Pécsi Törvényszék - előzetes letartóztatás rablás bűntette

Szervezeti egység
Pécsi Törvényszék
A Pécsi Járásbíróság 2016. április 2. napján elrendelte két pécsi férfi előzetes letartóztatását rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
 
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak 2016. március 30-án az éjszakai órákban, Pécsett egy üzletben észlelték, hogy a sértett férfi nagyobb összegű készpénzt tart magánál. Követni kezdték a sértettet, majd mindkét karját hátulról megragadva, az egyik gyanúsított hátrafeszítette, eközben a másik ököllel megütötte, és a sértett zsebeit kiforgatta, tárcájából körülbelül 35.000 forint készpénzt tulajdonított el, majd az iratait a tárcával együtt a földre szórta. Ezt követően a két gyanúsított elfutott a helyszínről, majd egy közeli élelmiszerboltban kétszer is vásároltak a pénzből.
A gyanúsítottak mindketten büntetett előéletűek. Alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén, megszöknének, elrejtőznének, a büntetőeljárás meghiúsítására törekednének, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követnének el.
 
Pécs, 2016. április 4.
 
 
A Pécsi Törvényszék Sajtóosztálya