Detailed search

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen, 1 hónapra – 2024. december 29. napjáig - elrendelte a tatabányai gyanúsított letartóztatását. A gyanúsított a rongálás bűntettét többszörös visszaesőként, három büntetőeljárás hatálya alatt követte el, ezért megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, így a letartóztatás indokolt. A végzés nem végleges, mivel a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 26 éves helybéli férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható rablás bűntettével, valamint több lopási cselekménnyel is.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított egy salgótarjáni boltban négy doboz bonbonról eltávolította az áruvédelmi eszközt, majd azokat a kabátja alá rejtette. Ezután a boltból fizetés nélkül távozott, azonban a kijáratnál a biztonsági őr megállította őt, és elszámoltatta. A férfi dulakodni kezdett az őrrel, majd a négy doboz bonbonnal elmenekült.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2018. június 15-én kábítószer birtoklásának bűntette miatt indult eljárásban elrendelte H. A. gyanúsított előzetes letartóztatását.
 

A Pécsi Járásbíróság a napokban meghozott ítéletével E. G. vádlottat védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt négy hónap tíz nap börtönre és kettő év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 30 éves berhidai férfinak, akivel szemben garázdaság vétsége, valamint személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó cselekmény elkövetésével megfenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt indult büntetőeljárás.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2024. május hónapja és augusztus 4. napja közötti időben, a miskolci lakásában több alkalommal szexuális cselekményt végzett a – családjával szívességi alapon a gyanúsított lakóhelyén élő – 9 éves sértettel.

 

A Nagykanizsai Járásbíróság 2025. április 3-án előkészítő ülésen tárgyalta és hozott ítéletet annak a nőnek az ügyében, aki több száz embert károsított meg hamis hirdetéseivel.

A Pécsi Járásbíróság 2025. január 30-án elrendelte egy német állampolgárságú nő letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.

Előkészítő ülésen kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt halmazati büntetésül 3 év börtönre ítélt egy büntetett előéletű férfit a Szombathelyi Járásbíróság, a vádlottal szemben 48.405 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2024 júniusában a késő esti órákban egy miskolci bevásárlóközpont előtti buszmegállóban figyelt fel a földön eszméletlenül fekvő sértettre és elhatározta, hogy elveszi annak értékeit. A terhelt átkutatva a még lélegző, hörgő hangokat adó sértett ruházatát egy oldaltáskát, készpénzt, e-cigarettát, pénztárcát és egy távcsövet talált, amelyeket magához vett, a férfit pedig segítségnyújtás nélkül magára hagyta.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 23 éves kecskeméti férfinak a letartóztatását, akit egy 75 éves hajléktelen kirablásával gyanúsítanak.

 

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. augusztus 5-én éjjel Kecskeméten, a Rákóczi úton található parkban egy padon alvó hajléktalantól a táskáját úgy vette el, hogy ennek következtében a sértett a földre esett. A gyanúsított a táskával és a benne található 3.000.- forint készpénzzel, valamint egyéb tárgyakkal a helyszínről elmenekült.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak gyanúsítottnak, aki a gyanú szerint 2018 júniusa és júliusa között a bukóra nyitva hagyott ablakokon keresztül tört be több lakásba, ahonnan értéktárgyakat és készpénzt vitt el, alkalmanként akár 1millió forintot meghaladó értékben.

 

A Pécsi Járásbíróság 2015. június 12-én elrendelte egy 29 éves  férfi előzetes letartóztatását lopás vétsége és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt 1 hónap időtartamra.
 
Az eljárás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2015. április 21-én és május 19-én Pécsett, többek között a Komlói úton több alkalommal családi házakba behatolva mobiltelefonokat, kézitáskával együtt iratokat és készpénzt tulajdonított el.
Az elmúlt héten öt ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. Három esetben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatti ügyben hozott ítéletet a bíróság. Az egyik vádlottat jogerősen 160.000 Ft pénzbüntetésre és kategóriákra korlátozottan tiltotta el a bíróság a járművezetéstől.
 
A Pécsi Járásbíróság, 2015. október 2. napján elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását lopás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.

A Kecskeméti Törvényszék -helyes indokainál fogva – helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság azon határozatát, melyben egy hónapra elrendelte annak a 23 éves kecskeméti nőnek letartóztatását, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak.

A Pécsi Járásbíróság 2016. április 2. napján elrendelte két pécsi férfi előzetes letartóztatását rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa hatályon kívül helyezte a másodfokú bíróság ítéletét és új eljárás lefolytatására utasította az Egri Törvényszéket. Az első fokon eljárt Gyöngyösi Járásbíróság 2015 májusában F. A. vádlottat bűnösnek mondta ki szexuális erőszak bűntettében és 3 év börtönbüntetésre illetve 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A másodfokon eljárt Egri Törvényszék 2016 márciusában a vádlottat felmentette az ellene szexuális erőszak bűntette miatt emelt vád alól.
Az elmúlt héten tizenhat ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt a bíróság hét ügyben hozott határozatot. Az ittas járművezetés vétségét megvalósító vádlottakat 60.000-150.000 Ft közötti pénzbüntetésre ítélte a bíróság. Három vádlottal szemben 2 év, egy vádlottal szemben 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltás mellékbüntetést szabott ki. A bíróság egy vádlottal szemben 1 év kisgéphajó vezetéstől eltiltás büntetést szabott ki.
A Pécsi Járásbíróság, 2016. október 4. napján egy somogyapáti férfival szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el egy hónapra, szabálysértési értékre, helyiséghez tartozó bekerített helyre, a jogosult tudta és beleegyezése nélkül bemenve elkövetett lopás vétsége alapos gyanúja miatt. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2016. október 1-jén 20 óra körüli időben a D. F.