
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 47 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 85 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022


A Bíróságok Napján, július 15-én a bírósági szervezet elismerésben részesítette azon dolgozókat, akik az egyre nehezedő körülmények között is kiemelkedő teljesítményt nyújtva látták el feladatukat.

A központi ünnepségre Budapesten, az Országos Bírósági Hivatal épületében került sor, melyen a Nyíregyházi Törvényszék területén működő bíróságok dolgozói is rangos elismeréseket vehettek át az Országos Bírói Tanács nevében dr. Pecsenye Csaba elnöktől. A díjazottakat dr. Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, valamint dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke köszöntötte.

A „Juhász Andor Díj” ezüst fokozatában részesült Kostyákné dr. Vass Ágnes, a Nyíregyházi Törvényszék tanácselnöke. 
A „Juhász Andor Díj” bronz fokozatát vehette át Ujjné Tamás Ilona, a Nyíregyházi Törvényszék tisztviselője.


Nyíregyháza, 2025. július 16.

A Fővárosi Törvényszék 2014. február 26-án kihirdetett első fokú ítéletében S. P-rt és I. T-t életfogytig tartó, D. L-t pedig tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. A bíróság K. G-ral és G. B-nal szemben egyaránt 12 év,  míg L. Z-nal szemben 5 év fegyházbüntetést szabott ki, K. K-t pedig 1 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 53 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 187 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

Néhány lelkes bíró kolléga szervező munkájának köszönhetően a veszprémi bíróságokon tartott nyilvános tárgyalásoknak már hosszú évek óta rendszeres „vendégei” a középiskolás osztályok, valamint az egyetemisták. Ugyancsak több éves hagyománya van annak – korábban még az igazgatási vezetés közreműködése nélkül –, hogy bírák rendhagyó osztályfőnöki óra keretében előadásokat tartanak az igazságszolgáltatás működéséről és a bírói hivatásról.

A fentiekre is figyelemmel magától értetődő volt, hogy a Veszprémi Törvényszék is csatlakozott az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által az átlátható, nyitott igazságszolgáltatás jegyében a középiskolákban indított „Nyitott Bíróság” programsorozathoz.

Honlapunkon e menüpontban olvashatóak a programmal kapcsolatos legfrissebb híreink, illetőleg itt kerültek elhelyezésre az ÁROP program keretében megvalósított tájékoztató kiadványok:

- Rejtett kincsek (a veszprémi Várbörtön története)

- A bíróságról másképpen (információs füzet diákok számára)

- Programajánló

 

A programokra az alábbi elérhetőségeken várjuk a jelentkezést:

dr. Varga Erika bíró (Veszprémi Járásbíróság)

telefon: 88/590-220

 

Nyitott bíróságok: egy tavaszi várbörtön-látogatás képei

Bűnösnek mondta ki és 2 év börtönbüntetésre ítélte – 5 év próbaidőre felfüggesztve - a Debreceni Törvényszék V. M-t vezető beosztású hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt. A bíróság első fokon az ügy másodrendű vádlottját is elmarasztalta. K. S-t hivatali kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, 4 évre felfüggesztve.
Image

Sikeres a bíróságok 2019. II. féléves bírósági fogalmazói felvételi eljárása. A kiírt álláshelyekre több, mint háromszoros volt a túljelentkezés, a felvételi felhívásra 71 pályázat érkezett. A szóbeli és írásbeli vizsgákat követően 18 fogalmazó kezdi meg munkáját. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 12 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Image

A veszélyhelyzetben meghozott intézkedések nem érintették azt a változást, hogy 2020. március 31-ével megszűnnek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok.